Jó mese lett, beszippant. Magyar gyerekek rajzoltak az Ickabogba.
Az Ickabog J. K. Rowling első meséje, amit a Harry Potter óta írt. Elkezdeni már jóval korábban elkezdte, de más műfajok felé elhúzódva az Ickabog meséje jobb híján felkerült nála a padlásra. Állítólag szó szerint.
Majd jött a tavaszi karantén.
A megállás és a bezártság arra a gondolatra juttatta az írónőt, hogy ilyen időkben van a legnagyobb szükség mesékre. Így tavasszal leporolta a kéziratot, nekiült a folytatásnak, és részenként közzétette a mesét.
November közepén pedig frissen, ropogósan könyv formájában is megjelent.
A könyv illusztrációi nem mindennapiak, erről Fekete Judit, az Animus Kiadó marketing- és PR-vezetője mesélt:
Az Ickabog az egyik legkülönlegesebb kiadásunk, nemcsak azért, mert végre újra Rowling szövegével dolgozhattunk, hanem az illusztrációs pályázat miatt is. Amikor megtudtuk, hogy minden országnak saját pályázatot kell indítani, ráadásul rekordgyorsasággal az idő rövidsége miatt, egy percre összeszorult a gyomrunk. Végül sikerült megtalálni azt a 34 illusztrációt, ami bekerülhetett a könyvbe. Büszkék vagyunk a gyerekekre, akik ilyen fantasztikus rajzokat készítettek, a könyv csodás lett, így reméljük, számukra is maradandó emlék lesz, hiszen ők az első magyar gyerek illusztrátorok, akiknek a rajzai egy Rowling-mesébe kerülhettek.
A felszínen ez a mese Duskáldia országáról szól. A sajtkészítő Turonburg, a kolbászkészítő Lordográd, a kiváló borairól ismert Jeroboám és a kicsit nélkülöző Lápfölde lakóiról. Lapuvárról, a királyi városról, a szőke bajszú királyról, a körülötte lévő szolgákról. És az Ickabogról.
Az Ickabog olyan, mint, mondjuk, a jeti. Egy szörnyeteg, akinek a létezésére nincsenek bizonyítékok, de ahhoz bőven elég félelmetes, hogy gyerekeket lehessen vele ijesztgetni, hogy ne kóboroljanak egyedül az erdőben, ha kirándulunk.
A történet viszont nem a felszínen játszódik. Rowlingtól megszokhattuk, hogy tollával finoman árnyalja karaktereit, mélységet rajzolva nekik és az őket meghatározó élethelyzeteknek. Itt sem volt ez másként.
A könyv első fele olyan, mint Orwell Állatfarm-feldolgozása.
Szerencsére csak az első fele, de az gyönyörűen felépített. Apró, pici gesztusoktól kezdve félmondatokon és végül tetteken, megfélemlítésen keresztül alakul át a történet a disznók játszóterévé.
Zseniálisan építi fel a kialakult konfliktust, mely néha kifejezetten ismerősnek hat.
Rowling a Harry Potter óta szinte még többet tanult az emberi működésről, a lélekről. Ettől lett Duskáldia összes szereplője megfogható. Az Ickabog olyan, mint egy másik könyvének, az Átmeneti üresedésnek a gyökeres ellentéte.
Az a regény olyan nyers és valós, az életnek annyira a fájdalmas és tragikus oldalát mutatja be, hogy az ember lelke belefájdul olvasás közben. Nem kellemes, és nincs benne feloldozás, csak a cél nélküli életek és értelmetlen halál. Ettől függetlenül gimnáziumban akár kötelező olvasmány is lehetne, mert megtanít figyelmesebben szemlélni a környezetünket és észrevenni a néma kéréseket idegen szemekben.
Ebből a valóságból költözik egy elég erős fuvallat Az Ickabogba is, de itt azért megkapjuk a nagy happy endet. Mondjuk, még jó hogy, hiszen ez egy mese.
Mert lehet, hogy a gyűlölet és a megfélemlítés akár évtizedekre elegendő közpénzt... mármint duskáldiai dukátot von el a néptől az uralkodók javára, de semmi sem állandó, és egyszer elfogy a türelem. A mese pedig egy gondolatra fut ki: a gyűlölet gyűlöletet szül, a szeretet viszont szeretetet.
Az Ickabog jó mese lett. Beszippant, bár nem úgy, mint a Harry Potter, de azt felülmúlni nehéz is lenne. Ám ebben a regényben is megvan a potenciál, hogy megszerettesse az olvasást a gyerekekkel.
A könyv az Animus kiadásában jelent meg, Tóth Tamás Boldizsár fordításában.
„Akkora, mint két ló.
A szeme tűzgolyó.A karmai borotvaélesek.
Vigyázz, mert jön az Ickabog”
(Borítókép: J. K. Rowling. Fotó: John Phillips / Getty Images)