Index Vakbarát Hírportál

Több milliárd forintot fizetett valaki egy szobormásolatért

2022. június 30., csütörtök 21:39

Auguste Rodin (1840–1917) francia szobrász A gondolkodó című művének egy, az eredetivel megegyező méretű bronz másolata 10,7 millió euróért (4,2 milliárd forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen.

A Christie's aukciósház előzetesen 9 és 14 millió euró közötti leütési árral számolt a Rudier rangos párizsi öntödében 1928 táján készült szobor esetében. A művészettörténet egyik leghíresebb alkotásából mintegy 40 autentikusnak tekintett változat készült az alkotó életében és halála után, különböző méretekben.

A csütörtökön áruba bocsátott példány 71,5 centiméteres, ugyanakkora, mint a mintául szolgáló legelső, 1880-as változat. A gondolkodó legdrágább változata 15,3 millió dollárért (mai árfolyamon 5,8 milliárd forintért) kelt el 2013-ban a Sotheby's New York-i árverésén.

Emblematikus művét Rodin egy másik főművéhez, A pokol kapujához tervezte, és az eredetileg A költő címet viselte, mivel az alkotó Dantét, a középkori itáliai költőt, az Isteni színjáték szerzőjét akarta ábrázolni, amint a művén dolgozva előrehajol, hogy megfigyelje a Pokol bugyrait. A gondolataiba merült figurát 1888-ban A pokol kapujától külön, önállóan is kiállították, így végül független műalkotássá vált.

A gondolkodó szobrát elsőként 1904-ben készítették el nagyobb méretben, életnagyságú változatai még népszerűbbé váltak, mint az eredeti méretűek. Auguste Rodin először ábrázolta az emberi testet a maga természetes szépségében a lelkiállapotok és érzelmek kifejezésére. A mestert hosszú évtizedeken keresztül a modern kor Michelangelójaként tisztelték, írja az MTI.

Rovatok