Index Vakbarát Hírportál

Rácz Jenő a meséből kilépett legkisebb fiú, aki elnyerte a fele királyságot

2022. május 14., szombat 07:46

Igazi fenegyerek. Olyan, akinek a szív dolgai legalább olyan fontosak, mint az, amit tesz, ahogyan él. De lehet, ez nála nem választható ketté, és éppen ezért ugyanolyan és ugyanaz az ember, amikor felveszi a séfkabátot, beszél a munkájáról, zsűrizik a RTL Klubon a Konyhafőnök adásaiban, vagy hazamegy a családjához. Arról nem is szólva, hogy Puskás-Dallos Bogi vendégeként leül az Index Sunday Brunch műsorának asztalához.

Van egy csepeli srác, aki tizennyolc évesen úgy dönt, hogy viszlát, Budapest, helló, Magyarország. Persze, ebben a döntésében is a szív a lényeg, ami vitte előre. Elindult szerencsét próbálni. 

Most mondhatnák, hogy minden mese így kezdődik, és nem is kell ennél messzebbre mennünk:

Rácz Jenő eddigi élete éppen olyan, mintha egy népmeséből lépett volna elő. 

Egyszer volt, most is van

És akkor vágjunk is bele ebbe a mesébe, méghozzá a hagyományos módon: Hol volt, hol nem volt... A helyzet azonban az, hogy ez a történet még most is tart, éppen itt, a szemünk előtt. Olyannyira, hogy Rácz Jenő eljött hozzánk, leült közénk, és egy kellemes vasárnap délelőtti kávé és – hamuba sült – pogácsa mellett elmond nekünk mindent, amire csak kíváncsiak vagyunk. Vagyis amit Puskás-Dallos Bogi is megkérdezett tőle.

Annyit azonban, a beszélgetést megelőzve, és annak elmesélve, aki nem ismeri Rácz Jenőt, hogy az ő mesebéli története ilyen:

S mindezt úgy tette, hogy közben – Sanghajban, a Taian Table séfjeként – 26 évesen elnyerte a Michelin-csillagot is, és ezzel ő lett a legfiatalabb magyar szakács, aki megkapta ezt az elismerést.

Részletek a vasárnapi műsorban 

Ezzel ugyan már elnyerte Gasztronómia Királyság felét, de a királylánnyal, aki a szívét végleg elrabolta volna, nem találkozott. Ehhez haza kellett térnie a magyarok földjére, ahol – és aki kicsit is követte a Konyhafőnök műsorait az RTL Klubon, az tudja, hogy – végzete utolérte. Vagyis inkább a sors akarta így.

Megnősült, gyermeke is született – de mindent nem lehet most elmondani, mert akkor mi maradna nekünk a vasárnap délelőtti Sunday Brunch műsorából, ugye...

Kis szünet után idén tavasszal helyszínt és műsorvezetőt is váltott az Indexen a Sunday Brunch. A tavaszi évadban a budapesti Aranybástya étteremben két új, ám ismerős arc köszönti vasárnaponként a Sunday Brunch nézőit, akik egymást váltva beszélgetnek vendégeikkel a hétvégéhez illő könnyed vagy éppen komolyabb témákról és történetekről.

Most vasárnap Puskás-Dallos Bogi és vendége, Rácz Jenő séf várja önöket.

Tartsanak velünk, töltsük együtt a vasárnap délelőttöt!

(Borítókép: Rácz Jenő. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

  

Rovatok