Index Vakbarát Hírportál

Teljesen tönkremehet Szentendre egy ikonikus épülete

2020. június 26., péntek 10:49

Beszakadt a teteje a már amúgy is körbehálózott, életveszélyes kereskedőháznak Szentendre főterén. Az 1700-as évek elején épült házban a Ferenczy Múzeumi Központhoz tartozik, és az elmúlt évtizedekben a Szentendrei Képtárnak adott otthont, de mostanra válságos állapotba került, és a városvezetés szerint teljesen tönkremehet, ha nem kezdik meg rövid időn belül a felújítását – mondta az ATV Híradójában Fülöp Zsolt, Szentendre tavaly megválasztott, ellenzéki polgármestere.

Prosek Zoltán, a Ferenczy Múzeumi Centrum nemrég kinevezett, új igazgatója szerint ez az egyetlen dalmát típusú kereskedőház Magyarországon, de az állapota folyamatosan romlik, a tetőszerkezet alá már csak vegyvédelmi ruhában lehet felmenni. A Ferenczy Múzeumi Központ idén év elején, még a koronavírus-járvány előtt súlyos anyagi helyzetbe került, és felvetődött, hogy létszámleépítésekre, kisebb kiállítóhelyek bezárására is szükség lehet.

Szentendre polgármestere azt mondta: egy 2017-es kormánydöntés értelmében a kereskedőházra 3 milliárd forintos felújításra kapott lehetőséget. Az összeg felhasználásának az ütemezése a Magyar Turisztikai Ügynökségnél van, ők viszont Fülöp Zsolt elmondása szerint a koronavírus járvány miatt haladékot kértek, ugyanis jelenleg az ország turisztikai koncepcióját gondolják újra.

Fülöp Zsolt szerint az épület tetőszerkezete olyan állapotban van, ami azonnali beavatkozást igényel. A gerendákat meg kell erősíteniük, és az is lehet, hogy a főtér bizonyos részeit le kell zárniuk.

A Magyar Turisztikai Ügynökség azt írta az ATV megkeresésére: a projekt előkészítése folyamatban van, zajlanak a szakmai egyeztetések a projekt megvalósíthatóságáról.

Rovatok