Index Vakbarát Hírportál

Búcsúüzenetek Bergendy Istvánhoz

2020. december 15., kedd 09:39

De látod, elmúlt már, s ki most előtted áll

Már elfordul, ha sírni kell

És nem szól már, csak énekel...

Demjén Ferenc, a Bergendy-zenekar egykori énekese a Már sohasem kérlek című dalának szövegrészletével búcsúzik közösségi oldalán a 81 éves korában elhunyt Bergendy Istvántól.

 A posztot Keresztes Ildikó énekes is megosztotta, és ezt írta hozzá:

Ez too much erre az évre... drága Pista, nyugodj békében... ne aggódj, odaát is röhögünk jókat...

Zalatnay Sarolta, aki egykor szintén a Bergendy-zenekarban énekelt, így írt:

Drága Pisti! Te voltál az első igazi mentorom. Neked köszönhetem a rádiót, az 1966-os Táncdalfesztivált. Terelgettél, mint egy báty a húgát, mint egy professzor a tanítványát. A Te híres mondásod volt, hogy: »Meghoztam nektek az ország 3. meghatározó női hangját«. Ez voltam én Kovács, Koncz után. Rengeteget köszönhetek Neked. Remélem, hogy a mennyből továbbra is szeretettel figyelsz majd rám.

Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely hivatalos és privát Facebook-oldalán is elköszönt a zeneszerzőtől. Utóbbiban így ír:

Az igazat megvallva, én kamaszkorom kezdetén nem bírtam Bergendyt, gondolom, az előttem járó korosztályok tagjai közül is így voltak vele azok, akik inkább a csápolós rockzenét szerették. Míg az egyik kedvenc Hobo Blues Band-számomban fel nem figyeltem a csodálatos szaxofonjátékra, és rá nem jöttem, hogy az bizony Bergendy István. Eleve nem lehetett magától értetődő, hogy anno rendszerkonformnak tűnő zenekar vezetője játszik az épphogy csak megtűrt HBB – ha jól emlékszem – második lemezén. És hát azóta meg annyit romlott már minden, hol vannak már pl. azok a mesék, amikhez ilyen zenéket lehetett írni. Szóval megint elment valaki, aki tényleg valaki volt a sok senki korában. És akkor én most a Tetovált lány meghallgatásával emlékszem rá. Nyugodjék békében.

Novák János zeneszerző, a Kolibri Színház igazgatója Szigeti Edit posztját osztotta meg. Az énekesnő egykor Norvégiában lépett fel a Bergendy-zenekarral, és most így búcsúzik a zenésztől:

Ő volt a világ legaranyosabb és legjobb embere.

(Borítókép: Bergendy István. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok