„Habár hosszú utazásai révén világpolgárrá vált, ott fejezte be életét, hol született.” Ezt John F. Kennedy amerikai elnök mondta, miután megtudta, hogy Ernest Hemingway 1961. július másodikán, életének 61. évében, ketchumi (Idaho, USA) otthonában, helyi idő szerint reggel 7:30-kor meghalt.

Kennedy még azt is mondta, hogy:

Kevés ember tudott annyira hatni az amerikai nép érzelmeire és véleményére, mint Hemingway. Első ragyogó párizsi megjelenése óta csaknem minden támogatás nélkül átformálta az irodalmat és földünk lakóinak gondolkodásmódját.

Haláláról sok korabeli lap azt írta, és még évekkel később is olyan esszék születtek Hemingway halálának körülményeiről, hogy a Pulitzer-díjas (1953) és Nobel-díjas (1954) író (Az öreg halász és a tenger) fegyverének tisztítása közben halálos lövést kapott. Írtak pisztolyról is, mások puskáról, kétcsövűről, és arról, hogy mutatóujja véletlenül meghúzta a ravaszt (hivatalos nevén elsütőbillentyűt), és vadászpuskájának egyik lövedéke megölte őt.

Akik vadásztak már, vagy ismerik a lőfegyverek használatát, azok már akkor is kételkedve fogadták a hírt, hiszen egy gyakorlott fegyverforgató pontosan tudja, mikor és hogyan lehet lőfegyvert tisztítani, s bár véletlenek mindig vannak, Hemingway azok közé tartozott, akinek nem kellett minden fegyvertisztítás előtt elolvasnia a Hogyan tartsuk karban biztonságosan fegyverünket? című kézikönyvet. És nem feltétlenül azért, mert Hemingwayt a háború, az örökös küzdelem tette azzá, akivé vált, hanem mert Hemingway kölyökkora óta ismerte a fegyverek erejét: apjától tízéves korában vadászpuskát kapott ajándékba.

A véletlen balesetben kételkedők érzéseit felerősíthette az is, hogy az író halálát követően a ketchumi hatóságok közölték, hogy Hemingway halálának körülményeit nem vizsgálják ki. A Magyar Szó 1961-ben, az író halálhíréről szóló cikkben hivatkozik is az amerikai hatóságokra. Mint írták, az író holttestére felesége, Mary talált rá. Hemingway pizsamában, köntösben, átlyukasztott koponyával feküdt dolgozószobájának padlóján, és az amerikai hatóságok ezt a képet rögzítve megállapították, hogy a halált lőfegyver okozta, amelyet Hemingway saját kezűleg sütött el. A vizsgálat során nem derült ki, hogy baleset vagy öngyilkosság történt-e, de a jelen lévő nyomozók között egy sem akadt, aki szerint indokolt lett volna elindítani, illetve lefolytatni a bűnügyi vizsgálatot.

Halálát megelőzően Hemingwayt több hónapon át kórházban kezelték magas vérnyomással, és a rochesteri klinikán már egy évvel korábban is mintegy két hónapig kezelték, és nem csak magas vérnyomással, arra ugyanis ritkán írnak fel elektrosokk-terápiát. Így azok, akik az író öngyilkosságát vélik felfedezni abban a tragikus, július 2-i reggeli lövésben, azt mondják, egy olyan impulzív természetű, világjáró ember, mint amilyen Hemingway volt, képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy bármiben is korlátozzák, különösen, ha az egy krónikus, testet és lelket gyötrő betegségnek köszönhető, a depressziónak, amiben sir Winston Churchill is szenvedett, s amit a brit admiralitás első lordja csak úgy hívott: fekete kutya.

Tennessee Williams drámaíró, A vágy villamosa és a Macska a forró bádogtetőn Pulitzer-díjas írója ezt írta 1961-ben:

Hemingway sohasem vonult vissza az élettől, hogy a munkájának szentelje magát. Tudta, hogy a művészember munkájának veleje az élet terméke. Hemingway ki tudta fejezni azt, amit csaknem lehetetlennek tartott, a legmagasabb színvonalon volt megtestesítője munkájának. Úgy látszik, hogy munkásságát egészen halála pillanatáig folytatta.

A The New York Times pedig így búcsúzott az írótól:

Örökké a vadont kereste, s a nagy hegyek árnyékában halt meg. Az ő szelleme és munkásságának szelleme kontinensünk felett fog lebegni mindaddig, amíg az angol nyelvnek némi tekintélye is lesz. Túl korán halt meg, 62. születésnapja előtt. Sok könyv, sok jó könyv volt még benne, de azokat már sohasem írja meg…

Ernest Hemingway valóban a világ egyik legnagyobb hatású írója volt, aki ráadásul személyében, megjelenésében is képes volt hatni a környezetére. Gyűlölt mindent, ami uralma alá hajtott másokat, végtelen szabadságvágy lüktetett benne, és képes volt arra is, hogy harcoljon mások igazáért, felszabadításáért. Kobarid (Caporetto) városában külön sarkot rendeztek be neki az I. világháborús múzeumban, merthogy harcolt a magyarok ellen. De részt vett a spanyol polgárháborúban, és megjárta a II. világháborút is.

Szerette és élvezte is az életet, ami átszivárog műveibe is. Egyszerűen írt, sallangmentesen, párbeszédei gyakran olyan kopogósak, hogy olvasás közben szinte hallani, amint haladnak a regény lapjain. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy ahogyan műveiben is, az életben is férfiközpontúság jellemezte gondolatvilágát, miközben nők és szerelem nélkül talán alkotni sem tudott volna. Regényeinek, novelláinak hősei (katonák, munkások, torreádorok, halászok) éppen ezért bár esendők, mégis éppoly szikárak, mint a napra kitett bőrkalap: ellenállnak még a napfénynek is.

A sors iróniája, hogy Ernest Hemingway úgy halt meg, ahogyan rajongásig imádott apja is. Egyetlen lövés végzett vele. Egy olyan fegyveré, amellyel Hemingway elefántra vadászott.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 (80) 820-111 telefonszámot. Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

(Borítókép:  Ernest Hemingway az ebédlőasztalnál olvas 1952 szeptemberében, Kenyában. Fotó: Earl Theisen / Getty Images)