Index Vakbarát Hírportál

Annyira vágyott a feleségére, hogy ezért misét komponált

2022. április 16., szombat 17:24

A Concerto Budapest koncertet adott a Zeneakadémián április 3-án. Az egyik zenemű a világ egyik legszebb fohásza, könyörgés egy emberért, a megbocsátásért. A szerző Wolfgang Amadeus Mozart, a mű: c-moll mise. Az Indexen mindezt most meghallgathatják, köszönhetően a Concerto Budapest Mozart-nap 2022 eseménysorozatának.

Fogadalmi mű, amellyel Mozart a Constanze Weberrel megkötött házasságáért kívánt hálát adni az égnek. A köztudomás szerint ezt a c-moll misét szerzője a szülővárosában, Salzburgban készült előadni 1783-as látogatásakor. Az útra a fiatal komponista a feleségével indult azzal a céllal, hogy megbékítse apját, Leopold Mozartot, aki fia bécsi önállósulását és házasságát is bizalmatlanul szemlélte.

Mozart, ahogyan a legtöbb komponista, legtöbbször megrendelésre dolgozott, ez a mű azonban lelkének mélyéből született. Hogy értsük is, hogy a zeneszerzőt mi motiválta abban, hogy önszántából komponáljon, idézzük fel Mozart apjának írt szavait 1782. augusztus 17-éről, mintegy két héttel az után, hogy feleségül vette Constanzét:

Mint jegyesek már régtől fogva együtt jártunk szentmisére, gyónásra és áldozásra, és úgy találtam, soha olyan bensőségesen nem imádkoztam, olyan áhítattal nem gyóntam és áldoztam, mint az ő oldalán. És éppen így érzett ő is. Egyszóval egymásnak vagyunk teremtve, és Isten, aki mindent elrendel, és ennélfogva ezt is így rendelte, nem fog elhagyni minket.

(Forrás: Filharmonikusok)

Akár innen, akár a fogadalmi jelleg felől nézzük tehát a c-moll misét, zavarba ejtőnek tűnhet,  hogy a nagyszabású kantáta-mise végül befejezetlen maradt. Persze a misét, amelynek Credója csak részben, az Agnus Dei szakasza pedig egyáltalán nem készült el, másként is hozzákapcsolhatjuk Mozart életrajzához. Hiszen a zeneszerző kevéssel e miseterv fogantatása előtt került közelebbi ismeretségbe Gottfried van Swieten báróval, akinek a házában a régi (értsd: a barokk) zene mesterei különös tiszteletben álltak. S hogy Mozartra hatással volt az így megismert zenei világ, annak éppenséggel a c-moll mise az első terjedelmesebb és persze oly gyönyörködtető bizonysága.

Hallgassuk meg most ezt a művet a Concerto Budapest előadásában. A közvetítés stábja: Keller András művészeti vezető, Jancsó Nyika vezető operatőr, Komlós András adásrendező és Szabó Stein Imre vezető rendező.

W. A. MOZART: c-moll mise K. 427

Közreműködik: Chantal Santon JefferySzutrély Katalin szoprán, Megyesi Zoltán tenor, Najbauer Lóránt bariton

Purcell Kórus, Concerto Budapest

Vezényel: Vashegyi György

A koncert után maradjanak velünk, mert ma este 19 órakor igazi zenei találkozás szem- és fültanú lehetnek. A Mozart-nap 2022 közvetítésén ismét a Concerto Budapest jelentkezik a Zeneakadémiáról. A 2022. április 3-án rögzített felvétel premierjét láthatják itt az Indexen. 

Az Index és a Concerto Budapest eddigi együttműködésének szép hagyományát követjük azzal, hogy az esti koncertet az Indexen percről percre bejegyzésekkel, információkkal kísérjük figyelemmel.

Mozart-nap 2022

Index, 2022. április 16. 19:00

W. A. Mozart: D-dúr kürtverseny K. 412

W. A. Mozart: Deh, vieni, non tardar – Suzanna áriája a Figaro házasságából

W. A. Mozart: C-dúr versenymű fuvolára és hárfára K. 299

W. A. Mozart: Ch’io mi scordi di te? K. 505

W. A. Mozart: c-moll zongoraverseny K. 491

Közreműködik: Rost Andrea szoprán, Kaczander Orsolya fuvola, Lenka Petrović hárfa, Tóth Bálint kürt, Simon Izabella, Jevgenyij Koroljov zongora

Concerto Budapest

Vezényel: Keller András

A Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar 2007 óta, Keller András világszerte elismert hegedűművész igazgatása alatt nagy ívű pályát járt be, és a hazai kulturális élet kiemelten fontos szereplőjévé vált. Erre a szisztematikus építkezésre alapozva a zenekar az elmúlt években már megjelent a világ fontos fesztiváljain és színpadain, és ezt az utat folytatják a következő szezontól is.

Keller András nem először idézi meg Mozart szellemét, ezt az Index olvasói, zeneszerető közösségének tagjai már tudják, hiszen a salzburgi mester műveivel már találkozhattak az Indexen a Mozart-nap koncertfolyamában. Ezt a 2022-es Mozart-napot is Keller András hívta életre, és szervezte koncertsorozattá 2022. április 3-án a Zeneakadémia Nagytermében, a Solti teremben, a Kupolateremben. Mi most ebből a nagy mestereket és előadóművészeket felvonultató, egész napos zenefolyamból kettőt ismerhetünk meg, ezt a mostani délutánit, valamint az esti nagykoncertet. 

Arra kérjük az Index olvasóit, ma este is tartsanak velünk. Hallgassunk együtt Mozartot!

(Borítókép: Wolfgang Amadeus Mozart. Fotó: The Print Collector / Getty Images)

Rovatok