Index Vakbarát Hírportál

Facebookról tudta meg az igazgató, hogy leváltották

2021. március 6., szombat 09:08

A közösségi média olykor fontos üzeneteket is közvetít, ezúttal a győri színház direktora kapott rossz hírt.

Direktort vált a Győri Nemzeti Színház. A döntés kihirdetése, bejelentése, valamint utóélete, mondhatni, színházi drámába illően XXI. századira sikeredett.

Mindhárom megszólalás a Facebookon olvasható.

Az egyik Győr város polgármesteréé. Dr. Dézsi Csaba András 2021. március 5-én, pénteken 16:28-kor ezt írta:

Forgács Péter, a jelenlegi, leváltott igazgató a Győri Nemzeti Színház hivatalos oldalán 2021. március 5-én, pénteken 18:32-kor ezt írta :

Borzasztóan csalódott vagyok, hogy az igazgatói pályázat eredményéről a Facebookról értesültem az ismerőseim által. Mindezt úgy, hogy a nyertes pályázón kívül vélhetően senkit nem tájékoztattak hivatalos formában a végleges döntésről. Úgy gondolom, tizenkét évad igazgatása után és a város kulturális életéért tett szolgálatom tükrében méltatlan ez az eljárásmód.

A július elsejétől direktorrá választott Dr. Bakos-Kiss Gábor 2021. március 5-én, pénteken 18:56-kor ezt írta:

Színházi szóhasználattal élve most azt kellene írni, hogy az előadásnak vége. Meghajlás. Taps. Függöny. 

Dr. Bakos-Kiss Gábor

39 éves jogász, színész, rendező, 2014-től a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház tagja, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának tanára.

(Borítókép:  Forgács Péter színész a Győri Nemzeti Színház igazgatója mesél a színház történetéről és előadásairól a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában.  Fotó: Zih Zsolt / MTVA)

Rovatok