Index Vakbarát Hírportál

Énekeljük mi még a Himnuszt a 86 éves Marika néninek!

2022. február 4., péntek 16:54

Kerekasztalhoz ültek, mindjárt két szekcióban is a Highlights of Hungary idei és tavalyi nagykövetei, jelöltjei, díjazottjai, és arról beszélgettek, mit is jelent a figyelem, a példamutatás, az elismerés kultúrája. Az egyik beszélgetést az Index főszerkesztő-helyettese moderálta. Az erről készült felvételt most megtekinthetik az Index oldalán is.

Az úgy volt, hogy kiderült, hogy Marika néni – vagyis Lóki Tamásné – miután nyugdíjba vonult, elhatározta, hogy élsportoló lesz. Mindene fájt, főként az ízületei, ám miután szeniorsprinterként edzett és készült a versenyekre, olyannyira belejött a futásba, hogy a 100 méteres távot 23 másodperc alatt is teljesítette. Most pedig arra készül, mert arra vágyik, hogy egyszer egy világversenyen a dobogó legfelsőbb fokára álljon, és neki, csakis neki játsszák a magyar Himnuszt.

Marika néni naponta egy órát edz, így készül a portugáliai világmegmérettetésre, mi pedig szurkolunk neki, hogy tervei valóra váljanak.

Ám Marika néni álma csupán egy azok közül a vágyak és tervek között, amelyek a beszélgetés alatt elhangzottak. A „Hass, alkoss, gyarapíts'” mottóval a Highlights of Hungary 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit keresi kategóriák nélkül. Céljuk az, hogy a kiválóság, a hazaszeretet és a lokálpatriotizmus értekei mentén erősítsék az elismerés kultúráját, a legkiválóbbakat pedig díjazzák, bemutatják őket a nagyközönség számára. 

Highlights of Hungary - Meetup

A felvételen az alábbi nagykövetek, jelöltek és díjazottak foglalnak helyet (balról jobbra haladva):

A beszélgetésen az is elhangzik, hogy Nagy Viktor kifejezetten meglepődött azon, hogy a média képes mémeket gyártani abból, ahogyan ő a vízilabda-mérkőzéseken grimaszol. Mint mondja, lehet, hogy ezen a legtöbb ember jót mulat, de neki nem esett jól ez a figyelem. Persze a medencében elért sikerek fontosak, és azok hírei gyorsan körbefutják a világot, miközben ha tetszik, ha nem, a kudarcokért is meg kell küzdeni. Az ebben rejlő kettősséget bontja ki a válogatott volt kapusa, valamint azt is megtudhatjuk tőle, miért fontosak a kudarcok. 

A média szerepét a KIKAPCS. Alapítvány alapítói is megtapasztalták, de ők inkább azt az oldalát érzik, amelyik abban segít, hogy olyan helyzetekre is ráirányítja a figyelmet, amelyről a társadalomban nem szokás vagy nem nagyon szeretnek beszélni. A speciális nevelést igénylő gyerekek és szüleik életét, hétköznapjait segítő alapítványt tavaly az Index is példaképének választotta.

Ferenczi Zsolt pedig, az Aztakeservit egyesület alapító elnöke nemes egyszerűséggel beszélt az emberiség fejére növő hulladékkezelés, pontosabban nem kezelés problémájáról, valamint arról, hogy az ő tapasztalatuk az, hogy egy gyermek leginkább akkor érti meg annak fontosságát, hogy miért nem kell eldobni a szemetet, ha pedig már mások eldobták, miért kell összegyűjteni, ha ezt szó szerint kézzelfoghatóan, akár a művészet erejével kombinálva tapasztalják meg. 

Horn Márton a január végén felavatott és a nagyközönség számára átadott Magyar Zene Háza szerepéről és fontosságról beszélt, valamint arról, hogy a zene nem csupán akusztikai élmény, de vizuális ereje sem elhanyagolható. Ebből a szempontból az épületre, valamint a funkciójára irányuló figyelem már ott elkezdődött, hogy letették az épület alapkövét. 

Az Index a Highlights of Hungary stratégiai partnere. Az eseményekről folyamatosan beszámolunk, itt érheti el a témában születő cikkeinket.

Rovatok