Goztola Kristina – pár éve még Krisztina – erősen rácáfol arra az állításra, hogy a magyar színészek az angol kiejtésük miatt nem érhetnek el a szakmájukban külföldi sikereket. Londonban angolul játszik, az egyik legnevesebb színházi fesztiválon francia nyelvű előadásban ítélték kiemelkedőnek, saját gyártású kisfilmjeivel díjak sorozatát nyeri színészként és producerként is, most pedig első nagyjátékfilmjén dolgozik férjével, Halmi Péterrel és francia színészekkel.
Kezdjük egy felsorolással: Goztola Kristina és Halmi Péter Le Collier (A nyaklánc) című kisjátékfilmjét a Sweden Film Awardson a film képi világáért díjazták. Meghívták a világ egyik legnagyobb filmfesztiváljára Mumbaiba, kisjátékfilm kategóriában elhozta a legjobb rendezésért járó díjat és a zsűri különdíját is. Ezt követően a Jane Austen Nemzetközi Filmfesztiválon, a Hollywood Gold Awardson és Madrid Film Awardson került döntőbe. Legutóbb a Los Angeles Film Awardson (LAFA) megkapta az Inspiráló Színésznő a Filmben Díjat. Összefoglalva: ön magyar színészként és producerként is igen sikeres Európában és a tengerentúlon is. Játszik angolul, franciául, ha kell, olaszul. Mi a siker titka?
Sokan hivatkoznak az akcentusra, de szerintem ez ma már nem lényeges, mert mindenkinek van. Másképp beszél egy észak-londoni vagy egy manchesteri, az USA-ban is óriási különbségek vannak, tehát ez nem mérvadó. Az viszont igaz, hogy óriási a verseny. Rengeteg kritériumnak meg kell felelni ahhoz, hogy nemzetközi szinten is labdába rúghasson valaki.
Mik ezek a feltételek?
Nagyon fontos, hogy folyékonyan beszéljünk több nyelvet is. Nem elég, ha valaki megtanul angolul.
Az amerikaiak azt mondják, hogy legyél egyszeri és megismételhetetlen. Tehát nagyon fontos az egyéniség. Ezek mellé olyan típusokat keresnek, akik a nemzetközi piacon is eladhatóak. Az én ügynököm úgy döntött, hogy mediterrán típus vagyok, tehát nem kimondottan kelet-európai karakter. Ezt pozitív tényként kezelte a legelején, ami sikeresnek bizonyult. Nem kelet-európai vagy magyar karaktereket játszottam, hanem olasz, spanyol, dél-európai típusok megformálását bízták rám.
Franciául és angolul is játszik. Minek köszönheti többnyelvűségét?
A szüleimnek. A nyelv és a zenetanulás kötelező volt számunkra. Francia tagozatos középiskolába jártam, utána átkerültem a győri konzervatóriumba, ahol emelt szinten tanultuk a franciát és az olaszt.
Ének szakos volt a zeneművészeti középiskolában?
Igen, az volt a vágyam, hogy operaénekes legyek. A gyerekkoromat igazában az ének és a tánc töltötte ki.
Aztán színész lett.
Felvételiztem a Színművészetire zenés szakra és a tanárképzőbe is. Mindkét helyre felvettek, az előbbit választottam. Lediplomáztam, dolgozni kezdtem, aztán úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam külföldön is. Mindent elölről kellett kezdenem, meg kellett tanulnom idegen nyelven gondolkodni.
Nem mindenki szeretne újra startolni, gyakorlatilag a nulláról, ha már van egy diplomája, elindult az itthoni karrierje. Mi motiválta?
Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a szakmán belül volt ugyan nevem, de még nem voltam híresség, celeb. Talán ezért viselt meg kevésbé, hogy ismeretlen közegben megint a startvonalra kellett állnom.
Hogy kezdte el a külföldi karrier építését?
Londonban kezdtem, egy ügynökséggel kötöttem szerződést, ők pedig elküldtek tanulni.
A klasszikus történet: félállású pincér, járja a castingokat, és várja, hogy felfedezzék?
Nem, szerencsére nekem nem volt „civil” állásom kint sem. Színészi feladatokat kaptam, és azokból is éltem. Kezdetben reklámok, kisebb filmek jöttek. Amikor épp nem adódott ilyen munka, azonnal jöttem haza, tehát nem éltem kint folyamatosan. Nem is akartam elmenni Magyarországról, csak ki szerettem volna próbálni, milyen lehetőségek vannak számomra másutt.
Hogy indul el egy nemzetközi karrier? Talál kisebb feladatokat, és az egyik hozza a másikat?
Én a londoni The Actors Centerbe jutottam be, ahol profi színészeket képeznek tovább. Kellett ajánlás kintről, plusz egy felvételi. Aki oda bejut, folyamatos kapcsolatba kerül a kinti castingdirektorokkal, rendezőkkel. Ezek zárt körű workshopok, jöttek New Yorkból és Los Angelesből is előadók, tehát elindult egy folyamat, kialakult egy szakmai kapcsolatrendszer.
Talán az a legnehezebb, hogy külföldi színészként bekerülj egy szakmai körbe, ahol ismernek, tudnak rólad.
Amerika felé is az nyitotta meg a kapukat.
Milyen képzés folyt a The Actors Centerben?
Mint mondtam, hivatásos színészekkel foglalkoznak, akiknek már van szakmai képzettségük, gyakorlatuk. Ezt továbbképzésnek hívják, ami magyarul furcsán hangzik, de
kint úgy gondolják, hogy a színészek számára ugyanolyan fontos, hogy folyamatosan képezzék magukat, mint egy táncosnak vagy énekesnek.
Úgy tudom, hogy Magyarországon a Katona József társulatában is tartanak ilyen workshopokat.
Londonban már színházi szerepeket is kapott?
Igen, az első komolyabb szakmai megmérettetés az volt, amikor angolul játszhattam Abigailt A salemi boszorkányokban egy kis színházban az Oxford Streeten. Ekkor már úgy éreztem, hogy lehet helyem a kinti szakmában is.
Ezután jött Amerika?
Igen, Los Angelesben a New York Filmakadémiára iratkoztam be, azon keresztül jutottam el az ottani filmes világba. Először vizsgafilmekben játszottam, az is nagyon jó iskola volt. Spielberg neve alatt fut az egész, és a filmkészítés minden stációjába bevezeti a hallgatókat. Kimondottan filmes képzés folyik színészek számára, ahol különválasztják az eltérő játékstílusokat, legyen az screen acting, tévéjáték vagy sitcom.
Amerikában is elindult a pályája, alapvetően mégis európai színész maradt. Ez tudatos döntés?
Igen, nagyon jól éreztem magam kint, de lelkileg nem voltam rá képes, hogy folyamatosan kint éljek, és évente, félévente jöhessek csak haza. Számomra nagyon fontos, hogy közel legyek a családomhoz. Los Angelesben forgattam, amikor a nagymamám meghalt. Borzasztó érzés volt, hogy nem tudok hazarepülni, nem lehetek édesanyám mellett. Akkor megfogadtam, hogy Európában maradok. Itt nincsenek akkora távolságok, az ember beül a kocsiba, és bárhonnan hazaszalad, ha kell.
Van egy párizsi produkciós cége is.
Igen, 2015-ben alapítottam, azóta a párom, Halmi Péter rendező, forgatókönyvíró is csatlakozott, ketten visszük. Leforgattunk néhány kisjátékfilmet, és már az első egész estés filmünket készítjük elő. A járvány miatt minden csúszik, de utána folytatjuk. A produceri vonal tulajdonképpen nem tudatosan alakult, eredetileg nem gondoltam arra, hogy gyártsak is filmeket. Egy amerikai rendező, Clayton Burkhart, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Kate Moss és Christy Turlington, meglátott az avignoni színházi fesztiválon, és azt javasolta, hogy dolgozzunk együtt. Több forgatókönyves ötlete is volt – ezek egyike az Engedj el története, aminek nagyon nehéz volt megszerezni a jogait. A könyv a legnépszerűbb olasz krimiíró, Giorgio Scerbanenco írása alapján készült. Több éven keresztül tárgyaltunk a jogokért, előbb-utóbb én is belefolytam a tárgyalásokba, végül személyesen nekem sikerült megszereznem a jogokat. Az egyik dolog hozta a másikat, céget kellett alapítani, sorban történtek a dolgok.
Mi a nagyjátékfilmes tervük?
A párom írja a forgatókönyvet, az alapötlet egy klasszikus regény adaptációja, de a mai kor problémáit fogalmazzuk meg benne. Ez is magyar–francia koprodukcióban készül, Franciaországban forgatjuk francia színészekkel, angol nyelven.
Magyar kollégákat is hívnak dolgozni?
Ez jó kérdés. Benne van a pakliban, hogy később magyar kollégákkal is dolgozzunk, de ez furcsa dolog.
Amikor az előadásunk díjat kapott az Avignoni Színházi Fesztiválon, ahol én voltam az első magyar színésznő, aki francia nyelvű előadásban játszott, és a kétszemélyes dráma komoly szakmai sikert hozott (ez lett a második legjobb előadás több mint 1200 produkció között), itthon is szerettem volna bizonyítani.
Körbekopogtattam a színházakat, és nagyjából mindenütt azt a választ kaptam, hogy jó nekem kint, ne vegyem el a lehetőséget a magyar kollégák elől. Most fordított a helyzet, sokan keresnek, hogy szeretnének velünk dolgozni. Persze gondolkodunk magyar színészekben is. Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Miként befolyásolja egy kis filmes produkciós iroda lehetőségeit a járvány?
Sokféle hatása lehet, de az a lényeg, hogy legyünk túl végre az egészen. Most itthon vagyunk, dolgozunk, de az a legfontosabb, hogy itthon lehessek, és a családommal együtt vészeljük át az egészet.
(Borítókép: Goztola Kristina és Halmi Péter. Fotó: kristinagoztola.com)