Két éve forgatták, egy éve dobozban volt, a negyedik hullám előszobájában mégis útjára indították A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet, ami a harmincas korosztályra jellemző kapunyitási pánikról szól. Hernádi Judit 10 év kihagyás után tér vissza a vászonra, szerepe szerint csetlő-botló anyukaként, amiben elmondása szerint van tapasztalata.
Végre egy film, amelyben nem kell szekunder szégyent érezni a ripacsoskodás és a végtelenül együgyű poénok láttán. Végre egy film, ahol ifjú tehetségek is felbukkannak, és végre egy film, ahol a tehetségek kibontakozását nem az ügyeletes jónő/jópasi-karakter inflálja el. Végre egy film, ami valós pszichológiai jelenségre: a kapunyitási pánikra fókuszál.
A Semmelweis Egyetem lapja úgy fogalmaz, hogy a kapunyitási pánikot a kapuzárással ellentétben a túl sok lehetőség kiszámíthatatlansága és az állandóan változó viszonyok jellemzik. A probléma a 20-as, 30-as, főképp a felsőoktatásban tanuló korosztály sajátja, akikben a lehetőségek számának folyamatos gyarapodása okoz szorongást és a bizonytalanságot, miszerint jó szakmát választottak, jó úton indulnak-e el az életben, mi lesz, ha a szülőkre már nem támaszkodhatnak?
Tipikus tünet a halogatás, amikor a fiatal felsőoktatási tanulmányai elhúzásával késlelteti a „felnőtt” világba való belépést, ezáltal pedig a saját lábra állását. A probléma eredője, hogy annyi feladatot látnak maguk előtt az érintettek, hogy jobbnak látják, ha bele sem kezdenek a feladatokba, mert túl bonyolultnak, túl összetettnek tűnnek számukra a felnőtt élet kihívásai.
„Már régóta ott motoszkált bennem, hogy szeretnék írni egy forgatókönyvet arról, amiben vagyunk, én is, a barátaim is. Vagyis, hogy mekkora feszültséget tud szülni, ha az élettel kapcsolatos elvárások és a realitás között óriási szakadék tátong. A forgatókönyvírás ötlete egy színésznő szájából, aki vagyok, hathat furcsán, de úgy voltam vele, hogy ami érdekel, abba bele kell vágni, hátha sikerül” – meséli Rainer-Micsinyei Nóra.
„Grosan Cristina rendezővel a közös írás előtt színészként többször dolgoztam együtt, majd megkerestem, nincs-e kedve együtt írni egy filmet, és volt neki. A főszereplő karakterét kettőnkből gyúrtuk össze. Nem sokkal később pedig csatlakozott hozzánk Stalter Judit, a Laokoon Filmgroup egyik tulajdonosa és producere, akinek többek között a stábot is köszönhetjük.”
„A történetben vastagon benne vannak a saját tapasztalataink, vannak dialógok, amik konkrétan elhangzottak az életünkben, ezeket beleírtuk, emellett a Girls, a Csajok című sorozat is inspirált bennünket, de annál sokkal kelet-európaibb, szorongósabb lett a filmünk. A saját generációnkról akartunk beszélni, hogy mennyire nehéz meglátni, hogy a sok elvárás között, mi az amit igazából az egyén szeretne. A film olyan harmincasokat mutat be, akik egyszerre próbálnak megfelelni saját maguknak és a környezetüknek, miközben az életük alapvető döntéseit sem képesek meghozni. Fontos volt számunkra az is, hogy mindezt rengeteg öniróniával mutassuk meg, hogy egy kicsit a saját bénaságainkon is tudjunk nevetni, hátha attól könnyebben zakatol tovább az élet.”
A film egy útkeresést láttat, a megvilágosodáshoz pedig jelen esetben kell egy halott ember. A bénázás ekörül zajlik, abból pedig van elég, a lúzerség minden árnyalata felvonul a filmben, a humort is ez szüli. A főszereplő azt mondja, a film egy kicsit arról is szól, hogy az emberek állandóan próbálják elfedni vesztes attitűdjüket. „Azt mindenki tudja, hogy kellene menőnek lenni, tudja, mit mondana egy filmben adott dramaturgiai ponton Julia Roberts, de ami megvan fejben, nem sokszor jön össze a gyakorlatban. Ez rengeteg ember problémája, és a film készítése alatt jöttem rá, hogy nagyon jó dolog felvállalni a bizonytalanságot, a gyengeségeiket. Ez nem csak nekem tud felszabadító lenni, hanem azoknak is akikkel vagyok, leomlik egy fal, és kiderül, hogy lehetsz olyan, amilyen vagy. Engem ezek a dolgok érdekelnek, ettől lesz valami emberi, nem csak egy fényesre polírozott felület” – húzza alá Rainer-Micsinyei Nóra.
Tulajdonképpen Hernádi Judit is egy csetlő-botló karaktert formál meg, anyukaként, aki 10 év után látható ismét a vásznon. „Lelkes volt, annak ellenére, hogy ez egy alacsony költségvetésű film, több helyszín is a stáb valamely tagjának lakása volt, kis túlzással pedig a saját ruháinkat viseltük a produkcióban. Ennek ellenére azt éreztem, hogy Hernádinak is ügye lett a film, nagyon értette a problémát, szívesen próbált velünk” – mondja a főszereplő, méltatva az édesanyját megformáló színművésznőt a premieren, amelyen Hernádi is jelen volt, sőt, elégedettségének adott hangot. Az Indexnek elmondta, összevágva most látta először a filmet, de még háromszor meg kellene néznie ahhoz, hogy minden egyes rétege feltáruljon előtte.
(Borítókép: Hernádi Judit Fotó: Bodnár Patrícia / Index)