Index Vakbarát Hírportál

Igazságot oszt a SoundCloud: akit senki nem hallgat, az nem is kap semmit

2021. március 3., szerda 11:30 | aznap frissítve

Április elsejétől új világ köszönt a SoundCloud előadóira és hallgatóira egyaránt – írja a The Guardian. A zenés streamingszolgáltató kedden jelentette be, hogy a SoundCloud lesz a legelső zenemegosztó alkalmazás, amely profilját egy újféle, a kisebb hallgatói táborral rendelkező zenészeknek kedvező modellé alakítja át.

Az új séma szerint az előfizetők pénze egyenesen azoknak az előadóknak a zsebébe vándorol, akiket az előfizető meg is hallgat. A SoundCloud arculatváltása tehát nemcsak az előadóknak, hanem a hallgatóknak is jobban megéri, hiszen nem a „közös nagy levesbe” megy az előfizetés összege, hanem valóban azt a művészt segíti, akit az előfizető kedvel és szívesen támogat.

Vagyis az előfizetők pénzéből semmit nem kap az az énekes vagy zenekar, akit és amit a hallgató nem is ismer, és nem hallgat. 

Zenei körökben ez hatalmas vívmány, hiszen ezzel elsősorban a kezdő, illetve kevésbé ismert (az arányos fizetésért is kampányoló) zenészek juthatnak bevételhez. A rendszer eddig ugyanis a világsztároknak kedvezett, a lista elején állók taroltak, az előfizetésekből befolyt összeg feltűnően aránytalanul oszlott meg az előadók között.

A népszerű szolgáltatók, például a Spotify, a Deezer és az Apple is ugyanazt a módszert követi: az előfizetésekből befolyt összeg megy a közösbe, a bevétel legnagyobb része pedig jóformán csak a legnépszerűbb előadóknál köt ki. A probléma ott kezdődik, hogy a kevésbé (el)ismert, sokszor minden fillérre rászoruló muzsikusok óhatatlanul lejjebb csúsznak a ranglétrán, így esélyük sincs arra, hogy azt az összeget kapják, amely a hallgatottságuk alapján megilletné őket.

A bevétel fontos, a streamingszolgáltatók pedig különösen élvezik, hogy néhány húzónévvel hatalmas pénzekre tehetnek szert. A kisebb előadók léte lényegében nem oszt, nem szoroz, ha nagyobb szemüvegen keresztül nézzük a képet. Talán éppen ezért van/volt ellenállás a Spotify vagy az Apple részéről. A francia Centre National de la Musique felmérése szerint a Spotify és a Deezer teljes bevételének tizede mindössze tíz népszerű előadóhoz vándorol. 

(Brit vizsgálatok szerint túl bonyolult lenne átállni a rajongóalapú jogdíjak kiosztására, vagyis a SoundCloud új modelljére. A streamingszolgáltató azonban cáfolta a felvetést, hiszen a kalkuláció mindössze 20 percet vett igénybe a korábbi 23 órával szemben.) 

Magyar zenész magyaráz

Kevés szektort tépázott meg annyira a koronavírus-járvány, mint a zeneipart. Koncertek híján az kisebb előadók online próbálják terjeszteni zenéjüket, ám ezzel a favorizáló rendszerrel szemben nem sok esélyük van a túlélésre. Így van ezzel sok magyar előadó is.

A közvetítőként is funkcionáló SoundCloud abban tér el a többi zenelejátszó szolgáltatástól, hogy mindenféle ellenőrzés nélkül feltölthető oda bármi. Ilyen szempontból hasonlít a YouTube-ra. Ezzel szemben a Spotifyra csak egy distributor (közvetítő) cégen keresztül lehet felkerülni, verified artistnak, elismert művésznek lenni. Így a dalok jobb minőségben kerülnek ki a netre, és hivatalosan is jegyzik azt. A közvetítő cég lehet például egy lemezkiadó is, de akinek nincsen kiadója, az mindenképp egy distributor vállalaton át juthat el a megjelenésig

– mondta az Indexnek Szőke Luca, a hazai metálszféra egyik feltörekvő zenekarának az énekesnője, amikor arról kérdeztük, miért pont a SoundCloud lehetett az a platform, amelyik elsőként lépett az ügyben. Ez a szolgáltató ugyanis eddig is eltért a többitől.

Ugyan nem új problémáról beszélünk, ám tagadhatatlan, hogy az új jogdíjmodellben közrejátszik a járvány is. A karantén alatt korábban soha nem látott mértékben nőtt meg a streamingplatformok (Netflix, HBO GO, Hulu) felhasználóinak a száma, és nincs ez másképp a zenés szolgáltatóknál sem.

Aztán persze ott a TikTok, ahol egy kellemes hangzású, korábban ismeretlen előadótól származó muzsika szempillantás alatt viral, vagyis az egész világon népszerű szám lesz. Az átalakult médiafogyasztásnak – na meg persze a bezártságnak – köszönhetően elkezdtek felfutni a kezdő zenészek, így nem sokáig lehet megtenni azt, hogy őket ne fizessék meg, csak azért, mert kevésbé nagy nevek, mint a világsztár zenésztársaik. 

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok