Index Vakbarát Hírportál

Vasárnap táncra perdül az ország

2021. szeptember 21., kedd 18:05

Ha nem tudja eldönteni, hogy afro-jazz, country vagy akár klasszikus balett órákra szeretne járni, akkor érdemes ellátogatni az ország nagyvárosaiba, ugyanis szeptember 26-án tizenegy városban lesz táncválasztó.

Szeptember 26-án, vasárnap a Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében közel hatvan táncpedagógus közreműködésével, több mint negyven táncstílus kipróbálására nyílik lehetőség az ország tizenegy városában. Idén Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kőszegen, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Budapesten és Sopronban várják majd a szervezők az érdeklődőket, akik az egész napos program során ingyenes táncórákon, kerekasztal beszélgetéseken, táncfilm vetítéseken és táncelőadásokon is részt vehetnek.

2019-ben a Tánc Világnapján hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az első nagy táncválasztó workshopot, amely azóta már átszelve az országot többezres közösséget kovácsolt magának. A „Válaszd a táncot! Válassz egy táncot!” szlogennel meghirdetett program célja, hogy az ingyenes táncórákkal elérhetővé tegye gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt és senior korosztályok számára a választás lehetőségét. A táncműfajok megismertetésén túl, fontos a tánc és mozgás széles körben történő népszerűsítése, hogy minél többen a táncban találhassák meg az egészséges életmódhoz, a tudatos mozgáshoz és a közösségi élményhez vezető utat.

A Nagy Táncválasztó esemény regionális helyszínei:

Az esemény valamennyi helyszínen ingyenes. A workshopokon történő részvétel regisztrációhoz kötött. A járványügyi szabályokra tekintettel a táncórákon az adott helyszín/helyszínek befogadóképességének megfelelően, limitált létszámú érdeklődőt fogadnak majd.

Rovatok