Index Vakbarát Hírportál

Baksa-Soós János és Póka Egon emlékének ajánlja a mai Vadászatot Hobo

2021. szeptember 29., szerda 19:48

Ma este tartják a Hobo Vadászat című 1984-es lemezéből készült színpadi mű házi főpróbáját a Nemzeti Színházban. Az előadást halott barátai emlékének szenteli a szerző-előadó.

Lassan összeáll Vidnyánszky Attila következő rendezése, a Hobo Vadászat című konceptalbumának dalaiból készülő előadás a Nemzeti Színházban. A direktor és az író-énekes összeszokott alkotópáros. A Vadászattal Földes László és zenészei már 2002-ben felléptek Vidnyánszky és a beregszászi társulat dráma-koncert-előadásán, majd 2009-ben Bolondvadászat címmel dolgozták fel a dalokat a debreceni Csokonai Színházban.

A most készülő Vadászaton a rendszerváltás köré rendeződnek Hobo, Póka Egon és Tátrai Tibor emblematikussá vált bluesszámai.

Nincs igazi fegyverletétel, mert mire valaki leteszi a puskát, másvalaki már fel is veszi a földről

– olvasható a darabról a színház honlapján.

A mai előadásnak Póka Egon és Baksa-Soós János közeli halála ad szomorú aktualitást Hobo számára. Mindketten jó barátai voltak, Póka Egonnal több évtizeden át zenéltek együtt. 

Baksa-Soós Jánossal kevesebb időt tölthetett Hobo, viszont élete egyik legfontosabb szereplőjének tartja. Visszaemlékezésében – amelyet Magyarországról elüldözött barátja halálhírére írt – elmeséli, hogy a Kex együttes zseniális frontembere indította el a zenei pályán, velük énekelhetett először színpadon, és ő írta a Kex azóta sokszor feldolgozott, Csillagok, ne ragyogjatok című dalának szövegét is.

Hobo, aki életfogytig Rolling Stones-rajongó, megdöbbentő kijelentéssel zárta barátja emlékezetére írt sorait:

Miután megismerhettem a Rolling Stones és a Doors munkásságát, nem szégyelltem kijelenteni, hogy Baksa egyedül többet tudott, mint Mick Jagger és Jim Morrison együttvéve, és ezt ma is így gondolom.

(Borítókép: Hobo. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok