Index Vakbarát Hírportál

Fiatal fotósok fotográfiái járják be Európát

2021. március 17., szerda 07:22

New Visegrad Photography címmel 2020. március 18-án nyílik magyar szervezésű online kiállítás Bécsben. A bécsi Collegium Hungaricumban nyíló tárlat öt ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, valamint Szerbia) összefogásával jött létre.

A tárlat a régió kiemelkedő, frissen végzett diplomás fotóművészeit ismerteti meg a nemzetközi közönséggel. Az erről szóló közleményből az derül ki, hogy a kiállítássorozaton öt ország kilenc felsőoktatási intézményének 24 fiatal fotósa szerepel, Magyarországot a program elindításában kulcsszerepet betöltő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) mellett a Kaposvári Egyetem és a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseli tíz művész alkotásaival.

Szinte unalomig hivatkozunk a visegrádi régióból a világba szóratott alkotókra, akik az elmúlt évszázadban saját képükre formálták a fotográfia történetét: helyettük ezúttal nézzünk végre azokra, akik a következő száz évet fogják formálni!

– fogalmazza meg a kiállítás lényegét Kudász Gábor Arion fotóművész, a MOME egyetemi docense, a kiállítás kurátora.

A kiállításon szereplő fiatal fotóművészek közül többen már jelentős szakmai sikereket értek el. Fotóikat olyan elismert nemzetközi művészeti platformok is publikálták, mint a LensCulture, a Contemporary Lynx vagy a Fotograf Magazine, a New Visegrad Photography válogatásában szereplő fotósorozatáért Bánhegyesy Antal 2019-ben elnyerte a Capa-nagydíjat, Weronika Perłowska pedig a Contemporary Lynx díját, és munkáját a lengyel Vogue magazin is bemutatta.

(Borítókép: Bánhegyesy Antal: County of Timiş, Orthodoxia, 2019, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)

Rovatok