Index Vakbarát Hírportál

Rácz Jenő: Nem úgy terveztem, hogy nagy séf leszek, utazni és dolgozni akartam

2022. május 15., vasárnap 10:12

Az Index Sunday Brunch műsorának vendége Rácz Jenő séf. Bejárta a világot, nyert Michelin-csillagot, nyitott saját éttermet, és immáron egy gyermek édesapja is. Vele beszélget Puskás-Dallos Bogi.

Írhatnánk azt is, hogy az anekdota szerint Rácz Jenő Michelin-csillagos séf egyszer elment egy étterembe, majd amikor az ott dolgozó szakács meglátta, ki érkezett hozzájuk, annyira megijedt, hogy levette kötényét, és elszaladt. Az ételt a tulajdonosnak kellett elkészítenie.

A helyzet azonban az, hogy ez nem anekdota, hanem a valóság. Persze, amint azt Rácz Jenő a beszélgetésben elmondja, ez azért nem olyan gyakori dolog, de kétségkívül megtörtént, és éppen ezért mesélhető. 

Azt azonban fontosnak tartja elmondani, hogy még egy olyan séf mint ő, aki nem készült arra, hogy valaha is hírnevet szerezzen magának, simán beugrik egy gyorsétterembe is, ha a sors úgy hozza. De ezzel is csak azt a képet próbálja szétoszlatni, amit a séfekre tapasztanak, s amivel be is zárják őket egy szép kis skatulyába. Ahogyan fogalmaz:

Általában megfeszülnek egy pillanatra, valamiért azt sejtik, hogy én oda bármit kritizálni mennék, de én enni megyek.

Merthogy egy séf is örül annak, ha van egy jó hely, ahol jókat tud enni, és nem neki kell főzni. Az már kicsit kényesebb helyzet, amikor a séfek kikérik Rácz Jenő véleményét az ételről, mert ilyenkor két dolog lehetséges, és ki tudja, hogy a vendéglátók melyiket akarják hallani:

Kis álmok, utazás, élet

Rácz Jenő azt mondja, nem tervezte, hogy híres séf lesz belőle. A főzést arra használta, vagyis arra szerette volna használni, hogy minél többet utazhasson. Csak, ahogyan az lenni szokott, amikor kiderül, hogy a főzés valakinek nagyon megy, akkor a szakácsból előbb vagy utóbb séf lesz.

Ilyenkor, amikor mesebeli történet hallunk, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy hősünket nagy álmok kerítik hatalmukba. Nos, Rácz Jenő erre is rácáfol, mert azt mondja, kis álmai voltak, ám azok megvalósulásáért minden meg is tett. Még listát is írt, a pontoknál dátumot is megjelölt, elvégre hogyan találkozhatnának az álmok és a célok.

Erre azért is szükség van, mert a konyha világa gyorsan változik, az ételkészítési technológia szédítő tempóban fejlődik, vagyis a tervekre, a tervezésre, a folyamatos felkészülésre nagyon nagy szükség van.

És egy séf, egy konyha is nagyon hamar ki tud menni a divatból.

Ezt a tapasztalást osztja meg velünk Rácz Jenő, és ha valakinek, neki biztosan hihetünk, hiszen a fejlődés útja leginkább a váltások minőségében mérhető. Ahonnan érkezik egy séf, és ahová tart. És persze közben az is számít, mit főz.

Séf, apa és/vagy televíziós személyiség

Aztán ott vannak a feljegyzések, amiket az emberről írnak, és amitől Rácz Jenő mosolyogva ugyan, de azért hangjában némi szarkazmussal beszél. Nevezetesen, hogy őt a wikipédia televíziós személyiségnek jelöli meg, miközben ő séf. De erre mondhatnánk azt, hogy más forrásokat kell olvasni, vagy személyes tapasztalatokat gyűjteni, és azokat megosztani, így talán a helyére billen minden.

Ami azonban tény: egy séf életében vannak fontos állomások, azokat pedig többnyire jól rögzíti minden krónikás. Éppen ezért Rácz Jenő elmondja, miért is fontos állomás az életében 

Vagyis ebben a beszélgetésben megismerhetjük a séfet, az apát, az álmodozót, de leginkább egy olyan embert, aki tesz is azért, hogy vágyai, álmai valóra váljanak.  

Aki nem látta vagy hallotta volna a Sunday Brunch előző adását, amelyben Csiby Gergely az ATV legendás műsorvezetőjével, Rónai Egonnal beszélget, az ide kattintva meghallgathatja.

(Borítókép: Rácz Jenő. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok