Index Vakbarát Hírportál

Egy felvidéki magyar gimnazista nyerte a Kárpát-medencei helyesírási versenyt

2021. április 22., csütörtök 12:15

Korpás Lilla, a pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium másodikos (Magyarországon tizedikes) diáklánya lett az abszolút győztese az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjének – adta hírül az Új Szó szlovákiai magyar portál. 

A Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 1988 óta szervez helyesírási versenyt középiskolások részére, amely 1992-től Implom József nevét viseli. 

Ez egy Kárpát-medencei megmérettetés, amelyen 2006-tól a legmagasabb pontszámot elérő versenyző, valamint a felkészítő tanára Implom József-díjat kap.

A pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium számára az idei tanév piros betűs ünnep a verseny szempontjából, mivel

Korpás Lilla II. A osztályos tanuló nemcsak Implom József-díjas (először kapta meg pozsonyi diák a verseny történetében), hanem a verseny abszolút győztese is lett,

ugyanis a megszerezhető kétszáz pontból száznyolcvankilencet ért el, az összes versenyző közül a legtöbbet, ráadásul a legjobb feladatlapot és a legjobb tollbamondást írt versenyzőnek járó díjat is megkapta. 

Arról is tájékoztatnak, hogy a felvidéki válogatót és a Kárpát-medencei döntőt is az online rendezték, utóbbit 2021. február 26-án 10 órakor tartották. A versenyzők mellé tanári felügyeletet kellett biztosítani, ezt pedig csak az iskolában lehetett megvalósítani, ezért Korpási Lilla a gimnáziumában írta meg a tollbamondást, illetve töltötte ki az online feladatlapot a MOODLE felületen.

Rovatok