Index Vakbarát Hírportál

A Fekete Özvegy mentheti meg idén a mozikat

2021. július 19., hétfő 10:16

Annál, hogy hová mennek a kacsák télen, még nagyobb rejtély, hogy hol randiztak a fiatalok, mikor zárva voltak a mozik? A szerelmespárok mellett az iskolások is előszeretettel választják a mozizást a barátaikkal, főleg, ha még nem vehetnek részt legálisan a szombat esti bulikban. És ne feledkezzünk meg azokról a családokról sem, ahol az örökmozgó gyerekeket egy remek animáció mozis ígéretével lehet hétköznap rendre inteni.

De mi is történt az elmúlt egy évben a télen fűtött, nyáron hűtött filmes szentélyekkel?

Ennyi változtatás egy spanyol szappanoperában is sok, ezért utánakérdeztünk, hogy mi újság a mozik háza táján,

menthető-e az idei szezon?

Buda Andrea, a Cinema City-hálózat vezetője kérdésünkre elmondta, hogy az újranyitásnak több nehézsége is akadt. Első körben az, hogy dolgozóik nagy százaléka diák, akik közül tavaly óta többen végeztek tanulmányaikkal, sokan pedig más munkát kerestek a korlátozások alatt, így nem sikerült egyből nyitni, új embereket kellett keresniük.

Ezenkívül egyik fő célcsoportjuk a tinik, májusban pedig 18 év alatti csak érvényes védettségi kártyával rendelkező felnőtt személy kíséretében mehetett mozizni. (Ez a követelmény pedig nem kedvezett sem a moziba szervezett baráti találkáknak, sem a filmezős randiknak.)

Buda Andrea szerint a látogatottsági adatok kezdenek közelíteni a 2019-es év nyarán mért számokhoz, ami biztató. Most sokkal könnyebb dolguk van, mint tavaly ilyenkor volt, hiszen bár akkor is nyitva lehettek a mozik, mivel közben Amerikában tombolt a járvány, a forgalmazóktól nem érkeztek olyan filmek, amelyek becsábították volna a négy fal közül szabadult embereket a zárt termekbe. Ez idén szerencsére már nem probléma, érkeznek azok az alkotások, amelyeket a pandémia miatt sokkal jobban és sokkal tovább várt a közönség.

A Fekete Özvegy az a film, amitől a legnagyobb robbanást várják, és úgy tűnik, nem is alaptalanul. Beszélgetésünk napján hömpölygő tömegek voltak kíváncsiak Scarlett Johansson budapesti kalandjaira, de mint megtudtuk, a nyár a karácsonyi időszak után mindig az egyik legerősebb időszak új bemutatók terén. Régen is ilyenkor érkeztek nagy Marvel-filmek, anno a Harry Potter-mozik, most Natasha Romanoff történetén kívül pedig már olyan nagynevű alkotások vannak a kínálatban, mint a Hang nélkül 2., a Halálos iramban 9 és a Szörnyella.

De ez még mindig nem a nagy nevek vége, hiszen még csak most fognak érkezni olyan produkciók, amelyekre normál időben is sokat vártunk, de a pandémia plusz átlag egy évvel toldotta meg a vágyódások időszakát. Szeptemberben végén, ha nem is feltámad a tenger, de érkezik az új James Bond-film, a Frank Herbert regényciklusának első feléből forgatott Dűne film, amiben többek között olyan nagy nevek fognak felbukkanni, mint Timothée Chalamet, Oscar Isaac, Zendaya, Stellan Skarsgård, Jason Momoa, Josh Brolin, Dave Bautista, Rebecca Ferguson és Javier Bardem.

De rajtuk kívül érkezik a mozikba az Öngyilkos osztag, ami talán nagyobb sikert arat, mint a film első változata, plusz jön a szintén sokat halasztott Top Gun: Maverick, ami az 1986-os film folytatása. Családi, animációs filmekből sem lesz hiány. Jön a Croodék: Egy új kor, Mancs őrjárat: A film, Bébi úr: Családi ügy, az Addams Family 2 és a Hotel Transylvania – Transzformánia.

A Cinema City a Mammutban visszavette a terepet a Cinema Pinktől, akik így már csak a Mom Parkban látogathatók. Viszont a Mammut 1-ben tavaly októberben a Cinema City megnyitotta második VIP-moziját, ami az Aréna után így már Budán is könnyen elérhető.

Buda Andrea abba is beavatott bennünket, hogy a Mammut régen is az egyik leglátogatottabb mozijuk volt, ahol előszeretettel szerveztek akár közönségtalálkozókat magyar filmek premierjénél. Az ottani közönségről kiderült az is, hogy mindig nyitottak voltak pluszprogramokra, illetve a művészibb filmeket is sokkal tovább tudták a Mammut termeiben műsoron tartani. Ilyen film a most moziba került Minari is, aminek kritikájáról négykezes rovatunkban már olvashattak korábban.

(Borítókép: Jelenet a Fekete Özvegy című filmből. Fotó: Jay Maidment / Marvel Studio / Port.hu)

Rovatok