Index Vakbarát Hírportál

Enyedi Ildikó új filmje is versenyez a Cannes-i Filmfesztiválon

2021. július 5., hétfő 20:03

Szigorú óvintézkedések mellett és jelentős magyar részvétellel indul a filmes világ egyik legjobban várt fesztiválja.

Július 6-án indul a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál, a programban négy magyar film is szerepel. Az idei Arany Pálma életműdíjat Jodie Foster kapja.

Az idei Oscar-gála csupán árnyéka volt amúgy is halványuló önmagának. Ez persze köszönhető a járványhelyzetnek, hiszen a szokásostól eltérő helyen és létszámmal tartották a díjátadó ünnepséget. A díjazott filmek nem okoztak nagy meglepetést, mondhatni forgatókönyv szerint osztották az aranyszobrokat. Magyar vonatkozása a gálának idén annyi volt, hogy Mundruczó Kornél filmjének főszereplőét, Vanessa Kirbyt is jelölték a legjobb színésznő kategóriában, de a díjat végül Frances Mcdormand vitte haza a Nomádok földjével.

Az Oscarral ellentétben a Cannes-i Filmfesztivált sokkal inkább figyelemmel követi a szakma, hiszen szélesebb és változatosabb kínálatot vonultat fel a filmekből, és kevésbé felel meg az aktuális trendeknek. Tavaly a seregszemle elmaradt, idén is két hónapot csúszott, végül szigorú intézkedések mellett, de korlátozások nélkül ünnepelheti a legjobb filmeket a dél-franciaországi város július 6–17. között.

Bár július 1-jétől Franciaországban minden járványügyi korlátozást feloldottak, a fesztivál területére csak érvényes oltási igazolással lehet bemenni. Amennyiben ezt valaki nem tudja abszolválni, akkor 48 óránál nem régebbi negatív teszt felmutatásával tudja magát igazolni. Azok, akik ez utóbbi megoldást választják, kétnaponta frissen tudják teszteltetni magukat a helyszínen ingyenes elérhető állomásokon.

A járványt még nem győztük le, az óvatosság marad érvényben. A vörös szőnyeg tetején általában megöleljük egymást, idén viszont nem lesz ölelgetés. De ugyanolyan meleg szívvel fogadunk mindenkit

– mondta Thierry Frémaux fesztiváligazgató egy interjúban.

A fesztiválra benevezett több mint kétezer film közül nyolcvan kapott meghívást a hivatalos programba, köztük négy magyar alkotás.

Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyez, a fesztiválon a premierje július 14-én lesz. Ugyanezen a napon mutatják be a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjában Rudolf Olivér Fonica M-120 című diplomafilmjét.

Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a Cannes-i bemutató elnevezésű új programban július 11-én vetítik, itt a fesztiválra rendszeresen visszatérő, már elismert alkotók innovatív munkáinak adnak helyet. A restaurált filmklasszikusok, a Cannes Classics programba ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapott meghívást, amelyet július 12-én láthat a fesztiválközönség.

A versenyprogramban Enyedi Ildikó filmjével együtt 24 alkotás versenyezhet a fődíjért, köztük a már Arany Pálma-díjas Apichatpong Weerasethakul thaiföldi rendező angolul forgatott, Memoria című alkotása Tilda Swintonnal és Jeanne Balibarral a főszerepben.

Wes Anderson új filmje is a versenyprogramban debütál. A The French Dispatch története egy csapat amerikai újságíróról szól, akik egy fiktív francia városban élnek a huszadik században. Anderson legújabb filmjét eredetileg tavaly mutatták volna be, de a koronavírus-járvány miatt ez is késett egy évet. A szereplőgárda igazán impozáns, felbukkan benne Timothee Chalamet, Benicio del Toro, Adrien Brody, Tilda Swinton, Lea Seydoux, Frances McDormand, Owen Wilson és természetesen Bill Murray is.

Kedd este Marion Cotillard és Adam Driver főszereplésében veszi kezdetét a seregszemle az Annette című film díszbemutatójával. Leos Carax francia rendező kilenc év után tér vissza a Croisette-re, előző filmje, a Holy Motors is a fesztiválon debütált.

Rovatok