Nicole Kidman főszereplésével készítettek egy olyan reklámot a moziról, ami nem a filmekről, amit éppen játszani szoktak az ilyen típusú helyeken, hanem magáról a moziról szól.

Nem irigylem azokat az ötletembereket, akiket erre a feladatra állítottak rá, és ahogy a filmből is látszik, nem is jutottak vele messzire. Ahhoz, hogy megértsük, miért nehéz ez a feladat, messzebbről kell indulnunk.

A szórakoztatóiparban nem szokás reklámot csinálni a gyártó vállalatnak, kiadóvállalatnak, produkciós vállalatnak, se ezek igazgatóinak, vezető személyiségeinek, a projektmenedzsereknek, de még a boltnak se, ahol vásárolhatsz, és úgy általában semmilyen entitásnak, ami amúgy rengeteget jó terméket készít vagy juttat el a közönséghez.

A reklám vagy a készítőre (mozi esetében például Hitchcock), vagy a filmre (pl. Psycho) illetve a főszereplőkre (pl. Anthony Perkins) irányul. Hogy ez miért alakult így, arra annyi a válasz, hogy így alakult, de az a logika mindenképpen benne van, hogy Hitch sok jó filmet csinált, Anthony Perkins sok filmben szerepelt jól, a Psychót meg sok mozihálózat vetítette hosszú időn keresztül.

Ez a trend most változni látszik, ahogy a streaming szolgáltatók erősödnek, és lehet, hogy az AMC (ami kábeltévét és streaming szolgáltatást is üzemeltet) most erre a vonatra szeretett volna felkapaszkodni.

A történet szerint Nicole Kidman botox zombiként megérkezik egy moziba, és egy közhelyekkel teletömött belső monológ érzéki-művészi sutyorgása közben végigjárja az ingatlant. Igen, ebben a moziban is van ajtó, folyosó, lépcsőfény, és itt sincs ablak, de itt is van vetítővászon, szék meg vetítőgép.

Ami viszont ebben a moziban nincs az általános tapasztalattal szemben: pattogatott kuki, antennás kóla, jegyszedő néni és nézők sincsenek. Eléggé elidegenítő élmény végignézni a filmet, miközben a botox-zombi botoxhangon a füledbe sutyorog. Horrofilm-trailernek jó lenne, mozireklámnak viszont enyhén szólva túl van gondolva és tolva.

A szöveget lefordítani sem érdemes, annyira közhelyes, szó van itt „varázslatról”, „leírhatatlan érzésről”, amire „mindannyiunknak szüksége van”, „amikor a fények kialszanak”, „újjászületésről”, amit „együtt élünk át” és az „ezüst vászon”, a „silver screen”, na itt már mindenkinél beindult a szekunder szégyenérzés... szóval a legrosszabb a vége: Kidman a kamerába néz, és megadja a kegyelemdöfést: „mert itt vannak ők [a hősök és történeteik]. AMC filmszínházak. Jobbá tesszük a filmeket.”

A twitter-közvélemény közben felháborodott azon, hogy „Kidman miért nem hord maszkot és hol van a közönség és egyébként is pandémia idején ha lenne pénzük, kibérelnének egy egész mozit”, szóval kijött a pandémia-frusztráció az emberekből, amivel – akár igazuk van, akár nincs – jelzik, hogy valami ezzel a reklámmal nem stimmel.

Visszatérve az üzenetre: a filmeket nem tudom, hogy hogyan teheti jobbá a mozi, de ezt az iparág maga sem tudja. Évtizedek óta küzdenek azzal, hogy hogyan adjanak egy mozijegy mellé hozzáadott értéket, de valahogy semmi sem jött be. A film viszi az embereket a moziba, nem a mozi. És ami még rosszabb hír számukra, hogy a hozzáadott érték az utóbbi években a streaming szolgáltatás hozta el, a hozzáférés növelésével legyen az ár, idő, mennyiség, szóval olyan technológiával ejtették csapdába a mozit, amit nehéz lesz kimozogni.

Közben a mozik mintha nem ismernék a saját sajátosságaikat és az abból adódó problémáikat. Az AMC filmből is süt, hogy a mozi márkák nem értik: a mozi nem közösségi hely. Az nem focimeccs, ahol az üres játékban tudunk egymással beszélgetni. Itt sötétség van és intimitás, de ha éppen beszélgetnél a haveroddal, akkor a közönség lebüntet. Itt egyedül vagy egy hatalmas társaságban, és nagyon úgy tűnik, hogy a társaságnak nincs jelentősége az élmény minőségében. Viszont az egészre még a fogyasztói percepció is rátesz egy lapáttal: az üres moziban Kidman leginkább művészfilmet nézhetne, hiszen ebben a szegmensben áll elő ez a jelenség – ezzel szemben a kivetítőn népszerű filmekből láthatunk jeleneteket. És a népszerű filmekre akkor megyünk, amikor mindenki megy. Tehát mégiscsak jelent valamit a tömött nézőtér: ez igazolja, hogy jó filmre vettünk jegyet. De ennél nem ad többet a társaság.

A mozi marketingeseinek és reklámosainak hosszú távon ezt a problémát kellene megoldaniuk, de félő, hogy amíg a mozihálózatok élére nem kerül egy kellően elborult víziókkal rendelkező Elon Musk vagy Richard Branson-típusú figura, ez nem fog megváltozni.

(Borítókép: We Make Movies Better. Fotó:  AMC Theatres / Youtube)