Index Vakbarát Hírportál

Lélekműhely, ahol falakat bontanak

2020. november 21., szombat 11:59

A MáSzínház segítséget kér, hogy új kulturális terüket színházzá tudják alakítani.

A pandémia sok ember lába alól húzta ki a talajt, vagy tette azt ingoványossá. A MáSzínház 2005 óta működik. Olyan civil szervezet, amelyben értelmi fogyatékkal élő és ép értelmű színészek alkotnak közösséget. Tagjai hisznek abban, hogy mindenkit a tettei és nem a képességei alapján kell megítélni. A szervezet színházi eszközök segítségével próbál teret adni az értelmi fogyatékossággal élőknek, hogy szakmailag és személyesen is tudjanak fejlődni.

Sokáig piaci áron bérelték Wesselényi utcai játszóhelyüket, amit a járvány alatt már nem tudtak tovább fizetni.

Jegybevétel híján nem volt miből fenntartani.

A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően azonban Ferencváros Önkormányzata éppen ezen a nyáron írt ki pályázatot kulturális helyiség bérlésére, amit szeptemberben végül a MáSzínház nyert meg.

Ám a források mindenhol végesek, a helyszínt pedig a saját arcukra kell formálniuk, éppen ezért kampány indult a MáSzínház játszóhelyének felújítására.

A színház kampányának egyik követe Kuna Kata színésznő, a Mintaapák Emmája, aki egyik Karinthy színházas kollégája, Inoka Péter invitálására csatlakozott a szervezethez. A MáSzínház ügyét azóta szívén viseli:

Ez a kampány nem csupán arról szól, hogy összegyűjtsük a kitűzött összeget, és egy fantasztikus csapatnak legyen egy felújított, színházzá alakított játszóhelye, hanem arról is, hogy ezáltal az emberek egy kicsit jobban megismerjék őket, hogy tudomást szerezzenek arról a csodáról, amit a MáSzínház képvisel. Nem véletlenül lett a kampány egyik szlogenje, hogy „falakat bontunk”. Igen, a MáSzínház falakat bont, elfogadásra és nyitottságra tanít, aminek fontosságát nem tudom eléggé kiemelni. A színház erre egy kiváló terep, akár csináljuk, akár nézzük.

AzÉlő Adás adománygyűjtő kampányés est a független magánemberek által létrehozott Ferencvárosi Közösségi Alapítvány szervezésében valósul meg, ahol amúgy három szervezet részére is gyűjtenek: az Artemisszió Alapítvány, a TAMI Szociális Egyesület és a MáSzínház projektjeire.

A kampány első tíz napjára követeket hívtak segítségül. Olyan színészeket kerestek meg, akikről amellett, hogy ismertek, tudták, hogy hasonlóan látják a világot, mint ők. Akik szintén úgy gondolják, hogy a színház még akkor is demokratikus közeg, ha ott amúgy dolgozik egy rendező is.

A MáSzínházban a fejlődéstörténet a legfontosabb. Emlékszem, az első napomon ijesztőnek tűnt ez az egész, hiszen előtte még sosem foglalkoztam speciális igényű emberekkel. De a második ott töltött napomtól kezdve azt érzem, hogy ez a legtermészetesebb közeg a világon. Nincs hazugság, tiszta, érthető a kommunikáció. Plusz az évek alatt elértük, hogy már nem »csak« egy színház vagyunk, ahol vannak értelmi fogyatékos emberek is. Ez az egész túlnőtte magát egy színházi eszmévé, és mi közösen, alkotók és nézők ezt a száz százalékig elfogadó és befogadó eszmét képviseljük és tanuljuk.”

– meséli Márton Gábor Csaba, a MáSzínház egyik rendezője, színházi nevelési szakember.

Úgy tervezik, hogy a kampányból származó bevétel hatvan százalékát felújításra fordítanák, ami az anyagköltséget foglalja magában, a munkálatokat önkéntes alapon végeznék.

A következő lépcsőfok a technika beszerzése lenne, és önmagunknak is kialakítanának egy galériát, ahol tárolni tudnák a díszleteket, jelmezeket. A befolyt összeg másik felét szeretnék felajánlani a Független Előadó-művészeti Szövetségnek, azoknak a rászoruló színházi háttérdolgozóknak, akik nem tudtak máshol elhelyezkedni a vírus alatt.

Megtisztelő feladat a MáSzínház nagyköveteként egy olyan ügy mellé állni, ami valahol mindannyiunk ügye. Nem élünk elfogadó társadalomban. A világunkban mindenütt az egó van központi helyen, arra hajtunk, hogy nekünk legyen jobb, és mi tűnjünk szebbnek és tökéletesebbnek. Miközben minden a kirakatba készül. Ebben a világban nem boldogul könnyen az, akinek olyan alapvető jogért kell megküzdenie, ami nekünk sokszor eszünkbe se jut, mert nekünk megadatott: hogy a közvetlen környezetünk és a világ elfogadjon minket. Ezért tartom elképesztő fontosnak a MáSzínház munkáját, mert nemcsak a fogyatékkal élőket, hanem a fogyatékkal élőkkel élni még nem tudókat is segíti

– avat be minket a részletekbe Andrusko Marcella színésznő, aki szintén követként segíti a kampányt.

A tíznapos időszakban Kuna Katán, Andruskó Marcellán és Márton Gábor Csabán kívül nagykövetszerepet vállalt még Balázs Andrea, Ivanics Tamás, Szávai Viktória, Hentes Ildikó, Szederkényi Sámuel, és bár nem nagykövet, de mindenben segíti a kampányt Grisnik Petra is, aki a november 25-i záróesten, az Élő Adáson fogja képviselni a MáSzínház ügyét, ahol még támogathatják a másik két projektet is.

Borítókép: A zuhanás sokkja című előadás, a képen: Grisnik Petra, Bagyura Gábor. Fotó: Mészáros Zoltán

Rovatok