Index Vakbarát Hírportál

Az összeesküvés-elméletek díjat érnek Cannes-ban

2022. május 26., csütörtök 20:13

Az olasz Valerio Ferrara 19 perces rövidfilmje lett a diákfilmes kategória győztese, amelyben a magyar versenyfilm is esélyes volt.

Csütörtök este ünnepélyes díjátadó keretén belül adták át a La Cinef kategória győzteseinek járó díjakat Cannes-ban, a Buñuel Theatre-ben. A kategóriában, amelyben Szelestey Bianka Hajszálrepedés című rövidfilmje is versenyzett, végül egy olasz rendező, Valerio Ferrara A Conspiracy Man című vizsgafilmje tudott győzedelmeskedni – olvasható a Cinéfondation oldalán. A film egy összeesküvés-elméleteket támogató, illetve híresztelő borbély letartóztatásának morbid történetét meséli el.

A második helyezett díját a kínai rendező Li Jiahe vehette át, Somewhere című filmjéért.

A cannes-i zsűri megosztott harmadik díjat ítélt oda az ukrán rendező, Masha Novikova és a francia Lauréne Fernandez filmjének. Novikova filmje a 2014-es ukrán forradalom történetét dolgozza fel egy halott felkelő édesanyjának szemszögéből, míg a francia rendező animációs filmje egy szomszédság feszült mindennapjait mutatja be. 

Történelmi szereplés

A La Cinef történelmében először versenyzett ELTE-s vizsgafilm, Szelestey Bianka szakítós diplomafilmjét méghozzá az ELTE Filmtudomány Mesterszakán készítette el.

A rövidfilm cannes-i premiere kedden, a La Cinef kategória jelöltjeinek első vetítési napján volt, a magyar közönség a X. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon tekintheti meg először a 22 perces alkotást. Bővebben a filmről és a La Cinef kategóriáról itt írtunk.

(Borítókép: A 75. cannes-i filmfesztivál logója 2022. május 17-én. Fotó: Edward Berthelot / Getty Image

Rovatok