Index Vakbarát Hírportál

Szász János: Itthon nem kellettünk, felemelt fővel megyünk tovább

2022. március 30., szerda 20:42 | egy éve frissítve

A nemzetközileg is elismert magyar film- és színházrendező, az SZFE korábbi tanára néhány hónapja jelentette be, hogy családostul külföldre költözik. A stockholmi Svéd Királyi Színházban zajos sikerű Gorkij-előadást rendezett, egy lebombázott színház az Éjjeli menedékhely. Vasárnap elmegy szavazni, és nem fogja be a száját.

Néhány hónapja külföldre költözött. Miért ment el, és mi történt azóta magával?

Én már kifelé megyek, szerintem senkit sem érdekel, hogy nekem mi a bajom.

Ha ez igaz lenne, akkor nem rendezhetne többet. De Svédországban épp színpadra állított egy darabot.

Mert felkértek. Itthon nem hívtak, tehát itt nem tudtam dolgozni. A legfontosabb munkahelyem is megszűnt, felszívódott.

Az SZFE mélyütés volt

A Színház- és Filmművészeti Egyetemre gondol?

Igen, hatalmas mélyütés volt, hogy ki kellett onnan lépnem. Szörnyű volt átélni, hogy ennyi év után vége, mert vállalhatatlan. Nézni a hallgatókat a zoomon, ahogy tanácstalanok, zokognak, bajban vannak. 

Elértem egy pontra, ahol már csak azzal tudtam segíteni nekik és magamnak is, ha felállok, és itt hagyom ezt a szörnyű…

nem is tudom, micsodát. Egyetemnek nem tudom, és nem is akarom nevezni.

Figyeli, hogy azóta mi történik az egyetemmel, egyetemen?

A FreeSZFE dolgait figyelem. A másik nem érdekel.

Beszáll a FreeSZFE munkájába?

Nagyon szívesen beszállnék, valamennyire ott is vagyok, de még nem tanítottam, mert az elmúlt időszakban rengeteget járkáltam a világban.

Maga szerint van jövője az alternatív színművészeti iskolának?

Önmaga lehet egy jövőkép, ha már nemcsak a végzős diákokkal foglalkozik, hanem európai kulturális támogatásokból újra tudja teremteni azokat az értékeket, amiket a régi SZFE hordozott. Ehhez sok pénz kell, és úgy látom, hogy ebben csak az európai kulturális segítségre számíthatnak.

Magyarországon mikor rendezett utoljára színdarabot?

Másfél-két éve nem dolgoztam itthon. Írtunk, fejlesztettünk forgatókönyveket, a stockholmi rendezés volt az első olyan munkám, ahol újra megmérethettem.

Hogyan jutott a svédek eszébe mint rendező?

Ismerik a munkáimat, az oslói rendezéseimet, a filmjeimet. Erre a darabra a Svéd Királyi Színház, a stockholmi Dramaten igazgatója hívott meg. Tavalyra terveztük a bemutatót, de a Covid-járvány miatt ott is megállt az élet.

Mit gondolnak a magyar színházi világról a svéd nemzeti színházban? Hallottak az itteni folyamatokról, harcokról?

Hallottak, és én is sokakkal beszéltem a Freeszeféről többek között a svéd kulturális miniszter asszonnyal, Jeanette Gustafsdotterrel, aki ebédre hívott a bemutató másnapján. Azt már tudom, hogy lehetőségük lesz a magyar diákoknak kimenni, dolgozhatnak előadásokon, be tudnak csatlakozni több svéd színház munkájába. Ez már olyanfajta európai segítség, amiről beszéltem.

A premierre betört az ukrán háború

Amikor telefonon egyeztettük az interjú időpontját, megkérdeztem, van-e képe a Dramatenről. Küldött is egy fotót Ingmar Bergman székéről, aki sokáig vezette a társulatot. Ki az a hölgy, aki mögötte áll?

Ő Pia, aki tizenhét darabban dolgozott Bergmannal, de a mostani társulat több mint fele részt vett a zseniális svéd rendező munkáiban. Ez nagyon sokat jelent nekem. Ahogy a moszkvai Művész Színház, ahol Mester és Margaritát rendezhettem, Bulgakov, Csehov, Sztanyiszlavszkij helye volt, úgy a Dramaten, a Svéd Királyi Színház Bergman színháza.

Melyik darabra kérték fel?

Gorkij Éjjeli menedékhelyét rendeztem meg.

Maga döntött Gorkij mellett, vagy arra kérték fel?

Amikor Mattias Anderson, a színház vezetője felkért a rendezésre, mondott egy másik darabot is. Én ezt választottam, mert még soha nem rendeztem Gorkijt, majd megkérdeztem, hogy melyik kamarateremben adjuk majd elő. Nevetett, és azt mondta: János, a nagyszínpadon. Akkor rájöttem, hogy ez egy bevállalós színház. Eleve bátor vállalás Gorkij Éjjeli menedékét színre vinni a nagyszínpadon.

Egy ismeretlen magyar rendezővel...

Akit éppen száműztek. Igen, ez bátorságra vall.

Mi volt a rendezői koncepciója?

Egy lebombázott színházban játszódik a darab. Ágh Márton díszlettervező gyakorlatilag a Dramaten szétlőtt romjait építette fel a színpadon. A Svéd Királyi Színház a világ egyik legszebb, ha nem a legszebb teátruma. Amikor a szétbombázott épület képében gondolkodtunk, kicsit disztópikus világot képzeltünk el, de mire elkészült, kiderült, hogy cseppet sem képzeletbeli, és nem is disztópikus.

Amikor kitalálták a koncepciót, még nem tört ki az ukrán háború?

A terv jóval korábban született, és a próbafolyamat nagy része is Ukrajna lerohanása előtt zajlott.

A bemutató előtti este jelentek meg az első hírek arról, hogy Mariupolban lebombáztak egy színházat.

Hátborzongató egybeesés, olyan hirtelen került bele ez a rettenetes, azóta is pusztító háború az előadásba, ahogy az életünkbe is. Döbbenetes volt. Soha nem felejtem el, ahogy bementem az előadás előtt a színészek közé, mindenki a híreket nézte. Megkérdeztem, hogy mi a baj. Ellen Jelinek, az egyik színésznő megmutatta az újságot. Ilyenkor nem jutsz szóhoz. Szörnyű, pokoli egybeesés.

Említette a moszkvai rendezését, korábban is beszélt arról, milyen kiváló munka- és baráti kapcsolatba került az ottani művészekkel. Beszélt valakivel közülük a háború kitörése óta?

Többekkel is. Nagyon nagy bajban vannak, és riadtan hallgatnak. Oroszországban nincs véleményszabadság, és nagy a félelem. Rettenetesen odavannak, nagyon sajnálják, és borzasztó a helyzetük, hiszen most egy egész nemzetet azonosítanak azzal, amit a vezetőjük csinál.

Nyugat-európai színházakban már nemcsak az orosz művészek fellépéseit mondják le, hanem akkor is tiltakoznak, ha a koncerten Csajkovszij-mű is szerepel. A  lengyelek nem mutatták be Muszorgszkij Borisz Godunov című operáját, mert orosz darab. Az Éjjeli menedékhely szerzője szintén orosz drámaíró volt. Ez okozott problémát a svédeknél?

Nem, és szerintem annak nincs is sok értelme, hogy a klasszikus orosz szerzők műveit ne lehessen játszani. Svédországban nem merült fel ez a probléma Gorkij kapcsán.

Milyen visszhangja volt a premiernek?

Az ottaniak azt mondták, hogy hasonlót sem tapasztaltak eddig. A vezető svéd lapok kritikusai egyhangúlag mennybe menesztették. Azt írták, hogy gyönyörű és pokoli, mintha minden velünk történne. Megrendítő élményről számolnak be Gorkij orosz író kapcsán, miközben záporoznak a világra az ukrajnai háború borzalmairól szóló hírek.

Gorkij a világból kiszorult, kisiklott életű emberek sorsából, tragédiáiból írta meg darabját. Ezt a svédeknél is aktuális?

Az Éjjeli menedékhely egy lecsúszástörténet arról, hogyan kerülnek az emberek ilyen mély verembe. A mi előadásunkban ez a verem a szétbombázott színház romjai között húzódik meg, egy olyan világban, ahol már nincs szükség kultúrára, színházra. Ennek az üzenete a háború miatt még nagyobb súlyt kapott, ami személyesen érintette, lenyűgözte, megdöbbentette a nézőket.

A téma még nem lenne elég a sikerhez, nyilván a rendező munkáját is díjazták.

Az, hogy ilyen erős lett ez a darab, messze nem csak a rendező érdeme. Amikor arról beszéltem, hogy ebben a színházban dolgozott Bergmann, az arról is szólt, hogy  olyan társulatot hagyott maga után, olyan vezetést, szellemiséget, amivel létre lehet hozni egy nagyon emberi, nagyon kemény, nagyon szélsőséges, kísérletező, durva és talán nagyon szép előadást.

Nem félt a bukástól?

Tudtam, hogy nagy a kockázat, de csak kockázatot vállalva érdemes dolgozni és élni is.

Mit kockáztatott még?

Amikor már a részleteknél tartottam, megkérdeztem, ki a legnagyobb élő svéd rockzenész. Azt mondták, hogy Anna von Hausswolf. Ő egy elképesztő énekes, kiváló zeneszerző, fantasztikus nő. Gót, rock, orgona, szélsőséges, csodálatos tehetségű művész. Kicsit a svéd Björk, de egészen más. Elkezdtünk vele dolgozni a zenéken. Marci tervezett a lerombolt színház közepére egy orgonát, mondtam Annának, hogy jó lenne, ha orgonára is komponálna, mire azt válaszolta, hogy mostanában nem is ír másra, mint orgonára és szaxofonra. Valahogy így álltak össze a dolgok.

A társulattal hogy boldogult?

Meg kellett nyerni őket, közel kellett kerülnöm hozzájuk. Én mindig vendég vagyok egy színházban, hiába mondom el az első olvasópróbán, hogy kíváncsi vagyok a színészekre, akkor ez még csak frázis. Idő kell ahhoz, hogy ezt a színészek valóban elfogadják, és azt mondják, hogy ez a pasi tényleg kíváncsi ránk. Sokat segített, hogy az a színház egy testként működik, melynek szerves részei a díszítők, berendezők, bútorosok, világosítók és a színészek. Ez a döbbenetes összhang hatalmas energiákat szabadít fel, és mint mondtam, ott van Bergman széke is.

Beleült?

Nem, de mindennap megsimogattam. Az előadásban is elrejtettünk valódi Bergman-tárgyakat. 

Átitatott Bergman szelleme, mint a piros tinta az itatóspapírt.

Boldog időszak volt, vissza is megyek majd, fogok még ott dolgozni.

Említette Ágh Márton díszlettervezőt. Közösen találták ki a színpadképet?

Ágh Marci zseniális érzékeny és intuitív tervező, vele már az elejétől fogva a legutolsó pillanatig együtt gondoltunk ötleteltünk. És ott van Bányai Tamás is, aki a világítást tervezte. Az ő fényei nélkül sem működött volna a dolog.

Kettejüket vitte magával Magyarországról?

Nem vittem őket, mert egyikük sem dolgozik már otthon. Ausztriában és Svájcban találtak munkára.

A stockholmi magyar különítmény egyik tagja sem dolgozik már a saját hazájában. Ránk itt nincs szükség. Ez van.

Az összedőlt színház mint menedék saját személyes szimbólumaként is felfogható?

Ebben az előadásban benne vannak a saját mélypontjaim, kudarcaim is. Benne vannak az élményeim arról, hogyan csúszik le az ember egyik pillanatról a másikra, milyen, amikor úgy érzed, hogy nincs tovább, és a gödör legalján vagy. Benne van a Covid is, és belekerült a háború. Ez egy nagyon erős érzelmekkel dolgozó, de végtelenül kemény előadás.

Ad a végén feloldozást?

Azt nem mondom el. Nézze meg.

Jó vicc.

Hívják meg a MITEM-re. Inkább mégis elmondom. Oda fut ki, hogy tovább rombolják a színházat, hogy még a rom is a földdel lesz egyenlő. A Násztya nevű prostituált, aki terhes, és végigissza és drogozza az előadást, akkor szüli meg a gyerekét, amikor leereszkedik a vasfüggöny. Ki tudja, milyen lesz? Nem pozitív a befejezés.

Újjászületés és távozás

Ilyennek látja a világot?

A színháznak, filmnek világos választ kell adni arra a korra, amelyben élünk. Rendezőként is meg kell mutatni azt, amit gondolsz, amilyen éppen a lelked.

Számomra ez a munka felért egy újjászületéssel. Az emberre hatnak a dolgok, hat a világ, hatnak a bántalmazások, sérelmek, borzalmak, de ha mindezt meg tudja emészteni – amit nem lehet, azt ki tudja köpni magából –, akkor megszabadul tőle.

Tavaly nyáron még Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének nemzetközi koprodukcióban megvalósuló filmes adaptációjáról beszélt. Úgy tűnt, hogy az előkészítő munkák nagy részét elvégezték, és hamarosan indulhat a forgatás. Ez a projekt is kútba esett?

Nem tudom. Mi készen állunk arra, hogy megcsináljuk ezt a filmet. Lassan hat-nyolc éve dolgozom, dolgozunk rajta, és olyan stádiumba értünk, amikor már lassan forgatni lehetne. Persze megfelelő anyagi háttérrel. Bármerre is visz a sorsom, én nekivágnék. Szerintem ez a legnagyobb magyar regény, nyugodtan várom, hogy alakul a Szerb Antal-film sorsa. Nem rajtam múlik, a Nemzeti Filmintézet döntése, hogy mit akar ezzel a filmmel.

Még foglalkoztatják a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásáról szóló meghiúsult dokumentumfilmjének botrányos ügyei, vagy elengedte a történetet?

Teljesen elengedtem. 

Láttam egy filmet, ahol a műtétben részt vevő sebészek, a szakmai legjobbjai elmesélik, mi is történt, hogy zajlott ez a csodával határos orvosi bravúrnak számító operációsorozat. Olyan volt, mint egy fordított krimi, ahol nem abból fakad az izgalom, hogyan ered a gyilkos nyomába a detektív, hanem abból, ahogy egy csapat kivételes képességű gyógyító megment két életet. Drámák, konfliktusok, vészhelyzetek és megoldások. Hihetetlenül izgalmas.

Ez a film tavaly augusztusban készült. Az ideg- és érsebészek, műtősök és szakemberek beszélgetnek egy asztal mellett, akik mind ott voltak a műtéten és elmondják – hitelesen – hogyan élték át a sziámi ikrek szétválasztását. Tényleg olyan, mint egy krimi, de itt az emberi nagyság, tudás, összefogás és a hit győzi le a halált.

A néző pedig el tudja dönteni, hogy mit gondol az egészről. Sajnos sok minden megjelent a műtétről szóló dokumentumfilm kapcsán, amelyre eredetileg felkértek, majd a szégyenletes események miatt sosem készült el, nagy kár, hogy a nézők soha nem fogják látni az eredeti dokumentum felvételeket, ahogy Csókay főorvos és zseniális csapata világraszóló szenzációs műtétet hajt végre.

Pataki Gergely plasztikai sebésszel milyen viszonyban van most?

Nincs viszony.

Csókay Andrással azóta is jóban vannak?

Mély barátság alakult ki közöttünk, pedig teljesen más kultúrkörből érkeztünk, politikailag is más nézeteink vannak, de tiszteljük egymást. Ez a műtétben részt vevő többi kiváló sebészre is érvényes. Visszatérve erre a filmre: szerintem hiteles és fontos.

Ebből a történetből – elbukott film, vádaskodások, házkutatás – is felállt?

Most nagyon fontos dolgot kérdezett. Az egy dolog, hogy én és a családom elmegyünk Magyarországról, mert itthon nincs szükség ránk, de a mi sorsunk, gondunk, bajunk semmi ahhoz képest, ami Ukrajnában történik. Őszintén mondom, hogy ehhez a tragédiához mérve a mi kis viszontagságunk semmi. Beszélek valamennyit oroszul, igyekszem a lehetőségeimhez képest segíteni a menekülteknek, és rettenetes történeteket hallok, látok. A menekültek a harcoló vagy halott férjüket, fiaikat, lebombázott otthonaikat hagyják maguk mögött. Ez az igazi tragédia ma, most Európában. Mi itt nagyon szerencsések vagyunk a gondjainkkal.

Elmegy szavazni vasárnap?

Feltétlenül.

Hol szavaz?

A stockholmi magyar követségen. Ezt most tényleg kötelességemnek érzem, és azt is eldöntöttem, hogy nem maradok csendben. Megyek oda, ahol munkát kapok, ahol munkát adnak, és jön velem a családom. Mi nagyon összetartunk, együtt éltünk át néhány igen megalázó helyzetet, és abszolút felemelt fővel megyünk tovább.

(Borítókép: Szász János. Fotó: Isza Ferenc / Index)

Rovatok