Index Vakbarát Hírportál

Kiírták a tendert a kelenföldi indóház felújítására, a Közlekedési Múzeumé lesz

2021. október 27., szerda 13:42 | aznap frissítve

Megjelent a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben szerdán a Kelenföld indóház megmentésére, az épület teljes körű felújítására szóló tenderre.Ezzel még egy lépéssel közelebb került a Közekedési Múzeum ahhoz, hogy birtokba vehesse Kelenföld 137 éves egykori állomásépületét.

A múzeum másfél éve dolgozik az épület újratervezésén és felújításán. Az engedélyes terveket az Építész Studió közreműködésével elkészítette az intézmény, az építési engedélyek is rendelkezésre állnak, az indóházba tervezett kiállítás koncepcióterve is elkészült, ennek megvalósítására külön közbeszerzési eljárás kiírása is várható hamarosan. 

Annyi bizonyos, hogy vasúttörténeti fókuszú kiállítást, hazai modellekkel megpakolt többszáz négyzetméteres terepasztalt terveznek AZ ÉPÜLETBE, de várhatóan új közösségi tér és retro-resti is helyet kap majd benne.

A kabinet februárban rendeletben minősítette kiemelt beruházássá a Kelenföld Indóház megmentését. A fővárosi kormányhivatal pedig júliusban kiadta az építési engedélyt az épület felújítására. 

Az előkészítést a Kormány 100, Újbuda önkormányzat 20 millió forinttal támogatta.

A műemléki védettség alatt álló indóház épülete a beruházással megmenekül az enyészettől, ami azért is csoda számba megy, mert miután megépült a 4-es metró és funkcióját vesztette a régi állomásépület, egyszerűen le akarták dózerolni. A munkák sikeres közbeszerzési eljárás esetén jövőre kezdődhetnek.

Rovatok