Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi babasírás-konferencia

2022. április 9., szombat 12:58

Négy hónap szünet, töltődés és persze rengeteg elfojtott idegeskedés után tért vissza Linczényi Márkó és Turai Barnabás, hogy a Márkó és Barna Síkideg negyedik évadában kiadják a felgyülemlett feszültséget. Az új évad néhány újítást is hoz majd magával, a műsorvezetők minden adásban hoznak majd egy-egy komolyabb témát is, miközben persze marad az idegeskedés. Maradnak az izgalmas vendégek is, de az első részben szokásukhoz híven kettesben beszélgettek.

Márkó és Barna kielemezte a választások utáni közhangulatot, hiszen az elmúlt egy évben ettől volt pattanásig feszült az egész ország. A srácok azon borultak ki, hogy milyen acsarkodás indult meg a másik oldalra szavazók felé.

Elindult a hibáztatás, sokan most lenézik a vidéken élőket, nácizzák a politikai ellenfeleiket.

Márkó szerint egyszerűen el kell fogadni a tőlünk különböző politikai véleményt, és Barna is az indulatok hergelése ellen beszélt. A vesztes oldalnak kell időt hagyni a gyászra, de az árkokat mélyíteni nem jó.

Barna ezek után a „Boldog Születésnapot” éneklésén húzta fel magát.

Szerinte alapvetően rossz ötlet énekelni a születésnaposnak, hiszen az ember ilyenkor csak zavarba tud jönni. Az emberek ráadásul rendszeresen túl magasan kezdik el a dalt, így a második versszakot már senki sem tudja kiénekelni.

Márkó a „Mennyből az Angyalt” is direkt fejhangon énekli, és csak a „barmok közt fekszik” sorra vált férfihangra. Beszélgettek a bulietikettről is. Márkó a kellemetlen adminisztratív beszélgetéseket hozta fel példának, amikor az emberek egy bulihelyen olyanokat kérdeznek, hogy

na és mizu?

vagy

merre mentek tovább?

Alaposan kitárgyalták a szendvicskészítés művészetét is, Márkó teljesen ki tud készülni, ha a két kenyér fordítva ölelkezik, konkáv formát öltve. Borzalmas az is, amikor a vaj hideg és kemény, miközben a kenyér meleg és puha. De természetesen pontos sorrendje van a hozzávalóknak is, bár itt a srácok kicsit összekülönböztek. Márkó szerint ugyanis a saláta legalulra kerül, Barna ezt viszont kikérte magának, a zöldségeknek ugyanis csak a szendvics tetején van helyük.

Előjöttek az iskolás emlékek is, a hányingerízű májkrémes zsemle vagy az osztálykirándulásra csomagolt fokhagymás fasírtos szendvics.

A fiúk teljesen síkidegek a repülőn utazástól is. Míg Barna arról panaszkodott, hogy miért telik még mindig tízszer annyi időbe egy utazás, mint maga a repülőút hosszúsága, miért bénáznak az emberek még mindig a biztonsági ellenőrzésen, addig Márkót például az bosszantja, hogy miért nem lehet sose érteni, hogy mit mond a pilóta. Szó volt arról is, hogy miért alszik el az ember azonnal a repülőn, vajon mit fecskendeznek a levegőbe, vagy hogy miért van mindig túl meleg, miközben mégis fázunk.

Valamiért pedig minden gépen nemzetközi babasírás-konferenciát tartanak, amin a minisztériumi babasíróküldöttek babafelsírás-gyakorlatozást tartanak körülötted.

Szó volt még a lányokról, akiknek személyiségjegyük a fejükön állandóan hordott napszemüveg, vagy hogy miért kell kötelezően háromszor visszatapsolni a színházban a színészeket, még ha nem is volt jó a darab.

De ebben az évadban az epizódok végén a srácok már beszélnek arról is, mitől lett jobb kedvük a héten. Jövő héten a Márkó és Barna vendége Puskás Peti.

Rovatok