Index Vakbarát Hírportál

Havi ezer euróért pályázhatnak az osztrák szabadúszó művészek

2020. május 28., csütörtök 20:55

Werner Kogler alkancellár és kulturális ügyekért felelős miniszter, Gernot Blümel pénzügyminiszter és Andrea Mayer kulturális államtitkár csütörtöki bejelentése alapján júliustól havonta ezer eurót, vagyis durván 350 ezer forintot kaphatnak majd a szabadúszó osztrák művészek egy speciális segélyalapból, emellett pedig egy egyösszegű, legfeljebb 6000 eurós, vagyis nagyjából kétmillió forintos támogatásra is pályázhatnak – írja az MTI.

Andrea Mayer a támogatásról elmondta, hogy összesen 90 millió euró, vagyis 31,4 milliárd forint áll rendelkezésre, és 15 ezer szabadúszó művész jogosult a pályázásra. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a támogatások kifizetése "gyorsan és bürokráciamentesen" történik majd, a kérelmek elbírálásakor pedig figyelembe veszik, hogy a szükséghelyzetbe került művészek a lehető leggyorsabban hozzájussanak a pénzhez.

A kulturális államtitkár hozzátette, hogy a nagyobb intézmények támogatására is kidolgoznak egy csomagot. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány okozta válság eltérően érinti a különböző ágazatokat, ezért csak fokozatosan tudják meghozni az őket segítő intézkedéseket. Blümel példaként említette, hogy más-más szükségletei vannak az ünnepi játékok helyszínéül szolgáló színházaknak és a divatüzleteknek, mint ahogy egy szabadúszó művésznek és egy asztalosnak is. A miniszter arról is beszélt, hogy a művészek társadalombiztosítási és segélyalapja  ötmillió eurót, vagyis 1,7 milliárd forintot kapott, míg a filmipart 25 millió euróval, vagyis 8,7 milliárd forinttal támogatja a kormány. Mint mondta,

Ausztriában a világon elsőként teszik lehetővé a filmgyártás újraindulását a válság után.

Werner Kogler alkancellár és kulturális miniszter úgy vélekedett, hogy a művészeti élet újraélénkítése hosszabb ideig fog tartani. A politikus szerint a kultúra sokoldalú kincs, és az alkotók megszenvedték az elmúlt hónapokat. Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma még május elején közleményben jelezte, hogy egymilliárd forintot csoportosítottak át független művészek megsegítésére: a pénzt Köszönjük Magyarország néven, pályázat útján osztják szét a bevétel nélkül maradt előadóknak.

Rovatok