Index Vakbarát Hírportál

Időkapszulát helyeztek el a Városligetben épülő Magyar Zene Házában

2021. február 26., péntek 15:26 | aznap frissítve

Tankcsapda-, Kispál-, Ákos-, Illés-, LGT- és Omega-örökzöldeket is rejt az időkapszula, amit ma helyeztek el a Magyar Zene Háza padlóburkolata alá. A hálás utókor a magyar beat és rock klasszikusai mellett Haydn-, Beethoven-, Bach- és természetesen Bartók- és Kodály-műveket is hallgathat, ha egyszer megtalálják az elrejtett tartályt, és lesz még olyan technikai eszközük, ami felismeri a pendrive-on tárolt adatokat.

Ha sikerül megnyitniuk az adathordozót, akkor az épülettel kapcsolatos sajtópublikációk, tanulmányok mellett a mai Magyar Nemzet és a Bors egy-egy cikkén is törhetik a fejüket a jövő tudósai. 

Ünnepi pillanat a mai: a számos nemzetközi díjjal elismert ház középpontjában elhelyezett időkapszula az épülés időszakának megörökítése a jövő számára

– mondta el a helyszínen Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.

Batta András, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója közölte, hogy a kapszulában széles körű zenei válogatás mellett az intézmény tervpályázatával, kivitelezésével, koncepciójával kapcsolatos főbb dokumentumokat, sajtómegjelenéseket, valamint az épülethez köthető „ereklyéket” helyeztek el.

Hozzátette: a Magyar Zene Házának építése a „finomhangolásnál” jár. A szerkezetkész épületben már a belső munkák folynak, a koncerttermek és a kiállítóterek kialakítása kezdődik meg.

Karácsony előtt a nagyközönség is birtokba veheti az egyedülálló zenei intézményt – mondta el Batta András.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)

Rovatok