Indiana Jones is megirigyelné azt a kutatást, amelyet Isaira Anael Meli kezdeményezett immár ötven éve. Koponyát keres – na nem a kristályt, hanem egy valódi, emberi maradványt. A nagyapjáét. Mangi Meli, a tanzániai chaga törzs vezetőjének koponyáját, amely a helyiek szemében legalább annyira – ha nem még inkább – becses, mint a filmtörténet kedvenc kalandora által kutatott lelet.
Mangi Meli az egykori Tanganyika nemzeti hőse, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyarmatosítók ellen vívott harcban. A Tanzánia északkeleti részén fekvő Moshi városának vezetője harmincévesen halt meg: a német gyarmati kormány 1900 márciusában felakasztotta a Kilimandzsáró lejtőjén. A vezetőt ez után lefejezték, a koponyáját pedig Németországba szállították. Igen ám, csakhogy annak „lába kélt”, sem a tanzániai, sem a német kormány nem azonosította be a néhai vezető koponyáját.
A vezető unokája, a ma már 90 éves Isaira Anael Meli egykor a nagyanyjától, Mangi Meli legfiatalabb feleségétől, egy Masinde nevű asszonytól hallotta a hősi halált halt felmenője történetét.
A férfi azóta minden követ megmozgat, hogy aktivistákkal, történészekkel és a tanzániai, valamint a német kormánnyal karöltve felkutassa nagyapja koponyáját, hogy visszavihesse a falujába, és méltó módon eltemethesse a többi maradvány mellé.
Meli unokája Gabriel Mzei Oriót kérte fel arra, hogy közvetítsen a tanzániai és a német kormány között, lévén, hogy a kulturturizmussal foglalkozó férfi szintén Moshiból származik. A Tanzánia és Németország közötti összekötő kapocs szerepét vállaló Mzei 2022 áprilisában Budapestre látogatott, ahol az Indexnek mesélt Moshi német uralmáról, a nemzeti hősről, valamint a koponya felkutatásának részleteiről, annak eredményességéről.
Garbiel Mzei Oriót nem csak Mangi Meli történetének elmesélése hozta Magyarországra. A Hungary Helps Program humanitárius segélyt nyújt konkrét projekttervekkel rendelkező nonprofit szervezeteknek, amelyeknek elszámolási kötelezettségük van. A program nemrég a Kilimandzsáró vidékén, Kidia városában egy általános iskola felújításához járult hozzá. Gabriel Mzei közvetített az intézmény és Magyarország között.
Az északkelet-tanzániai Moshi élén 1860-tól 1891-ig Mangi Meli apja, Rindi Mandara állt, utána pedig fia vette át a helyét. Mangi Meli nemcsak kiemelkedő vezető, de páratlan diplomata is volt, hiszen remek kapcsolatot ápolt a többi környékbeli főnökkel, emellett egy ideig ügyesen kezelte a németekkel és a britekkel kialakult bonyolult nemzetközi kapcsolatokat is. Tulajdonképpen kijátszotta őket: felhasználta az európai gyarmatosítók tudatlanságát, hogy jobbá tegye népe életét az európai megszállás idején.
A német birtokok az 1890-es években a harmadik legnagyobb afrikai gyarmatbirodalmat alkották a briteké és a franciáké után.
Meli két csatát is vívott a németekkel: az egység és a gyarmatellenesség szelleme lehetővé tette Meli és emberei számára, hogy 1892 közepén lenyűgöző győzelmet arassanak a németek felett, akik így visszavonulót fújtak, Moshi német kormányzása pedig egy évre megszűnt
– mondta el az Indexnek Gabriel Mzei Orio.
Igen ám, csakhogy 1893-ban visszatértek a gyarmatosítók, az íjakkal, nyilakkal, lándzsákkal, valamint földbe vájt csapdákkal harcoló Meliék ekkor már nem tudták legyőzni a gépfegyverrel támadó németeket. Az uralkodót a második – elvesztett – harc után „lefokozták”, nem lehetett többé vezér.
Melit a gyarmati hadsereg ellen vívott harcaiban mindenben támogatták a tanácsadói (njama). A njama számos archív felvételen látható az uralkodó mellett. Meli segítői szilárdan kitartottak mellette, még a haláluk napján is. A vezetőt a német kormány megdöntésére irányuló állítólagos összeesküvése miatt tizennyolc másik főnökkel és njamával együtt nyilvános akasztás általi halálra ítélték 1900. március 2-án.
A Tsuduni piactér nemcsak kereskedelmi, hanem kommunikációs szempontból is kiemelt terület volt Moshi városában. A helyiek a terebélyes akácfa lombkoronája alatt osztották meg egymással a híreket. A piac a katonai állomás közelében volt, így a chagák legnagyobb bánatára a katonák közvetlenül ráláttak az emberekre, megfigyelhették őket a verandáról. A piactér központi eleme, az akácfa az idő múlása és a generációk metaforája: Mangi Melit is egy akácfára akasztották fel a népe előtt.
Mangi Meli első számú riválisa a szomszédos méltóság, a marangui Mangi Mareale volt. Számos diskurzus folyik arról, hogy Mareale milyen szerepet játszott Meli kivégzésében. Nyilvánvaló, Mareale kihasználta, hogy a „németek barátja”, ezzel manipulálva a feleket. Meli halála után hatalmának egy része – Kurt Johannes kapitány utasítására – Mareale kezébe került.
Az afrikai katonák, az askarik szerepe az európai gyarmatosítók hatalmának megerősítésében régóta vitatott kérdés. A német fegyverek használatára kiképzett katonák által végrehajtott támadások számtalan áldozatot követeltek. Többen azt állítják, ők a „fehér ember háborújának” bábjai voltak, mivel sokukat kiszakítottak az otthonukból, például Szudánból és Dél-Afrikából, és arra képezték ki őket, hogy megöljék afrikai társaikat.
Hiába küzdöttek hősiesen, a németek rabszolgává tették a Moshi vidéken élőket. A hatalmi erőviszonyokat mi sem bizonyította jobban, mint az askarik, az önkényuralom végrehajtói. Az erőszakot, mint ellenőrzési módszert sokféleképpen alkalmazták (például nyilvános kivégzésekkel). Az efféle drasztikus tettek félelmet keltettek a helyiekben, és életre szóló, sőt generációkon átívelő traumát okoztak nekik.
a Mangi Meli koponyája utáni kutatás közben olyan „idilli” fényképek is előkerültek, amelyeken a vezér kivégzését elrendelő katonai személyzet teázik.
Igen ám, csakhogy a fotókon Kurt Johannes kapitány lábánál egy helyi kislány guggol. Mi több, a megszeppent kislányt a kapitány és felesége örökbe fogadta, és német környezetben, német szokások szerint nevelte.
Hasonlóan fölényeskedő szándékkal épülhetett egy teniszpálya a katonai állomás előtt nem sokkal Meli halála után. A sportpálya a németek számára az önfeledt szórakozást és kikapcsolódást jelentette, míg a chagák képtelenek voltak felocsúdni a traumából, amelyet vezérük kivégzése láttán szenvedtek el.
A helyiek megszégyenítésének következő példája az volt, hogy a német katonákat tisztességesen eltemették. A díszes, hatalmas kőkeresztekkel díszített sírok alig néhány méterre Meli családjának lakóhelyétől feküdtek. A látvány felzaklatta a családot, és folyamatos emlékeztetőül szolgált a chaga népet ért veszteségre.
Melit a kivégzése után lefejezték, a koponyáját pedig a faji különbségek elemzése céljával, kvázi tudományos keretek között Berlinbe szállították. A chaga temetési szertartás elmaradt – ha nem is teljesen, de a hiányzó koponya miatt nem tudták megadni a végtisztességet a vezérüknek
– fogalmazott Mzei.
Egy átlagos chaga szertartáson a halott fejét speciális agyagedénybe teszik, ez után egy kijelölt szent helyen, a banánligetek takarásában helyezik végső nyugalomra.
Az emberi testrészek Németországba szállításának megszervezője Felix von Luschan, a Berlini Királyi Néprajzi Múzeum Afrika és Óceánia részlegének igazgatója volt. Von Luschan levelet küldött a német helyőrség parancsnokának, Moritz Merker hadnagynak, arra kérve őt, hogy küldjön neki chaga és maszáj csontvázakat. Számos olyan koponyát és csontvázat dokumentáltak, amelyeket kifejezetten Moshiból továbbítottak Berlinbe 1901 és 1904 között. Néhányuk bekerült von Luschan koponyagyűjteményébe, amely kollekciót ma a Porosz Kulturális Örökség Alapítványa (SPK) őriz
– tudtuk meg Mzei-től.
Gabriel Mzei és Isaira Anael Meli 2018-ban egy konferenciára Berlinbe utazott, ahol nyálmintát vettek a vezér unokájától, a DNS-mintát pedig négy potenciális Meli-koponyával hasonlították össze – eredménytelenül. A vizsgált leleteken kívül még húsz Moshiból származó koponya vár analízisre.
Mzei szerint a német kormány – és kisebb civil szervezetek – által finanszírozott kutatás, vagyis a Moshiból Németországba szállított koponyák DNS-alapú azonosítása nemcsak drága, de időigényes is. Ennél is nagyobb probléma, hogy a koponyák egy része állítólag megsemmisült a második világháborúban, több leletet pedig a németek adtak el különböző szervezeteknek, illetve az Amerikai Természettudományi Múzeumnak.
A német múzeumok hajlandók lennének visszaküldeni Tanzániába a maradványokat, az eljárás azonban nem ilyen egyszerű:
a tanzániai kormánynak írásos kérvényben kellene jeleznie az igényét a leletekre,
a német kormány azonban eddig nem kapott ilyen levelet (még úgy sem, hogy a németek többször üzentek a tanzániai kormánynak).
Amikor megláttam a Moshiból származó maradványokat, szörnyen éreztem magam, ugyanakkor örültem is, mert ez azt jelentette, hogy itt vannak előttem. Haza kell vinni, tiszteletben tartani ezeket a leleteket, és méltó módon eltemetni. Berlinben egy asztalra vannak kiterítve, ami méltatlan a felmenőimre nézve. Igaz, legalább szép szobában, szép dobozokban tárolják őket, gyertyák és virágok között
– emlékezik vissza Mzei a berlini látogatására, majd hozzáteszi, hogy Meli maradványai csak feltételezhetően vannak a múzeumban, hiszen eddig még nem sikerült azonosítani a koponyáját.
Hallom ezeket a történeteket, de sokszor nem tudom eldönteni, hogy mennyi az igazságalapjuk, hiszen eddig még nem láttam Meli koponyáját. Lehet, hogy nincs is Berlinben, hiszen semmiféle írásos dokumentumban nem rögzítették, hogy oda szállították volna. Meli unokája már csak abban reménykedik, hogy megtalálják a koponyát, mielőtt ő is meghal.
Mangi Meli, a chagák nemzeti hőse hihetetlenül erős és bátor vezér volt, aki szerette a népét és gyűlölte a gyarmatosítókat. Már az apja is vezér volt, aki jó kapcsolatot ápolt a németekkel. Meli a szöges ellentéte volt, bátran küzdött a németek ellen, még a kivégzése napján is emelt fővel járt: elfogadta, hogy a földjéért és a népéért hal meg. Amikor a bitó alá vitték, nem ellenkezett, hanem a kötéllel a nyakában maga ugrott le a mélybe. Ha megtalálnák a koponyáját, nemcsak Isaira Anael Meli és Garbiel Mzei Orio, de egész Moshi fellélegezhetne.
(Borítókép: Mangi Meli. Fotó: Dr. Wolfgang PFÄFFL / Wikipedia)