Index Vakbarát Hírportál

Szuperkarantén celebeknek

2020. november 10., kedd 17:52

Hétfő este tízkor megkezdték letöltendő büntetésüket a Viasat6 bekasztlizott celebjei. A kereskedelmi csatorna legújabb napi valóságshow-ja, a Celebcella egy szigorúan antiszociális emberkísérlet, amelynek során az erre kapható hírességek öt napra beköltöznek egy magánzárkává alakított konténerbe. A műsor házigazdája az egykori Pimasz úr, az RTL Klub Reggeli műsorvezetője, azaz Papp Gergely, őt kérdeztük.

Az alaphelyzet tehát az, hogy leválasztanak a világról néhány ismert embert, és kamerák közvetítik, hogy mennyi ideig bírják hallgatni magukat. Ez verseny?

Alapvetően kihívás. Megnézhetjük, hogy ki bír ki öt napot, vagy egyáltalán mennyi időt képes elviselni a világtól elzárva, az időből kiszakítva, minden segédeszköz – tehát telefon, internet, könyv nélkül az a néhány ismert ember, aki önként vállalkozik erre.

Tehát nincs jutalom, a cél az út maga?

Amennyire én tudom, így van.

Mennyire féltek a szereplők a konténerek előtt?

Nekem úgy tűnt, hogy az elején mindenkiben volt szorongás, nem tudták, mire vállalkoznak, hogyan fogják bírni. Annyit elárulhatok, hogy valóban elég érdekes eseményeket láthatunk velük kapcsolatban.

A szabályok egyszerűek: egy zárt konténer, priccs, WC, zuhany, éles fény, amit kikapcsolhatnak, de akkor sötét lesz, és három általuk kiválasztott tárgy, plusz mindenütt kamerák. Klasszikus magánzárka, svábbogarak és patkányok nélkül. A privát szférájuk mellett az időérzéküket is elvesztik?

Igen, ez az egyik cél. A kaját is rendszertelen időközönként kapják.

Ha rajtam múlt volna, még a villanyt se kapcsolhatnák le, állandó világításban tartottam volna a konténerbelsőket.

Van az ötletben némi KGB-s vagy CIA-s báj...

Igen, a licenctulajdonos szerint is túl kemény lenne. Ők szabályozzák, hogy sötét legyen, vagy világos a cellájukban, de ez sem védi meg az időérzéküket.

Mi történik egy ilyen helyzetben?

Nincs interakció, senkivel se tudnak beszélni. Illetve folyamatosan elmondhatják az érzéseiket. Elképesztő önvallomások sorozatára számíthatnak a nézők.

Az elején megpróbálják elfoglalni magukat a személyes tárgyaikkal, de könyv, zene kint marad, ilyen jellegű tárgyakat nem lehetett bevinni. Van egy plüss állatkád, vagy szerencseköved, de azzal túl sokra nem mész egy idő után.

Mit csinálnak, ha valaki leül, és öt napig meditál?

Az is benne van a pakliban, de még nem történt meg. Általában beszélnek.

Nem élő a műsor, nyáron forgatták. Került valaki pszichiátriára azóta?

Skultéti-Szabó Katalin klinikai pszichológussal követtük a benti eseményeket, elemeztük a történteket, és tudom, hogy folyamatosan vigyáztak rájuk. Annyit mondhatok, hogy mindenki, aki részt vett benne, élete egyik legmeghatározóbb élményének tartja a Celebcellát. Elképesztő utazások zajlottak ott bent. 

Minden napot túl kellett élniük valahogyan.

Megdöbbentő emlékek tolulnak fel ilyenkor az emberekből. Jutott idő saját magukra, de ott volt az eszelős vágy a friss levegőre, a szabad létre, a mozgásra. Mindenki drasztikusan kikerült a saját rendszeréből, emiatt előbb-utóbb szembe kellett néznie magával. Lakatos Márk például arról beszél ma este, hogy vallotta be szüleinek a homoszexualitását, illetve hogyan reagáltak minderre a családtagjai. Hihetetlen kalandokat éltek át úgy, hogy ki se mozdulhattak a kiszabott néhány négyzetméterről.

Volt, aki végig bírta?

Ezt még nem mondhatom el, mert lelőnék valamilyen poént.

Maga kitenné magát ilyen helyzetnek, beköltözne valamelyik konténerbe?

Nem. Egy órát se töltenék el így.

Azt se szeretném, ha minden lépésemet kamerák követnék. Túl veszélyes lehet az ilyen helyzet, hiszen szinte lecsupaszodik az ember. Én a magányt másképp szeretem, mondjuk, a természetben. Nem véletlen, hogy nem beköltözőként veszek részt a történetben, inkább egyfajta ceremóniamesterként. Szerencsére mások bátrabbak nálam. Az első héten Berki Krisztián, Lakatos Márk, Megyeri Csilla és Molnár Nini záratták be magukat helyettem is, a következő beköltözők pedig Eke Angéla, Farkas Alexa, Henry Kettner és Mischinger Péter lesznek.

(Borítókép: Labancz Viktória / Viasat6)

Rovatok