Index Vakbarát Hírportál

Így lesz egy eltűnt denevérből abszurd óvodai krimi

2021. április 8., csütörtök 13:43

Magyaros krimi, életszerű tragikomédia bontakozik ki a szemünk előtt, egyelőre csak az online térben, de hamarosan élő színházi környezeteben is. Tóth Krisztina színdarabját, a Denevért Dicső Dániel rendezi.

Tóth Krisztina írónő amikor megírta a Denevér című darabját, talán még nem is gondolta, hogy milyen aktuálissá válik majd a pandémia miatt. Hiszen ma életünk jelentős részét az online térben éljük: felhőben vezetjük a bevásárlólistát, Zoomon egyeztetjük a teendőket, Skype-on jelentkezünk be a szülői értekezletre, néha még a családi veszekedéseket is videóbeszélgetésben bonyolítjuk le, és közben azt mondogatjuk:

Jó, hogy legalább ez van, na de azért nem ugyanaz...

A Denevér színdarab éppen ezért szét is feszíti a hagyományos színházi kereteket, az írónő azt eleve két színészre (Melkvi Bea, Karalyos Gábor) és egy vetítővászonra írta. A színdarab fókuszában egy óvodai „bűncselekmény” áll: az öltözőből nyom nélkül eltűnik egy gumidenevér, és a szülők próbálnak rájönni, mi történhetett. Gyanakodni és acsarkodni kezdenek, és a szemünk előtt bontakozik ki egy ízig-vérig közép-európai abszurd tragikomédia.

Dicső Dániel rendező olyan darabot szeretett volna színre vinni, amely eleve több platformon előadható, vagyis most illeszkedik a járványhelyzethez, később azonban nézők előtt, színházi környezetben is bemutatható. A látvány a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet három végzősének (Kiss Donatella, Nyári Virág és Urbancsek Adél) munkája, a zenét Márkos Albert és Bolcsó Bálint jegyzi. 

A készülő előadásban felmerülő problémák és kérdések nagyon aktuálisak. A virtuális kommunikáció nehézségeivel – különösen napjainkban – mindannyian akarva-akaratlanul is szembesülünk, és sokszor tapasztaljuk, hogy az internet világában könnyebben elbeszélünk egymás mellett. Ugyanígy naponta megéljük azt is, hogy egy-egy mikrokörnyezetben, legyen az szakmai berkeken belül vagy óvodai szülőközösségben, az emberek olykor nagyon agresszíven csatornázzák egymás felé a feszültségüket, főleg akkor, ha nincs megfelelő információjuk vagy tehetetlennek érzik magukat

– mondta az Indexnek Dicső Dániel, aki szerint az olyan szituációkban, amelyekben nincs valódi kommunikáció a felek között, sokkal könnyebben válnak rosszindulatúvá az emberek, ráadásul ez kiváló alapja az összeesküvés-elméletek megszületésének is. A darabról, amely élő színház és videó együttes valóságaként jelenik meg online felületen, azt mondja, ez a fajta rendezési szemlélet nem ad választ a valós élethelyzetek problémáira, hanem 

igazodási pontokat keres, és görbe tükröt mutat. Az abszurditás és a humor elegye pedig abban segít, hogy könnyebben szembesülhessünk a valóságunkkal.

A Denevért a tervek szerint a május 12-én láthatja majd az online közönség, ám a darabot úgy állítják színpadra, hogy a kezdettől fogva készülnek az élő színházi bemutatóra is. Dicső Dániel azt mondja, hogy megvannak az átállás pontos tervei, a speciális kamerahasználatot és vetítéstechnikát akkor is megtartják, amikor majd közönség előtt játszhatják a darabot. Mint a rendező fogalmaz: „mindennél jobban várjuk a találkozást a nézőkkel, hiszen a színházi előadásokat végső soron az ő reakcióik finomhangolják.” 

Rovatok