Az új sorozatban egyáltalán nem rokonszenves, nem egy csetlő-botló, szerethető kisembert alakít. Gyula egy igen hatékony, manipulatív, intrikus, hatalomvágyó kisvárosi fiókdiktátor. Ezzel kilépett egy színészi skatulyából?

Azt szokták mondani, hogy a negatív karakterek a legjobb szerepek. Meg kell keresni a figura saját belső igazságát, hiszen ő nem azt gondolja magáról, hogy negatív. Nagyon szeretem az ilyen feladatokat, a Patthelyzet című filmben is egy manipulátort alakítok. Az elmúlt években több olyan filmszerepet kaptam, amelyben nem csak a vígjátéki oldalamat mutathatom meg. A Covid meg egyéb okok miatt ezeket még nem láthatta a közönség.

 Ezek tehát kész filmek, amelyek bemutatásra várnak?

Igen, a fél életművem várakozik dobozban. 2014-ben készült az első, sőt van egy 13-as is, ami még nem jött ki. Lassan csak bemutatják már ezeket is.

Hány kész filmről van szó?

Nem tudom, hogyan számoljunk például egy minisorozatot. Mondjuk azt, hogy hét-tíz filmem várakozik.

Hú, ha ezeket vetíteni kezdik, az komoly Kálloy-sorozat lesz. Visszatérve a Pepe című tévés sorozatra, amit már nézhet a közönség: fenntartások nélkül örült, amikor kiderült, hogy önre is gondoltak a szereposztásnál?

Amikor még semmit sem tudtam róla, nyilván volt bennem egy árnyalatnyi kétely, ami gyorsan el is múlt, miután megismertem a részleteket. Van humora a forgatókönyvnek, amihez a színészek is sokat hozzátettek. Az eddig elkészült részek talán még annál is jobbak lettek, mint amit a forgatókönyv ígért. A fiatal kollégák is ügyesek, jól hozzák a hozzájuk rendelt karaktereket. Jókat nevettem rajtuk, ami nálam nagy szó, mert egy átlagembernél nehezebben fakadok nevetésre.

Sok a húzónév: Básti Juli, Mucsi Zoltán, vagyis Kapa, aki Pepe, Vándor Éva, Kálloy Molnár Péter...

Ne felejtkezzünk el Fenyő Ivánról sem, akit szintén öröm végre egy karakterszerepben látni, ami ráadásul jól is áll neki, és Kovács Lehel is kiváló.

És a fiatalok, mint Kovács Panka vagy Medveczky Balázs. Régen a pályájuk elején tartó színészek néma áhítattal néztek fel híres kollégáikra, remegett a lábuk a közös jeleneteknél. Ez ma is így van?

Szerintem huszonévesen mi még ilyenek voltunk, amikor közelünkbe került mondjuk Haumann Péter vagy a többi nagyágyú. A mostani fiatalok nem ilyenek már, és ezt nem megrovóan mondom. Szerintem ők bátrabbak, mint amilyenek mi voltunk az ő korukban, elfogódottság nélkül tolják a dolgukat, tényleg ügyesek.

Hol helyezné el a Pepét a magyar sorozatok világában?

Őszintén szólva nem nagyon nézek magyar sorozatokat, de szerintem a miénkben jók a karakterek, és működik az alapszituáció is. Nyilván meghatározó lesz, hogy a folytatásban milyen új szálak kerülnek elő. Abból, amit eddig láttunk, úgy gondolom, hogy van még muníció, jól ki lehet bontani az induló helyzeteket.

Elképzelhető, hogy a későbbiekben íróként is részt vesz a produkcióban?

Nem hiszem. Engem a mozifilm- és könyvírás foglalkoztat, a sorozatírás külön szakma. Azon persze elgondolkodik néha az ember, 

Nálunk nyilván jóval kevesebb író dolgozik, azoknak rengeteg a munkájuk, túlterheltek, de szerencsére vannak nekünk is jó sorozataink. A miénk például nagyon tetszik, szépen fényképezték, nagyszerű színészek játszanak benne.

Hány évadot jósol a Pepének?

Nem vagyok jós, így csak a reményeimről beszélhetek. Amikor elindult a Beugró, nem gondoltuk volna, hogy ekkora siker lesz, hogy még tíz év múlva is ennyien nézik, hogy az színpadi változatára is rengetegen kíváncsiak. Remélem, a Pepe is így jár, amire van esélye, mert remek színészek játsszák, és tehetséges emberek rendezik.

Mennyire dolgozhattak szabadon a karakterek megformálásában?

Volt próba, ami ebben a műfajban nagy dolog. Kipróbálhattuk a karaktereket a két rendezővel – két igen tehetséges alkotó gardírozza a csapatot –, akik nyitottak az ötletekre, de tudnak nemet is mondani. Az nem mindig jó, ha a színészeket hagyják elszabadulni.

A Beugró alapvetően az improvizációs képességre épül. Itt is rögtönözhetett?

Erre is volt példa, de én tudok fegyelmezett is lenni. Elég sokat rendeztem már színházban, tudom, hogy van egy főnök, a rendező, és az ő felelőssége, látomása a megvalósult előadás, vagy ebben az esetben az adott epizód. Ha valamelyik ötletemre az volt a válasz, hogy az inkább mégse legyen, vagy kifejezetten kértek valamit, én természetesen azt és úgy csinálom. Nem vagyok egyénieskedő típus.

Rendezőként Veszprémben fut egy előadása. Direktorként határozott a színészeivel?

Igen, a Veszprémi Petőfi Színházban vittük színre A mindenség elmélete című darabot, amely Stephen Hawking életéről szól. A darab írásában is részt vettem Lőkös Ildikóval. Ha lehetek kicsit önkritikus, akkor azt mondom, hogy szerintem rendezőként most kezdtem igazán jókat csinálni, pedig huszonöt éve dolgozom a színpad előtt is. Első rendezői munkám, a Virágot Algernonnak volt. Ebben rögtön két Kossuth-díjas művésszel, Molnár Piroskával és Sinkó Lászlóval dolgozhattam. Úgy gondolom tehát, hogy mindig megkaptam a rendezéseimhez a megfelelő szakmai támogatást, de most Veszprémben éreztem először igazán magabiztosan magam rendezőként. Ez a darab olyan lett, ahogyan azt elképzeltem, sőt, talán még egy kicsit jobb is. Úgy tűnik, ezen a területen mostanában érek be.

Amikor színészként dolgozik egy kereskedelmi televíziós vidám sorozatban, azt ugyanolyan értékes feladatnak tartja, mint egy fontos színházi szerepét vagy rendezését?

Sosem teszek ilyen különbséget. Amikor reklámfilmben dolgoztam, éppolyan energiaszinten, minőségi igénnyel tettem a dolgom, mintha Csehovot csináltam volna. Csehovot is lehet slendriánul, rosszul játszani, és egy vígjátéksorozatban vagy akár reklámfilmben is lehet kiemelkedőt nyújtani. Azt nem szeretem, ha valaki csak úgy vicceskedik. Nagyon nehéz összerakni egy igazán jó, humoros alakítást, pedig sokan lenézik a könnyebb műfajokat. Az improvizációs tréningeken volt egy kiváló amerikai tanárunk, Andy Heffler, aki gyakran figyelmeztetett:

Ne a legalacsonyabb ágakról szedd le a gyümölcsöt.

Tessék felnyúlni, és az igényes szórakoztatás felé menni. Ahogy Karinthy mondta, a humorban nem ismerek tréfát.

(Borítókép: Kálloy Molnár Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)