Index Vakbarát Hírportál

A Müpában ad koncertet Chris Potter supergroupja

2022. június 18., szombat 09:21

Új műsorral érkezik június 24-én a Müpába Chris Potter supergroupja. A csapat 2004-ben alakult a műfaj vezető zenészeiből. Kezdetben a zenekar dzsessz- és popelőadók dalainak sajátos feldolgozásaival és örökzöldek újragondolásával alapozta meg ismertségét.

Új műsorával érkezik június 24-én a Müpába az SFJAZZ Collective, a Chris Potter világhírű szaxofonos által életre hívott supergroup. A formáció az elmúlt csaknem két évtizedben sorra hódította meg a világ dzsessz-színpadait, és elnyerte a színtér kritikusainak elismerését is.

Az SFJAZZ Collective nyári Európa-turnéja keretében a 2020-as évek kihívásai által ihletett, a San Franciscó-i premieren nagy sikert aratott szerzeményeit hozza el a budapesti közönségnek.

Vezető muzsikusokból alakult

A 2004-ben a műfaj vezető muzsikusaiból alakult, azóta több tagváltáson átesett kollektíva kiemelt hangsúlyt fektet a demokratikus működésre, így – bár zenekarvezetőként a szaxofonfenomén Chris Pottert emelik ki – a tagok mindegyike egyenrangú félként vesz részt a művészi munkában. 

Kezdetben a zenekar dzsessz- és (nem ritkán) popelőadók dalainak sajátos feldolgozásaival és örökzöldek újragondolásával alapozta meg elismertségét – írta az MTI.

A zenekar tagjai:

Rovatok