Index Vakbarát Hírportál

Jön az év legtudatosabb fesztiválja

2022. június 8., szerda 09:41

Június 10–12. között a Duda Éva Társulat szervezésében rendezik meg az első fenntarthatóságra fókuszáló összművészeti és közösségi fesztivált, a Zöme Fesztet. A Zöld Összművészeti Fesztiválon az előadóművészet és a környezetvédelem összekapcsolásával létrejövő színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági programokkal találkozhatnak az érdeklődők.

A fesztiválon az előadások mellett Földes Eszter, Döbrösi Laura és Papp Endre közreműködésével a klímaválságról, a tudatos otthonról és az étkezésről is tartanak szakmai beszélgetéseket, emellett öko-divatbemutatókkal, tematikus filmvetítésekkel, slam poetryvel, performanszokkal várják az érdeklődőket.

A nagytermi előadásokhoz a Ház összes terét belakva a Jurányi Ház csapatai –Tünet Együttes, Bélaműhely Sound Art és Szűcs Edit divattervező – csatlakoznak. A programban szerepel a Slam Poetry Magyarország, a Dumaszínház, az Itt és Most Társulat, Ökoanyu, Vetlényi Alma, a Manócska Társulat, a K2 színház, a KL Színház, a MOME hallgatói, valamint a Duda Éva Társulat is. A fesztivál keretében első alkalommal rendezik meg a Jövő Nézőiért – Zöld Színház Projekt szakmai fórumot is, amelyhez több mint húsz kulturális intézmény csatlakozott. Emellett gyakorlati workshopokon vehetnek részt a fesztiválozók, különféle ökotudatos kézműves programokkal készülnek a szervezők.

Minden korosztályt megmozgat

A gyerekeket környezetvédelmi témájú előadásokkal, fenntartható kézműves foglalkozásokkal és különféle fejlesztőjátékokkal várják. A programok többsége ingyenes, de egyes foglalkozások előzetes regisztrációhoz kötöttek. Az esti táncszínházi előadások, valamint az ifjúsági és gyermekprogramok támogatói jeggyel tekinthetők meg.

Duda Éva független művészként hozta létre önálló együttesét, a Duda Éva Társulatot, amely az elmúlt tíz évben Magyarország vezető független formációi közé emelkedett. Munkájuk során szorosabb kapcsolatot kívánnak létesíteni az ismert és progresszív színházi műfajok között. Ez a híd lehetőséget ad az elrugaszkodott, merész és komplex táncművészeti alkotások értékelésére. Missziójuk, hogy újabb közönséggel és társadalmi rétegekkel ismertessék meg a kortárs művészetet, ezen belül is legfőképp a kortárs táncot

– írják a szervezők.

A társulatot régóta foglalkoztatja a klímaválság, a környezetvédelem, a jövő és az emberi felelősség kérdése. Tagjai elhivatottak az ökológiai lábnyomuk csökkentésében, és filozófiájuk részeként 

nézőiket is arra ösztönzik, hogy előadásaik megtekintése mellett proaktívan csatlakozzanak hozzájuk környezettudatos tevékenységeikben.

A társulat korábban több programot is szervezett a fenntarthatóság jegyében, például a Cserebere-vásárt, az Önkéntes júliust, a Véradást, és az Adománygyűjtést. A fesztiválon bemutatják legújabb, a zöld projekt részeként megvalósuló táncfilmjüket. Az Intuition című film különböző természeti jelenségekhez kapcsolódó helyszíneken mutatja be a kortárstánc és a mozgás szépségét, helyezi azokat párhuzamba az ember által folyamatosan rombolt természet segélykiáltásaival.

„A Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház meghatározó helyszíne a főváros kulturális életének, pezsgő színfoltja a kortárs művészeti közegnek. A Zöme Feszt otthonaként is szolgáló Jurányi Ház egy stabil, közös otthont biztosít a független színházi és alkotóművészeti szektornak és a napi működésükben segíti a társulatokat a szükséges infrastrukturális háttérrel. A Ház elkötelezett a zöld törekvések mellett, számos programot rendez a fenntarthatóságra fókuszálva, illetve külsős tematikus produkciókat és workshopokat lát vendégül.” 

Rovatok