Index Vakbarát Hírportál

Paul McCartney gigantikus koncertjén Dave Grohl is színpadra lépett

2022. június 26., vasárnap 17:25

A Foo Fighters frontemberének ez volt az első nyilvános szereplése a zenekar dobosának, Taylor Hawkinsnak a márciusi halála óta. Bruce Springsteen is meglepetésvendég volt a Glastonbury Fesztivál csúcskoncertje alatt.

Paul McCartney szombat este a brit Glastonbury Fesztiválon folytatta a 80. születésnapja alkalmából tartott ünneplést a színpadon. A 38 dalt tartalmazó szettje során Bruce Springsteen és a Foo Fighters vezetője, Dave Grohl is vendégként lépett fel. Miután utóbbit McCartney úgy mutatta be, hogy „a barátom és a ti hősötök”, egy mosolygó Grohl lépett a színpadra, aki csak ennyit mondott: „Szia, Paul. Hogy vagy?”

Grohl és McCartney belecsaptak a Beatles I saw her standing there-jébe, Grohl átvette a vokál egy részét, majd következett a Wings Band on the Run című száma, amelyet Grohl korábban már feldolgozott a saját zenekarával is.

Közvetlenül ezután Springsteen megismételte a június 16-i, Metlife stadionbeli fellépését McCartney-val, és újból eljátszotta a saját Glory Daysét McCartney basszusgitáros és vokálos közreműködésével, valamint a Beatles I Wanna Be Your Manjét. Az utolsó dalnál, amely a Beatles The End című szerzeménye volt, Grohl és Springsteen is visszatért a színpadra, hogy részt vegyenek az örömzenélésben – írja a Rolling Stone.

Esküszöm, soha nem hagynám ki, hogy veletek legyek itt és most

– mondta Grohl a dalok között, miután elmesélte, hogy két törölt járat ellenére is el tudott jutni Glastonburybe. 

McCartney koncertjén egy különleges vendég is szerepelt, mint ahogy a jelenlegi turnéjának minden fellépésén. Az I've Got A Feeling című szám alatt John Lennon hangja csendült fel videóbejátszásokkal kísérve a Peter Jackson rendező által felújított Get Back-felvételekből. McCartney az utolsó szám eljátszását követően Ukrajna zászlaját emelte a magasba, kifejezve szolidaritását a megtámadott országgal. 

Fél évszázados fesztivál história

Az első fesztivált Jimi Hendrix halálának másnapján rendezték meg 1970-ben, két napon keresztül tartott, és hamarosan híre ment. A fellépők között szerepelt Marc Bolan, Keith Christmas, és a Quintessence. 1500 résztvevő volt jelen, a belépő egy fontba került, amihez járt még a farmról származó ingyenes tej.

A fesztivál a nyári napforduló idejére tevődött át a következő évtől, és „Glastonbury Fair" néven vált ismertté. A rendezők úgy érezték, hogy az összes többi fesztivál abban az időben túlságosan elüzletiesedett. A fesztivált azok a kevesek fizették, akik támogatták az eszmét, így a belépés ingyenes volt. A zene, a tánc, a költészet, a színház, a fények és a spontán szórakozás a középkor hagyományait igyekezett feleleveníteni. Ebben az évben, amikor már David Bowie is fellépett, épült meg az első piramis színpad állványzatból és műanyag fóliával borított fémlemezből.

Ezt követően következett a leghosszabb szünet, hiszen a következő fesztivált 1979-ben rendezték meg. Itt már 12 ezren voltak, és 5 fontot kellett fizetni a belépőért. Ennek ellenére a szervezők hatalmas pénzügyi veszteséget szenvedtek el, és senki sem akart megkockáztatni egy újabb fesztivált 1980-ban, így az el is maradt. A 80-as években olyan fellépők emelték Glastonbury fényét, mint a Weather Report, Van Morrison, The Cure vagy Suzanne Vega.

A nézőszám rekordot 1994-ben állították fel, amikor 300 ezren voltak jelen a Levellers koncertjén. A múlt évszázad utolsó évtizedében debütált itt Lenny Kravitz, PJ Harvey, az Oasis, a Radiohead és Sting. A fesztivál presztízsjellegét jól tükrözi, hogy 25 évvel ezelőtt már a BBC és a Guardian voltak a fő támogatók. Ebben az évben adta a Radiohead minden idők egyik legjobb itteni koncertjét. Paul McCartney 2004-ben debütált a kultikus fesztiválon, a U2 fellépésére pedig 2011-ben került sor.

(Borítókép: Paul McCartney és Dave Grohl 2022. június 25-én. Fotó:  Samir Hussein / WireImage / Getty Images)

Rovatok