Index Vakbarát Hírportál

Kóbor János mindent elmondott, amit a világról gondol

2022. február 1., kedd 22:28

Még 2020-ban jelent meg az Omega Testamentum című albuma, amelyre összesen 18 új dal került fel. A lemeznek akkor az adott különleges aktualitást, hogy megjelenése előtt nem sokkal, szinte egy időben halt meg a formáció két oszlopos tagja, Benkő László és Mihály Tamás.

A zenekar tavaly decemberben azt is bejelentette, hogy a lemez két változatban, vinylen is megjelenik. A Testamentum az Omega tizenhetedik stúdiólemeze, elkészítési munkálatai csaknem négy éven át zajlottak.

2021. december 6-án rövid betegség után, életének 78. évében meghalt Kóbor János, az Omega alapító frontembere és énekese. Búcsúztatóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották.

Nemrég kiderült, hogy az együttes Testamentum című lemeze lett a tavalyi év legtöbb példányban eladott lemeze Magyarországon.

Trunkos András, a zenekar menedzsere a közelmúltban elárulta, miért olyan szívszorító, hogy pont ez az album ért el ilyen sikert.

2016-ban született meg a lemez ötlete, amelynek Mecky az elejétől kezdve ezt a címet szánta. Nem értettem, miért, de megmagyarázta: ez az ő hagyatéka, egy olyan album, amelyen elmondja a véleményét, a gondolatait a világról, a múltról, a történtekről. Tényleg olyan volt, mint egy végrendelet

– nyilatkozta a Blikknek a menedzser, aki az album elkészítésének ideje alatt is úgy érezte: Kóbor János valóban a tökéletes lemezt szeretné elkészíteni.

Rovatok