Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Farkas Árpád költő

2021. február 8., hétfő 11:16

Életének 77. évében, súlyos betegség után vasárnap este elhunyt Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – adta hírül internetes oldalán hétfőn a Háromszék napilap, melynek csaknem két évtizeden át volt a főszerkesztője.

Farkas Árpád 1944. április 3-án született az udvarhelyszéki Siménfalván. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar szakán szerzett diplomát, majd rövid tanári pálya után 1968-tól a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Megyei Tükör alapító munkatársa volt. Már diákként kezdett publikálni a kor erdélyi magyar kulturális lapjaiban.

Első verseskötete, a Másnapos ének 1969-ben jelent meg, melyet még a romániai rendszerváltás előtt a Jegenyekör, majd az Alagutak a hóban követett. Asszonyidő címmel publicisztikai, Bolhalakodalom címmel gyermekverskötetet is megjelentetett.

1971-től a marosvásárhelyi Igaz Szó, az 1990-es névváltás után a Látó irodalmi folyóirat szerkesztőjeként, 1993-tól 2010-es nyugdíjba vonulásáig a Háromszék napilap főszerkesztőjeként dolgozott.

Munkásságát 1985-ben a Román Írószövetség prózadíjával, 1993-ban József Attila-díjjal, 2002-ben Balassi Bálint-emlékkarddal ismerték el. A Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki 2016-ban, 2018-ban kapta meg a Kossuth-díjat. 2019-ben Sepsiszentgyörgy önkormányzata Pro Urbe díjban, 2020-ban a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díjban részesítette.

Farkas Árpádot szerdán temetik Sepsiszentgyörgyön, az új szemerjai temetőben.

Rovatok