Index Vakbarát Hírportál

Puzsér Róbert és Tibi atya is beleszállt a Berki-féle büntetőfékezésbe

2021. március 23., kedd 06:03

Az elmúlt napokban látott napvilágot a hír, miszerint Berki Krisztián médiaszemélyiség még 2018-ban büntetőfékezett egy busz előtt, miután szabálytalanul megelőzte a járművet. Bár azóta eltelt három év, a Fővárosi Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás miatt emelt vádat a celebritás ellen. A történtekről videók is vannak, felvételek a busz belsejéből és az utat figyelő kamera szemszögéből.

A közösségi médiában azt követően robbant igazán a véleménybomba, amikor Berki Krisztián felesége, Berki Renáta, ismertebb nevén Mazsi feltöltött férje védelmében egy videót. Előfordulhat, hogy ezzel többet ártott, mint hogy valóban segített volna a férjének, hiszen

olyan dolgokról próbálta meggyőzni követőit, amiknek egyenesen ellentmond a bizonyítékul szolgáló két videófelvétel.

A videó, illetve Mazsi Instagram-oldalán megosztott posztja alatt szinte alig találni olyan kommentet, ahol a celebpáros védelmére keltek volna a rajongók, leginkább negatív fogadtatása lett a magyarázkodásnak. A követők leginkább arra reflektáltak, hogy inkább a szemüknek hisznek, mint a kétségbeesett nő videójának, illetve azt találgatják, Mazsi valóban elhiszi-e, amit mond.

Mindenesetre a feleség YouTube-ra feltöltött videója megtette hatását, de talán nem úgy, ahogyan azt eredetileg tervezte volna. Az együttérző, támogató kommentek elmaradtak, viszont a közösségi médiában felkorbácsolódtak a hangulatok, és sok tartalomgyártó, aki véleménykifejtésre specializálódott, reagált az ügyre.

A Rádió1 reggeli műsorában Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János is felhozta a témát, bár ők úgy beszéltek az ügyről, hogy Mazsi videójáról hallottak, ám azt nem látták, így a busz felvételeiből indultak ki. Főleg arról esett szó, mennyire tartják korrektnek, hogy amennyiben Berki Krisztián nem ismeri be, hogy hibázott, viszont bűnösnek ítélik, akkor akár hét és fél év letöltendő büntetésre is számíthat. Nem jutottak konszenzusra ebben a kérdésben, viszont az adásban mindhárom férfi érvelt a fedélzeti kamerák mellett, illetve a közlekedési vétségek, kiemelten a büntetőfékezés ellen.

Berki Krisztiántól hetente hangos a sajtó, egyik folyamatban lévő ügye pont Puzsér Róberttel zajlik, aki úgy tűnik, nem húzódott vissza a csigaházába csak azért, mert Berki magánvádas pert indított ellene rágalmazás és becsületsértés miatt. Puzsér Róbert videójában főként Mazsi mondataira reflektált, és a celebpáros kapcsolatára. Szerinte Berki Mazsi hasonlóan működik, mint egyes szekták tagjai, hiszen a tényektől eltérő dolgokat képes teljes meggyőződéssel állítani. Ahogy Puzsér fogalmazott:

Mi lenne, ha Mazsi inkább tudomásul venné, hogy ez az aranyásás nem jött be. Amit talált, a bolondok aranya. A pasija nem milliárdos, és még csak nem is vagyonos ember, hanem egy stróman, egy szélhámos hazudozó, akit nem is olyan régen ítéltek el költségvetési csalásért.

A Fókuszcsoport csatorna feje, Nagy Ádám is készített egy véleményvideót a történetről. Tanulva Puzsér Róbert esetéből, a videót félig viccesen, félig komolyan azzal kezdte, hogy a videó szigorúan a saját véleményét tartalmazza. Elemezte a busz felvételeit, majd terítékre került a főfogás, Mazsi videója. Nagy Ádám is erősen utalt rá, hogy Berki felesége nem biztos, hogy jól méri fel a helyzetet, és olyan, mintha a nő tagadásban élne. Amikor a videóban ahhoz a részhez ért, ahol Mazsi sírva áll ki Krisztián mellett, akkor még a Stockholm-szindróma gyanúja is felmerül, igaz, Nagy Ádám tartalomgyártó, nem pedig képzett pszichológus. Viszont többször is utal arra, hogy ez mind csak az ő véleménye. A videó konklúziója, hogy Mazsinak nem kéne csodálkoznia, ha férje abból építette fel az imidzsét, hogy egy bunkó paraszt, akkor talán benne volt a pakliban, hogy ezek a személyiségjegyek a való életben is elkísérik.

A maga intelligens és szarkasztikus stílusában Pottyondi Edina is belevette videójába Berkiék ügyét. Viccesen arról beszélt, hogy biztosan az ütközés következménye az az amnézia, ami miatt Berki Krisztián nem emlékszik rá, mi is történt pontosan. Ahogy korábban, méghozzá történetesen éppen Puzsér Róberttel közös tárgyalásán arra sem emlékezett, hogy zajlott-e már ellene büntetőeljárás, hiszen a nyílt kérdésre tagadó választ adott.

Ha valaki esetleg nem értené Pottyondy Edina videójában az utalást az amnéziára: Berki Krisztián március 19-én szerepelt a Mokka című műsorban, ahová ügyvédje kíséretében érkezett. A téma természetesen az volt, hogy az ügyészség vádat emelt ellene. A TV2 műsorában a celebritás azt nyilatkozta, hogy ő nem fékezett, csupán lassított, illetve azt sem tudja, mit jelent a büntetőfékezés.

Az ilyen jellegű ügyekben Tibi atya sem szokott csöndben maradni. Most sem történt ez másként. A Facebookon nyilvánult meg Berkiről, ahol kifejtette, hogy még akkor is, ha minden bizonyíték ellene szól, szerinte Berkit nem fogják elítélni, mert a celeb már több dolgot is megúszott, mintha valakiknek az érdekében állna, hogy az emberek ingerküszöbét tornázza feljebb botrányosabbnál botrányosabb ügyeivel.

Zárásként Osváth Zsolt videóját osztanánk meg, aki úgy fogalmazott meg véleményt, hogy próbálta a legkevésbé annak beállítani. Ugyanis szerinte egy ilyen jellegű ügynél az egyik legrosszabb dolog az, ha az emberek engednek a nyomásnak, és vitába szállnak a felekkel. A tények magukért beszélnek, és azzal, ha teret engedünk a vitának, a tettek súlyossága enyhül. 

Ezek tényszerű dolgok, ezek abszurd dolgok, ott a felvétel, a felvételen minden látszik... Itt nincs mit magyarázni.

(Borítókép: Berki Krisztián, Puzsér Róbert. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok