Index Vakbarát Hírportál

Zaklatások eltussolásával vádolták, az SZFE új oktatója lett

2021. január 17., vasárnap 17:55 | három éve frissítve

Mint megírtuk, nyilvánosságra hozták az SZFE új tanárainak névsorát. Már ebben is bőven szerepeltek érdeklődésre számot tartó nevek, azonban hvg.hu-hoz most eljuttattak egy bővebb lajstromot, így összesen már 26 új oktató nevét tudni.

Köztük van Kiss-B. Atilla, akit tavaly úgy neveztek ki a Budapesti Operettszínház főigazgatójának, hogy azt csak a társulat 9,2 százaléka támogatta.

Ennél is lényegesebb azonban, hogy Kiss-B. színházi vezetéséről az Indexnek tavaly  így nyilatkozott a színház egyik munkatársa:

Pokol volt bejárni. Tudom, mi az, ami egy színházban belefér, és mi nem. De itt rendszeres volt, hogy a folyosókon sírtak kolléganők; az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan volt. Olyan volt ott dolgozni, mint egy idegőrlő érzelmi sakkjátszma, ahol, ha egyáltalán szóba állnak velem, minden szavamra vigyáznom kell.

A Kriza Zsigmond ügyvezető igazgató bánásmódjával kapcsolatos panaszokra – amelyek között szerepelt szexuális zaklatás is – Kiss-B. Atilla teljes nemtörődömséggel reagált, egyikük beszámolója szerint például nem értette, miért mondják el ezeket neki, mert 

neki se ideje, se kedve ilyen ügyekkel foglalkozni, és nem is az ő hatásköre.

Sőt, válaszul inkább beküldte a sértettet a megvádolt ügyvezető igazgatóhoz négyszemközti „megbeszélésre”. Kiss-B. Atilla később elismerte, hogy Kriza Zsigmondnak zaklatásgyanú miatt kellett távoznia.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felállított vizsgálóbizottság később arra a megállapításra jutott, hogy a szexuális zaklatás nem bizonyított, igaz, az áldozatokat meg sem kérdezték az ügyben.

Az SZFE immár ismert új oktatóinak névsora:

Rovatok