Index Vakbarát Hírportál

Cseke Péter megrendezte élete első operáját

2021. május 22., szombat 07:05

Gaetano Donizetti A csengő című operáját állította színpadra Cseke Péter. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kossuth-díjas igazgatója eddig számtalan dalt elékelt már, de operát még soha nem rendezett.

Az Index kérdésre, hogy miért éppen Donizettire esett a választása, így felelt:

Mindenképp egy népszerű és vidám darabot kerestem, Donizetti pedig kiváló vígoperákat írt.

A direktor azt is elmondta, hogy az operához ugyanazzal a hozzáállással közelített, mint a prózai darabokhoz. A darab próbáit éppen akkor kezdték meg, amikor már sejthető volt, hogy a színház hamarosan kinyithat. A csengő zárt körű, házi főpróbáját 2021. május 7-én meg is tartották. Cseke Péter erről így fogalmazott: 

Hét évvel ezelőtt a balett volt újdonság Kecskemét városában, most az opera az a műfaj, amit szeretnénk megkedveltetni a közönségünkkel, és ez igazán hálás feladat. A recitativókat Szente Vajk, a teátrum főrendezője és Galambos Attila irodalmi vezetőnk írta át prózai jelenetekre, ezért könnyed, lendületes és élvezhető lesz az előadás azok számára is, akik az operával még csak most ismerkednek. Egy igazán eredményes és örömteli próbaidőszakon vagyunk túl, nagyon várjuk, hogy végre közönség előtt is eljátszhassuk A csengőt.

Az opera műfajának népszerűségéről azt mondta, hogy operaelőadások a vidéki színházak műsoraiban is fellelhetők, és a kecskeméti közönség is találkozott már a műfajjal. Gyermekeknek szóló operákat több ízben is színre vittek az elmúlt években, a felnőtt nézőik pedig Tom Johnson Négyhangú operáját tekinthették meg a teátrum kamaraszínházában.

Cseke Péter jelentős előrelépésnek tartja, hogy immár nemzeti színházként, a nagyszínpadukon, saját zenekarukkal és énekkarukkal állíthatják színpadra az újabb operát, A csengőt. A következő évadukról pedig azt mondta, hogy az egyik leghíresebb magyar drámát láthatják majd a műfaj kedvelői, mert fontosnak tartja, hogy a magyar szerzők munkásságát is előtérbe emeljék.

A közönség A csengőt a 2020/21-es évadra megvásárolt bérletekkel vagy jeggyel tekintheti meg.

Rovatok