Mindenki élete kész regény, viszont nagyon ritkán irodalom, hiszen akkor a világ egy gigantikus könyvtár lenne. (Bár lehet, hogy az is, hiszen néha leég.) Dobray Sarolta Üvegfal című története viszont irodalmi értelemben is regény. Izgalmas, fordulatos, következetes, tele feszültséggel, valódi problémákkal, ismerős vágyakkal, kudarcokkal, örömökkel, szörnyűségekkel és főleg kérdésekkel. Gryllus Dorka és Simon Kornél színművet is látott benne.
Mikor lesz a szerelemből önfeladás, az empátiából önfeláldozás, a vágyból félelem? Hogyan válik gyilkos örvénnyé az életet adó folyó, mi kell a meneküléshez, meddig tart a felelősség másokért és magunkért? Kérdések az életről és a regényről. Ki a felelős? Azért egyértelműen Gryllus Dorka és Simon Kornél, hogy az érzelmileg bántalmazó párkapcsolat történetéből előadás született.
Az Üvegfal egy kívülről nézve idillikus, átélve viszont megsemmisítő problémákkal terhelt kapcsolat irodalmi analízise. Elolvasása olyasféle meglepetést okoz, mint amikor óriási nagyítású mikroszkóp alatt nézünk egy ismerős tárgyat, mondjuk, egy almát, és kiderül, hogy ijesztő lények hemzsegnek rajta. Ezeket szabad szemmel nem látjuk, de most már tudjuk, hogy amikor beleharapunk, a felületen nyüzsgő rémségeket is lenyeljük. Persze az alma ettől még finom.
A regény főhőse, Léna egy vonzó, önálló fiatal nő, aki egyszer csak úgy érzi, hogy megtalálta az igazit. Nem hezitál, fejest ugrik a kapcsolatba, tudja, hogy szép tündérerdejébe megérkezett végre a herceg, jöhet a holtomiglan-holtodiglan meg a gyerekek.
A herceg daliás, kedves, régi harcok sebhelyeit viseli testén, amitől még vonzóbbá válik. A lassan gyógyuló sérüléseket lehet ápolni, simogatni, vigyázni, nehogy nehezet emeljen, van neki amúgy is elég baja. A történetben idáig érve túl is jutottunk a klasszikus horrorfilmek bevezető részén, amikor még romantikus az erdő, de mi már tudjuk, hogy ebből nagy baj lesz, és közeledik a rém, sötét pince, kötelek, kések, bárdok, fűrészek és vér.
Az Üvegfal cselekménye a keményvonalas thrillerek sémáját követi. A szerelem rózsaszín szakaszáról kiderül, hogy az az egyik fél számára a préda becserkészésének ideje volt, a másik pedig akkor vált féltve óvott kedves helyett irigyen őrzött zsákmánnyá, és innentől jönnek az igazán félelmetes ügyek.
A folyamatot a ragadozó és a préda szemszögét váltogatva mutatja be a szerző, ami izgalmas, hiszen Vuk és Tás szemével is látjuk az eseményeket. Minden gyerek szereti Vukot, de a regényből azért kiderül, hogy bármilyen aranyos is egy ragadozó, jó esetben a zsákmánynak drukkolunk, hátha sikerül megszöknie, mielőtt szétmarcangolnák.
Az Üvegfal komoly sikert aratott a magyar könyvpiacon, megjelenése után nem sokkal utánnyomásra volt szükség. Hangoskönyv is készül belőle Balsai Móni és Makranczi Zalán hangján, illetve két kiváló művész, Gryllus Dorka és párja, Simon Kornél színpadi előadást készített a regény alapján Soós Attila rendezésében. A premier a Gólem Színházban volt, ahol legközelebb június 14-én játsszák. Harmadikán meg a Zugligeti úti Lóvasút Rendezvényközpontban.
A regény címét viselő zenés szövegszínházi produkció nagyon izgalmas, megkockáztatom, hogy megrendítő élmény. Pedig az első felvonásban Dorka többnyire ülve olvassa a regény megszerkesztett szövegét, mintha kívülálló lenne, de mivel nagyszerű színész, a felolvasó egyre gyakrabban válik Lénává.
Kornél a színpad szélén figyel, zenéket, effekteket kever egy-egy jelenet alá. Jelenlétével vesz részt a történetben, sokáig nincs is szövege, de önmagában az, hogy ott van, folyamatosan figyelmeztet arra, hogy ez egy férfi és egy nő közös játéka, ami egyre veszélyesebb. A szünet után Léna és Péter szövegből fizikai valósággá válik, és a digitális zene után megszólal a sokáig csak díszletnek tűnő elektromos gitár is. (Lehet, hogy ez spoiler, de Simon Kornél durván nagyot szólózik.)
Még a premier előtt beszélünk Gryllus Dorkával és a szerzővel, Dobray Saroltával. A színésznő elmondja, hogy régóta terveztek egy közös munkát párjával, Simon Kornéllal. Amikor Dorka elolvasta a regényt, tudta, hogy megvan, amit kerestek.
Mert – mondja – ez egy iszonyúan izgalmas férfi-nő történet, olyan formában, amihez hasonlót sem olvastam, és nagyon jól megírt szöveg.
Sokat gondolkodtak azon, milyen formát válasszanak az adaptációra. Végül a cselekménynél is izgalmasabbnak tartották a két szereplő, Léna és Péter történetében azt, ami a szereplők fejében történik, ezért döntöttek a performanszjellegű előadás mellett. Dorka pontosan el is magyarázza, hogyan dolgozták fel a Léna és Péter lélekgyilkos pszichothrillerré fagyó szerelmét:
Nem játszom el Lénát, és Kornél sem Pétert, hanem a szöveget, zenét állítjuk előtérbe. Néha persze előbújik belőlünk a színész, átugrálunk egyik-másik szerepbe, aminek lesz egy furcsa áthallása. A zenét »Korci« rakta össze, írta, illetve játssza. Most debütál mint zenész, zeneszerző.
A közös munka Saroltával egy interjúval indult. A szerző, aki „civilben” a Nők Lapja munkatársa, tavaly nyáron hivatalból kérdezgette a színésznőt, majd utána is folytatták a beszélgetést. Szóba került, hogy Sarolta a karantén alatt megírt egy regényt, Dorka megkérdezte, miről szól. Sarolta röviden elmesélte, Dorka izgatott lett, és gyorsan vett belőle négy kötetet. Kérdésemre tisztázza, miért pont négyet:
„Egyet vittem Kornélnak, és anyukám is kapott belőle, aki nagyszerű rendező. Ő sokkal teátrálisabb színpadi megoldásra gondolt, sok szereplővel. Biztos egyszer majd arra is sor kerül. Kapott egy kötetet Soós Attila, akiről azt gondoltam, hogy megrendezhetné. Vele már dolgoztam a Trojka Társulatban az Anna Kareninában és a Cseresznyéskertben is. Nagyon szeretünk együtt dolgozni. Odaadtam, hogy olvassa el, mondja meg, hogy ő is látja-e benne, amit én, vagy azt tanácsolja, hogy engedjem el. Vállalta a rendezést.
Dorka számára nagyon izgalmas a projektben, hogy a közös munka révén teljesen új dolog születik. Természetesen azt is szereti, amikor 251. alkalommal játszhatja el Sally Bowlest a Kabaréban, de olyasmit csinálni, ami most születik meg Magyarországon, ami a kezdetektől a övék, hiszen addig nem is létezett, az rettenetesen izgalmas számára.
A színésznő szerint a regény és az előadás témája is nagyon aktuális, jelenkori. Mivel ő is anyuka, megérintette az a rész is, amikor a főszereplő, aki addig emancipált nőként önállóan élte az életét, szinte teljesen egyedül marad, miután szül egy gyereket.
Én is magányos voltam a szülés után, és baromira meglepődtem, hogy ez ilyen? A saját családom is reggeltől estig pörög, feljöttek néha, megnézték, aranyos, helló. Erről a helyzetről sem beszélünk sokat, pedig rengeteg ilyet látok most Budapesten. Ezt megélni akkor is nehéz, ha normális pasi van mellettünk.
„De nincs mindenki mellett normális pasi – teszi hozzá –, félelmetes, milyen sok bántalmazó kapcsolat van körülöttünk.”
A regényben és a színpadi változatban is meglepően részletesen figyelhetjük meg a férfi főhős gondolatait, motivációit. A szerző olyan objektív, pártatlan, hogy a férfi sokáig szinte rokonszenves szereplője a történetnek.
Sarolta erre azt mondja, hogy íróként fontos volt számára, hogy Péterrel is együtt lehessen érezni, hiszen semmi sem fekete-fehér. De azért van benne csavar – figyelmeztet –, így is eljut a történet odáig, amikor már egyértelműen ki lehet mondani, ki bántja a másikat.
Könyve megjelenése után megdöbbent, hányan keresték meg azzal, hogy velük is pontosan ez és szinte szó szerint így történt. Ennek az az oka szerinte, hogy gyakorlatilag egy sémára működnek a bántalmazó kapcsolatok, hasonló köröket járnak le a szereplők, miközben minden történet, emberi sérülés más.
„Az elején minden csodálatos, minden villámgyorsan történik: te vagy az életem szerelme, te leszel a gyermekeim anyja...”
Egy darabig Léna még magának sem hiszi el, hogy bajban van. Iszonyú nehéz szembenézni azzal, hogy minden hazugság volt, amit életünk legszebb történetének hittünk.
Az író ismét hangsúlyozza, hogy a bántalmazó kapcsolat dinamikája szinte mindig ugyanolyan séma szerint működik. Az agresszív fél először „kicsinálja” a másikat, utána bocsánatot kér, és elmondja, mennyire szereti. Aztán kezdődik minden elölről.
Iszonyatosan be van ékelődve egy ilyen helyzetbe az ember, főleg, amikor már gyerekei is vannak. Egyszerűen hinni akar újra és újra
– szögezi le.
Léna és Péter történetében nagyon sokáig nem jelenik meg a fizikai erőszak. A szerző szerint egy ilyen kapcsolat vér nélkül is halálos lehet, és ez sajnos túlságosan gyakori a világban. Nyilván fordított felállásban is, amikor „a nő csinálja ki a pasit” – pontosít, majd folytatja az összegzést:
„A mi Péterünk is rendkívül szimpatikus ember – kifelé. Művelt, jó fej, sziporkázó, imádja a gyerekeit, a feleségét, de otthon, a négy fal között kiderül, hogy nagyon nincs rendben vele valami. Hogy olyan személyiségzavarral küzd, ami már-már a pszichopátiába hajlik... Egy csomó nő vagy férfi, aki ilyet átél, és egyáltalán eljut odáig, hogy erről valakinek beszéljen, megtapasztalja, hogy hülyének nézik, és megkérdezik: te panaszkodsz?
Jó dolgodban nem tudsz mit csinálni, nézd meg a másikat – alkoholista, csalja a feleségét, agyba-főbe veri. A te pasiddal mi a baj?
Helyes, jól keres, imádja a családját. Azt szerettem volna megmutatni, milyen nehéz tetten érni Péter működését. Persze nem üti meg Lénát, csak összetöri. Azzal kezdi, hogy azonnal nekilát elbizonytalanítani, amíg a nő azt nem gondolja, hogy tényleg ő a bolond. A férfi folyamatosan dolgozik azon, hogy Lénának állandó bűntudata legyen.
Az író hangsúlyozza, hogy a bántalmazó kapcsolathoz is két ember kell:
„Amikor megkérdezik, hogy mindenki bele tud-e csúszni egy ilyen kapcsolatba, azt szoktam mondani, hogy igen, hiszen az elején olyan tökéletesnek tűnik. Léna összes vágyát megjeleníti ez a férfi, sőt még túl is szárnyalja.
Tehát belekerülni könnyű, ahhoz viszont, hogy valaki beleragadjon ilyen súlyosan, már kell a másik is.
Sok múlik azon is, vannak-e saját sérülései, amik összeakadhatnak a bántalmazó sebeivel. Valahogy egymásba forrnak ezek a sérülések, és egyre nehezebb szétválasztani őket, pedig egy ilyen történetbe könnyű belehalni. Ez gyakran úgy történik, hogy lelkileg, majd fizikailag is megbetegszik az, aki már nem bírja tovább.”
Arra a kérdésre, hogy mennyire van benne a saját élete a regényben, a kétgyermekes anyuka azt válaszolja, hogy a legtöbb íróhoz hasonlóan ő is használ bizonyos saját élményeket, de nyilván belegyúrta a regénybe mindazt, amit meglát a világból, aminek utánamegy, mert érdekli, amivel kapcsolatba kerül. Közvetlen és közvetett élményekből, átélt és megfigyelt kapcsolatokból áll össze az Üvegfal.
„Nagyon sok hasonló történet bukkan fel még a közvetlen környezetemben is. Bárkivel beszélek erről a témáról, akár a könyv kapcsán, akár csak úgy, rövid idő után szinte mindig kiderül, hogy neki is van ilyen élménye. Nem feltétlenül párkapcsolatban, lehet, hogy a szüleivel, főnökével, barátjával élt át bántalmazó kapcsolatot. Fontos, hogy ezekről már lehet beszélni. Nem véletlenül fejeztem be a regényt ezzel a mondattal: Folyt. köv.
(Borítókép: Gryllus Dorka és Dobray Sarolta. Fotó: Szollár Zsófi / Index)