Egyfajta városon belüli útikalauz, becses bédekker Rózsa Péter, az ismert rádiós, egykori televíziós újságíró nemcsak rendkívül izgalmas, de hiánypótló műve, a közelmúltban megjelent Budapest zsidó arca című kötet. Utcáról utcára kalauzol bennünket, mint egy afféle régimódi ernyőjét a magasba tartó idegenvezető, akinek határozott útvonalterve van, de a liblingjeinél elidőz. Nekünk semmi dolgunk, csak hogy kövessük az útvonalat és átengedjük magunkat a nagyjából a XIX. század második felében kezdődő zsidó és magyar várostörténetnek.
Ugyanakkor az útikalauzság tulajdonképp csak egy ráhúzott forma arra a meglehetősen sokszínű urbanisztikai és kultúrtörténetre, mely máig meghatározza mindennapi budapesti életünket, legyen az
egy újlipótvárosi botlókő, egy kóser étterem, Európa legnagyobb zsinagógája, egy zsidónegyedbéli miniszínház,
ahová hónapokra előre nem lehet jegyet szerezni, vagy egy olyan cukrászda, mely nemcsak flódnit árul, hanem mindig azt, amit a hagyományos zsidó ünnepek megkívánnak.
A könyv külön fejezetet szentel a mozinak, zsidó származású magyar nagyjaink és Hollywood szoros kapcsolatának George Cukortól Tony Curtisen át Korda Sándorig és Gábor Zsazsáig, a zsidó Óbudának és az önálló városként létrejövő, majd épp ezáltal a vészkorszak alatt vesztébe rohanó zsidó Újpestnek, a zsidó származású magyar tudósoknak, Teller Edének, Wigner Jenőnek, Szilárd Leónak és Neumann Jánosnak, akikről érthetetlen és felháborító módon Budapesten egyetlen utcát vagy közteret nem neveztek el, miközben vagy a Nobel-díjig vagy a világhírig szárnyaltak szellemi teljesítményükkel.
Külön fejezetet kap Újlipótváros, az asszimilálódott zsidók „faluja”,
ahol mindenki ismeri egymást, a Dob utca és zsinagóga környéki ortodox zsidó negyed, a Broadway, a kabaré, a mulatók és a színházak világa és külön fejezetet Budapest zsidó építészete.
A különleges bédekker történelmi-politikai háttérrel, illetve a megfelelő helyeken magyarázatokkal is szolgál, bemutatja például a zsidó állam, Izrael létrejöttét, és a gondolat első megszülőjét, a cionista mozgalmat megalapító Herzl Tivadart, aki unokatestvérét, Heltai Jenőt próbálta rávenni arra, hogy az eszmét Magyarországon terjessze, amíg nem késő, ám ő ezt visszautasította, később beismerve, hogy aztán már késő lett.
A titkok, legendák, világslágerek fejezetben a szerző még olyan mítoszokkal is szolgál, mint Kalvin Klein, akinek apja, Klein Leó Magyarországon született ortodox zsidó családban, vagy Estée Lauder, akinek szülei még Sátoraljaújhelyen éltek, fia pedig már Bécsben, Prágában, Pozsonyban és Budapesten alapított Lauder néven népszerű zsidó iskolát. Szól az Unicum titkát a szocialista gyárvezetés elől elrejtő, hamis receptet átadó Zwack családról és arról a szintén világhírű Herz szalámiról, ami annak köszönhető, hogy
a korábban nyereséges hajózási társaságot üzemeltető Herz Ármin Olaszországba ment, ahol megismerte a szalámit, majd itthon, a magyar sertésből elkészítette saját verzióját.
És szól a Weiss Művekről, Európa egyik legfejlettebb gyáráról, ahonnan azért minden családban a mai napig maradt egy sokat látott Csepel bicikli, és amit a német megszállás után az SS vett birtokába, minek fejében életben hagyták a Weiss család tagjait.
A számos nagyszerű tehetség életművén, magyar és nemzetközi sikerén túl szinte mindannyiuknál elkerülhetetlen a máig feldolgozhatatlan szörnyű tragédia, a gettóba kényszerítés, koncentrációs táborokba hurcolás vagy a munkaszolgálat, amitől még a legkiválóbbak, köztük a nemzeti hősként ünnepelt, Szabó István A napfény íze című filmjében is bemutatott olimpiai bajnok vívó Petschauer Attila sem tudott megmenekülni, mert még a Signum Laudis, a Ferenc József által alapított királyi érdemérem sem mentette meg a kínhaláltól.
És akkor az építészetről még nem szóltunk, arról a világhírű Otto Wagnerről, akinek egyetlen hazai műve a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga,
a szintén világhírű Breuer Marcellről, akinek viszont Magyarországon egyetlen alkotása sem látható, New Yorkban és szerte a világban viszont elárasztottak megrendeléssel,
vagy Baumhorn Lipótról, akinél senki nem kapott több megrendelést egyetlen épületfajtából, nevezetesen zsinagógából, vagy Komor Marcellről, a Lechner-féle szecessziós iskola követőjéről, akinek Fiumei úti OTI-székháza ma is kiragyog a nyócker Orczy tér környéki nyomorúságából.
Ahogy mélyülünk el a történetekben és az életművekben, rájövünk, hogy a zsidó kultúra nem elválasztható a nem zsidó budapestiről, de a nem zsidó magyartól és nemzetközitől sem, annyira összeölelkezik, egybemosódik vele, mint tenger a szárazfölddel. A számos tehetségre, legyen az matematikai, fizikai, képzőművészeti, építészeti vagy előadó- és zeneművészeti, sok helyen kereshetjük a magyarázatot, a kiválasztottság-tudaton, a lankadatlan szorgalmon, az alkotni vágyáson túl talán kell a kor és a kultúrföldrajzi determináltság is, melyre a szintén zsidó származású Arthur Koestler így adta meg a választ.
„Az egzotikus Magyarországon történt, annak a hétmilliós kis népnek a körében, amelynek Európában egyedül nincs faj- és nyelvrokona, amely így a legmagányosabb ezen a földrészen. Ez a kivételes magányosság talán megmagyarázza létezésének különleges intenzitását, és azt a gyakoriságot, amivel efféle vadzseniket produkál ez a nép. Lövedékként robbannak fel a zsenik e nép szűk horizontján, és aztán összeszedik a repeszeiket.
A nemzet reménytelen magányossága növeszti nagyra tehetségüket, érvényesülni akarásukat és hisztériájukat. Magyarnak lenni kollektív neurózis.”
Elképesztő alkotások, elképesztő életek, melyeket mind a tenni, alkotni és megmaradni vágyás ambíciója határoz meg. Így fonódik össze térben és időben, évtizedeken, évszázadokon át Berény Róbert, Peter Falk, Kieselbach Tamás, Seress Rezső, Kálmán Imre, Rejtő Jenő, Molnár Ferenc, Scheiber Hugó, Alfonzó, Rodolfó, Richter Gedeon, Hajós Alfréd vagy Bächer Iván életműve.
Rózsa Péter zsidó Budapestjén nemcsak a különböző művészeti ágakban, a tudomány- és ipartörténetben teszünk utazást, de önmagunkban is, hiszen mindannyian viszonyulunk valahogy ezek vívmányaihoz és szépségéhez.
Rózsa Péter: Budapest zsidó arca
Kiadja a Magyar zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike), 2021
(Borítókép: A Dohány utcai zsinagóga mór stílusú épülete a főváros VII. kerületében. Fotó: Jászai Csaba / MTVA/Bizományosi / MTI)