Index Vakbarát Hírportál

Angelina Jolie családon belüli erőszakkal vádolja Brad Pittet

2021. március 18., csütörtök 16:38 | aznap frissítve

Régen álompárként emlegették Brad Pittet és Angelina Jolie-t, ez azonban mára igencsak megváltozott. A színészpáros útjai már évekkel ezelőtt szétváltak, válóperük viszont azóta is tart, most pedig Jolie egyenesen családon belüli erőszakkal vádolta meg egykori férjét. 

A US Weekly úgy tudja, a színésznő dokumentumokkal is tudja igazolni állítását, miszerint Pitt még 2016-ban részegen bántalmazta az akkor 15 éves, Maddox nevű gyermeküket. Az amerikai lap a megvádolt színészhez közeli forrásra hivatkozva emlékeztet, hogy Angelina Jolie az elmúlt négy és fél évben számos olyan panaszt tett már, amelynek valóságtartalmát nem igazolta hitelt érdemlően. Ezekhez állítása szerint ugyancsak közös gyermekeiket használta fel a színésznő, és úgy véli, ez az ügy is egy újabb lejáratási kísérlet Brad Pitt ellen.

Jolie mostani beadványa szerint nemcsak ő tesz majd vallomást, hanem közös kiskorú gyermekeik is, igaz, ehhez Pittnek is hozzá kellene járulnia írásban.

Egy másik forrás arra emlékeztetett, hogy Pitt még tavaly szeptemberben a gyermekek fele-fele arányban történő jogi felügyeletét javasolta, ez a kísérlet azonban ugyancsak kudarcba fulladt. Azt is állította, hogy a két színész szerinte egyenlő mértékben felelős a helyzet elfajulásáért.

Angelina Jolie és Brad Pitt 2014-ben házasodott össze, kilenc év kapcsolat után, majd két évre rá jelentették be válásukat. Együttlétük alatt három közös gyermekük született, hármat pedig örökbe fogadtak. 

Rovatok