Index Vakbarát Hírportál

Lilu: Nem maradtak kielégítetlen vágyaim az életben

2021. november 7., vasárnap 10:44

Kovalcsik Ildikó műsorvezető az adásban egy boldog és teljes életről számolt be, ami a második gyermekkel lett teljesen kerek.

Boldog születésnap volt november 3-a Lilu számára, akinek, ha úgy vesszük, ekkor született meg a harmadik gyermeke. Úgy érkezett a műsorba, hogy még nem látta élete első könyvét, így az adásban vehette kézbe, amit elérzékenyülten fogadott.

Lilu: Nem maradtak kielégítetlen vágyaim az életben

Lilu Rutin – tudatos bőrápolás az alapoktól című könyve könnyű értelmezhetősége okán nem szakirodalom, hanem egy mindenki által befogadható olvasmány. Ilyen pedig nem nagyon volt ebben a témában a piacon, mármint ami ilyen széles tömegekhez szólna, és rendszerbe foglalná az alapvető tudnivalókat.

Ebben nincsenek sminktippek. 

Engem a smink annyira nem érdekel, vagyis egyáltalán nem érdekel, ez 100 százalékban a bőrápolásról szól

– jegyzi meg rögtön a beszélgetés elején. A témába viszont jó 10 éve alaposan beleásta magát, és a könyvében tulajdonképpen  az eddig ismert tudást rendszerezi, válogatja le, ami jó fogódzó lehet. Pláne most, amikor az úgynevezett skinfluencerek kéretlenül öntik ránk a social mediában az arcápolási tudnivalókat, és bizony ember legyen a talpán, aki ebben a információtengerben elboldogul.

A szépségápolásban is forradalom zajlott le az elmúlt évtizedben.

A fiatal vásárlók ma már nem azért vesznek meg egy terméket, mert szép doboza van, és világsztár reklámozza. Az az első, hogy megnézik az INCI-listát, majd a krémben lévő anyagok megismerése után döntenek a termékről 

– derül fény a legfiatalabbak vásárlási szokásaikra.

A műsorban szó esik még arról,

Az adásban természetesen nem csak erről lesz szó. Megismerkedünk Lilu családjával, vendégünk őszintén vall szeretteiről, gyermekeiről, így a most 2 és fél éves Félixről is, akinek érkezésével Lilu azt mondja: amit akart, elért az életben. 

Tartsanak velünk ezúttal is, hiszen ráadásként bepillantást kapunk Lilu neszesszerébe, és első kézből kapunk tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan kell használni az arcrollert.

Korábbi adásaink vendégei voltak többek között Kovács Patrícia és Pásztor Erzsi.

Rovatok