Index Vakbarát Hírportál

Titokzatos módon megkerült Klimt-képet mutattak be

2020. november 29., vasárnap 15:50 | aznap frissítve

A piacenzai galériában bemutatták a közönségnek Klimt 23 éve ellopott festményét, amelyre múlt év decemberében bukkantak rá a képtár kertjében elrejtve.

A Bildnis einer Frau (Egy hölgy arcképe) című festményt tavaly decemberben találták meg kertészek a Ricci-Oddi Modern Művészeti Galéria udvarán, a festményt 1977 februárjában lopták el az intézményből.

Massimo Ferrari, a galéria igazgatója azt mondta: a festmény bemutatása a közönségnek elsősorban a koronavírus-járvány miatt megpróbáltatásokat átélt Piacenza városának ajándék. A portré az art nouveau mesterének egyik késői festménye, 1916–17-ben készítette, eltűnése a galériából a képzőművészet világának egyik legnagyobb rejtélye volt – írta a távirati iroda a dpa hírügynökségre hivatkozva. Két férfi bevallotta, hogy ellopta a galériából, majd később visszavitte oda a képet. Vélhetően egy olyan banda tagjai voltak, amely Piacenzában és környékén többtucatnyi rablást hajtott végre.  

Piacenza több rendezvényt is tervez a megkerült festmény tiszteletére. 2021 márciusától kiállítást szerveznek Klimt és a Ricci-Oddi Modern Művészeti Galéria titkos mesterei címmel, jövő októbertől pedig a bécsi Klimt Alapítvánnyal rendeznek közös kiállítást.

Rovatok