Fél év alatt több mint 130 panasz érkezett a médiahatósághoz a homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva.
Miután 2021. június 15-én életbe lépett a gyermekvédelminek keresztelt, ám homofób törvény néven elhíresült jogszabály-módosítás, megszaporodtak a bejelentések homoszexualitás megjelenítésére vagy kiskorúak védelmére hivatkozva a médiahatóságnál – számolt be az rtl.hu.
A pedofiltörvény többek közt megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás „népszerűsítését” és megjelenítését iskolákban, tévében, hirdetésekben, bár az azóta eltelt hónapok alatt nem tisztázódott, hogy mi számít népszerűsítésnek. A homoszexualitást megjelenítő kiadványok, mesék miatt a kormányhivataloknál lehet panaszt tenni. A hírportálhoz húsz hivataltól beérkezett adatok szerint összesen hat ilyen jellegű bejelentés érkezett tavaly október végéig, ám ezeknek egyike sem zárult büntetéssel.
Vas megyében egy személy például a Csipkerózsika, az Oroszlánkirály, a Pumukli és a Mulan mesékre tett bejelentést, mert szerinte ezek az alkotások megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket.
Persze ebben az esetben fennáll az esélye annak is, hogy a bejelentő nem gondolta komolyan a vádakat, csupán gúnyt akart űzni az új szabályokból. Ettől függetlenül
a kormányhvatal két teljes hétig vizsgálta az ügyet, ám végül nem ítélték elég alaposnak a beadványt.
Látványosan nőttek viszont a bejelentések a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál, ahol az új törvényre hivatkozva 84 esetben érkezett bejelentés, amelyben kifogásolták a homoszexualitás megjelenését különböző műsorszámokban, valamint cikkekben, illetve 50 esetben „kiskorúak védelme érdekében” is panaszt tettek. A Médiatanács a vizsgálatok elvégzését követően eddig egyetlen esetben sem indított eljárást, igaz, 23 ügyben még nem született döntés.
Június óta tehát több mint 130, egy évvel korábban ugyanebben a témában mindössze 32 bejelentés érkezett.
A portálnak Dobos Tamás, a Háttértársaság szóvivője azt nyilatkozta, hogy mindezzel párhuzamosan „nőtt az utcai, szomszédok közötti és a munkahelyi bántalmazások száma. Elsősorban azok a támadók, akik eddig is homofóbok voltak, ők ugyanis azt érzik, ennek a véleményüknek hangot adhatnak, akár erőszakos úton is”.
(Borítókép: A Disney Oroszlánkirály című meséje. Fotó: Disney Junior / Getty Images)