Index Vakbarát Hírportál

Sárga rózsákkal emlékeztek Törőcsik Marira

2021. április 16., péntek 19:30

A Nemzeti Színház bejáratánál kialakított emlékhelyen a színésznő kedvenc virágával érkeztek a tiszteletüket tevők.

A Nemzeti Színházhoz érkező megemlékezők a hangszóróból többek között Pilinszky János verseit és a János vitéz részleteit hallhatják felvételről Törőcsik Mari előadásában. Az emlékhelyen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója és a teátrum társulatának tagjai egy-egy szál sárga rózsát helyeztek el Törőcsik Mari portréja előtt. A ma hajnalban elhunyt színésznő kedvence a sárga rózsa volt.

A színművész tisztelői az emlékhelyen pénteken 21 óráig, a továbbiakban pedig a hét minden napján 10 és 21 óra között helyezhetik el virágaikat. A Nemzeti Színház arra kéri a tiszteletüket tevőket, hogy az emlékhelyet, a Nemzeti Színház Hajóorrát a Soroksári út felől kijelölt útvonalon közelítsék meg. Ha lerótták kegyeletüket, a tömeg elkerülése érdekében a Duna felőli oldalon, a Nemzeti Színház parkolójának irányába lehet távozni.

A színésznőt életének 86. évében, hosszas betegség után érte a halál. Törőcsik Marit a Nemzeti Színház saját halottjának tekinti, kérésére a temetést szűk családi körben tartják majd.

Rovatok