Index Vakbarát Hírportál

Moszkvai török nagykövet: Megmaradnak a Hagia Szophia mozaikjai

2020. július 16., csütörtök 08:42

Az isztambuli Hagia Szophia bazilika mozaikjai és freskói a mecsetté nyilvánítás után is megmaradnak jelenlegi formájukban – jelentette ki Mehmet Samsar moszkvai török nagykövet a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.

A misszióvezető szerint az épületre vonatkozó döntések teljes egészében Törökország belügyét jelentik. Ugyanakkor hangsúlyozta: az a tény, hogy a Hagia Szophia ilyen jó állapotban fennmaradt, jelzi, milyen jelentőséget tulajdonít Ankara a történelmi és kulturális emlékműveknek. Ez szerinte a jövőben is így marad, és a múzeumi státusú épület mecsetté minősítése nem jelenti a kulturális örökségvédelemre vonatkozó, 1972-es UNESCO-konvenció megsértését – írja az MTI.

Megismételte a török vezetésnek azt az ígéretét, hogy a Hagia Szophia mecsetként szabadon látogatható lesz a külföldiek számára is.

„Az ott található ikonokat és a freskókat a jelenlegi állapotukban meg fogják őrizni, ezt minden látogató meglátja majd” – mondta Samsar.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kettejük hétfői telefonbeszélgetése alkalmából felhívta török hivatali partnere, Recep Tayyip Erdogan figyelmét arra, hogy Oroszországban jelentős társadalmi visszhangot keltett a Hagia Szophia mecsetté nyilvánítása. Erdogan közölte, hogy a török hatóságok továbbra is biztosítják a világcivilizáció ezen egyedülálló emlékművének látogathatóságát a külföldiek számára is, és meg fogják óvni a keresztény jelképeket.

Az épületet átvevő török Vallásügyi Hivatal az előző nap adott ki közleményt arról, hogy a mecsetté átalakított bazilikában letakarják a keresztény jelképeket, valamint a Hagia Szophia a muszlim vallási szertartások alatt nem lesz látogatható. „A keresztény jelképek az épületben nem befolyásolják az imádságok érvényességét. Imaidőben ezeket a képeket megfelelő eszközökkel le kell takarni, vagy árnyékba kell borítani” – írták.

Ez volt az első konkrét információ azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a világ talán leghíresebb bizánci mozaikegyüttesének sorsa. A Hagia Szophia múzeummá alakítása után ugyanis feltárták az oszmán időkben lemeszelt mozaikok egy részét. A leghíresebb mozaikképek közé tartozik az apszisban az ölében a kis Jézust tartó Szűz Mária képe a 9. századból, a császári kapu felett látható Pantokrator egy császár arcképével a 10. század elejéről, valamint a déli galéria híres Deészisz mozaikja 1261-ből. A Hagia Szophiának egy magyar vonatkozású mozaikja is van: Piroska magyar királylány, II. János bizánci császár feleségének portréja 1118-ból az uralkodópárt bemutató portrén egy Madonna két oldalán. A még vakolat alatt rejtőző bizánci mozaikok feltárása már korábban megakadt a politikai környezet és a közhangulat változása miatt, ez a mecsetté alakítás után nyilvánvalóan nem folytatódhat. A Diyanet közleményéből azonban arra lehet következtetni, hogy a már feltárt mozaikképeket közvetlen fizikai veszély nem fenyegeti, a megtekinthetőségük azonban korlátozott lesz. Az elmúlt években több más egykori bizánci templomot visszaalakítottak mecsetté Törökországban, ezek keresztény freskóit és mozaikjait többnyire elfüggönyözték, de egységes gyakorlat nem alakult ki.

A török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi tiltakozás ellenére múlt pénteken döntött úgy, hogy megsemmisíti azt az 1934. november 24-i török minisztertanácsi döntést, ami a Hagia Szophia múzeummá alakításáról rendelkezett. Pár órával később Erdoğan elnök már döntést is hozott, hogy a világörökséghez tartozó épületet újra mecsetté nyilvánítják.

A lépést elítélte az ortodox egyház, az Európai Unió, valamint az amerikai kormány, vasárnap pedig Ferenc pápa is elkeseredettségét fejezte ki az üggyel kapcsolatban.

Rovatok