Index Vakbarát Hírportál

Ki a magánkéjnő, és mit tud a bordélyos?

2021. augusztus 30., hétfő 10:06

Hol voltak a luxusbordélyok Budapesten? Kik voltak a vendégei? És milyen legendák lengték körül?

Kovács Patrícia eddigi színészi pályafutásának egyik legjobb alakítása, amikor a madámot játssza a Félvilág című, Szász Attila rendezte filmben.

Épp jó helyen vagyunk, 1914-et írunk, az utolsó pillanat a boldog békeidőkben, virágoznak a bordélyok, virágzik a prostitúció és az óhatatlanul vele járó emberkereskedelem. A sors épp Mágnás Elzát, a pesti éjszaka híres kéjhölgyét készül eltenni láb alól. Ki ölte meg? Hónapokig erről susog a város, majd kitör az első világháború. De rögtön mellétehetjük Kondor Vilmos bűnügyi regényét, a Budapest noirt is, na meg az abból készült szintén idevágó filmet, csak húsz évet ugrottunk, Gömbös Gyula haláláig.

Aki székesfővárosunk történetében el akar mélyedni, nem hagyhatja ki a bordélyház-történelmet sem, mely persze nem a századelőn kezdi el írni a maga lapjait. 1867 történelmi dátumával kapcsolatban sok minden eszünkbe jut, a prostitúció szabályozása bizonyosan nem az első helyen szerepel. Pedig mérföldkő, 

ez ugyanis az az év, ahonnét kezdve egészen 1926-ig legálisan működnek Budapesten a bordélyházak.

Prostitúció nyilván a kiegyezés előtt is volt, de így, ebben a legális formában nem. Fényes kor, mondhatnánk a mai állapotok zűrzavarosságához, keservéhez és tisztázatlanságához képest, s ami a szabályozottságot, sőt az agyonszabályozottságot illeti, valóban az. Persze a lányoknak akkor sem volt könnyebb, s nyilván amit agyonszabályoznak, ott a kiskapuk is sűrűbben nyílnak, na és persze elszabadul a korrupció.

Kevés mulatságosabb és érdekfeszejtőbb kortörténeti olvasmány akad, mint a Budapest Székesfőváros szabályrendelete a prostitúcióról című törvény 1909-ből, Bárczy István, Budapest polgármestere és maga Andrássy Gyula belügyminiszter aláírásával, mely részletekbe veszve, hosszasan taglalja az engedélyezett prostitúció formáit szinte a szatíráig menően, jóformán azt is meghatározva, hány centire állhatnak a kéjnők lakásukban az ablaktól, hogy ne túlságosan keltsék fel az arra járók figyelmét.

Ebből a törvényből, mely hivatkozásul az 1879-es jogszabályra megy vissza, ahol egyáltalán a kéjnő fogalmát meghatározzák, többek közt megtudjuk, hogy a kéjnőknek alapvetően két típusuk van, legalábbis a törvényes fajtából. 

Létezik bordélyházi és magánkéjnő, mindkét státusz szabályozott és legális. mi hát a különbség?

A bordélyházban van szalon, van madám, az egésznek van egyfajta hamiskás pompája (mármint az előkelőbbeknek, a lepusztultaknál inkább csak a nyomor szaga érződik), és az ott dolgozó prostituáltnak valamiféle biztonságot ad. Persze ez a biztonság kétélű, mert cserébe a ház magához is láncolja szegényt, ugyanis a ruhákat, az ékszereket, a parfümöket hitelbe veszi nekik, márpedig ezek méregdrágák, és ha netán a kéjhölgy ki akarna lépni, ezeket először ki kell fizetnie. Szóval a biztonságon túl a bordélyházi státusz erős függés is.

Van aztán a magánkéjnő, őt is törvény szabályozza, ő is legális, az ő engedélye a türelmi bárca, melynek megadását a rendőrség intézi és erős feltételekhez köti. A magánkéjnők nem tömörülnek „szervezetbe”, nincs a fejük fölött madám, viszont minden szerelmi kelléket maguknak kell beszerezni, és hát a lényeg, hogy valahol lakni is kell, na meg űzni a tevékenységet. És máris jön a sok visszás helyzet, disszonancia, csúsztatás és sikamlósság. Hogy a gyönyöröknek vagy kényszeredett gyors numeráknak helyet adó lakást kitől bérlik, hogy bérlik, hányan bérlik, és mi ilyenkor a bérbeadó szerepe, státusza, aki nyilván tud erről a tevékenységről. Csupa szabályozandó, illetve a fenti törvényben a legapróbb részletekig szabályozott kérdés.

Persze nyilván a Belle Époque éveiben sem álmodott senki arról, hogy valaha ez a sors jut neki, de

a szegény, vagyon és társadalmi státusz nélküli falusi, vidéki lányok előtt sokszor csak két lehetőség állt, a cselédsors vagy a prostitúció,

kinek melyik a kevésbé megalázó, ezt mindenki már akkor is eldöntötte maga. Olyan is volt, hogy valaki cselédnek állt, de amíg nem talált megfelelőt házat, ahová elszegődhetett volna, átmenetileg beállt kurtizánnak. Más kérdés, hogy azért Vizyné sem vette volna föl Édes Annát a háztartásába, ha korábban bárcás hölgyként működött volna.

Na de nézzük, hol voltak a híres, hírhedt, luxus- vagy nyomorúságos bordélyházak a kor Budapestjén. Fordulhatunk például rögtön a nagy budapesti krónikáshoz, Krúdyhoz is, aki maga is megfordult ilyenekben – ha másért nem, írói tapasztalatszerzés végett. A Vörös postakocsi című regényben megjelenik az egyik leghíresebb luxusbordély, a Magyar utca 20., mely hosszan tudna mesélni. A ház ma is létezik, bár ezeken a helyeken a lakók nemigen dicsekednek a házuk múltjával. Itt működött Pilisy (Schumayer) Róza legendás bordélyháza legendás, sokszor igen magas rangú vendégekkel. (Még királyokkal is, akik persze inkognitóban jöttek, így a madám diszkréciója alapvető feltétele volt a működésnek.) Azt azért lehet tudni, hogy vendégei közé tartozott Zichy Jenő, Batthyány Elemér és Apponyi Albert.

Ez a Pilisy, korának kaméliás hölgye, akit Krúdy Pest rózsájának is hív regényében, egy Szervita téri virágüzletben virágáruslányként kezdte, Krúdy úgy írja le Madame Louise néven, hogy Apponyi Albert emelte őt fel és ki a virágüzletből. Kezdetben csak naponta járt oda virágért, később a kor legjobb francia- és némettanárait járatta hozzá, majd utaztatta őt Európa-szerte, mígnem a folyamat végére az egyszerű virágkötőlányból valódi dáma lett. Talán ennek is köszönhető, hogy 

bordélya valóságos szalon volt, ahol olykor színésznők fordultak meg, zenés vacsorákat adtak, és verseket olvastak fel,

a test örömei mellett tehát adóztak a művészeteknek és a kultúrának is. Vendégköre hazai és külföldi arisztokratákból, diplomatákból, költőkből, színészekből állt. (Ó, ha a falak vagy a falakon lévő festmények mesélni tudnának!)

A részvénytársasági alapon vásárolt házat Illés Gyula műépítész tervezte és Thék Endre asztalos rendezte be, polgári bútorokkal berendezett szobáknak adott helyet, az egyik szalon biedermeier, a másik a rokokó stílusban lett berendezve. Igényes bordély volt, ahol bútorok, nők és étkek egyaránt szépek, ízlésesek, finomak voltak.

A Magyar utca azonban nem csak a 20. számról volt híres. Néhány házzal kellett csupán odébb menni, a másik oldalon lévő 29-es számba, amit a tulajdonos üzemeltetők, Östreicher Ede és neje már eleve azzal a céllal vásárolt meg, hogy bordélyt nyisson. 1905-ben 14 lánnyal indulta ház működése, ám nemegyszer ütköztek törvénybe. Egy korabeli tetszetős metszet úgy ábrázolja a Rajky Béla kőművesmester által tervezett és kivitelezett, később Maison Frida néven elhíresült házat, 

mintha legalábbis valamely, XIV. Lajos korabeli szalon volna, már csak a facipős tánctanár és a csemballó hiányzik a sarokból.

2010-ben egy Darvay nevű ember az épület átépítésén dolgozott, aki elmondta, az átépítési munkálatok alatt olyan beépített szekrényeket távolítottak el, melyek mögött vörös, arany díszes tapéta árulkodott az egykori díszítésről, és ugyanilyen díszes, színes mintázatú volt a bejárat feletti gipszstukkós mennyezet is. Ez a Darvay számolt be arról is, hogy a lakókkal beszélgetve többen emlékeztek a kivételes szépségű Frida asszonyra, és olyan történetet is meséltek, hogy egy katonatisztet itt talált a felesége, majd férjét is, magát is főbe lőtte.

A szintén bordélyként működő Magyar utca 34.-et is kifejezetten azzal a céllal vette meg Schlesinger Lipót és felesége, hogy bordélyt nyisson, noha a városban már máshol is üzemeltettek egyet. A Landherr Gyula tervezte intézményt a férj halála után az özvegy üzemeltette tovább, az 1927-es betiltás után már csak garniszállóként, és mit ad isten, 1946-tól a József Attila Népi Kollégium kapott ideiglenes otthont az épületben, majd 1948-ban, Gobbi Hilda közreműködésével a Jászai Mari Színészotthon szabta át belülről saját igényeinek megfelelően.

Persze nem csak a luxusbordélyok léteztek a luxuskéjnőkkel a luxust kedvelő vendégeknek, ha valaki szerényebb lehetőségekkel bírt, de efféle szolgáltatást szeretett volna igénybe venni, mehetett a VI. kerület kakasos házaiba és kuplerájaiba a Király vagy az Ó utcában, vagy még szerényebb pénztárcával a nyolcadik kerületbe. Itt persze teljesen más világ volt, sötét szobák kiöregedett, megfáradt nőkkel. A Rákóczi tér és környéke mindenki előtt ismeretes, de híres kupleráj működött a Kender (ma Auróra) utca 15.-ben vagy a Víg utca 42.-ben, a rendőrkapitányság közelében. A homályosabb bordélyok világát azonban egy következő cikkünkben tárjuk fel.

(Borítókép: Prostituáltak egy bordélyházban, Franciaországban 1910-ben. Fotó: adoc-photos / Corbis / Getty Images)

Rovatok