Index Vakbarát Hírportál

Petőfit szavalt, szerelmet vallott, most visszatér Iain Lindsay Magyarországra

2022. július 6., szerda 12:44

Magyarul szavalt Petőfit, skót szoknyában tanult csárdásozni, és a mai napig magyarul posztol az Instagramon. Iain Lindsay brit nagykövetként belopta magát a magyarok szívébe, most pedig visszatér Budapestre, hogy újra lenyűgözzön minket – ezúttal a Brain Bar színpadán.

Iain Lindsay, a skót származású „sztárnagykövet” 2020-ban köszönt el budapesti posztjától, de búcsúüzenetében, amelyben az Igazából szerelem című film egyik ikonikus jelenetére utalt, hangsúlyozta, biztos benne, hogy hamarosan visszatér. Két év után most eljött a pillanat: a Brain Bar meghívására szeptemberben érkezik Budapestre, ahol a jövőfesztivál egyik házigazdájaként találkozhatnak vele a résztvevők.

Lindsay nagykövet éppen Bahreinben tartózkodik, ahonnan a szervezőkkel megüzente, nagyon várja a találkozást. A szervezőknek elmondta, a kezdetektől figyelemmel követi a Brain Bart, többször is járt a fesztiválon látogatóként. A tényt, hogy tanárok és diákok ingyen vehetnek részt a fesztiválon, pedig kifejezetten fontosnak tartja.

Arra bátorítanám őket, hogy maradjanak nyitottak az új gondolatokra és ne féljenek kérdéseket feltenni. Ha én diák lennék, utánaolvasnék azoknak az előadóknak és témáknak, amelyek különösen érdekelnek, hogy a lehető legtöbbet tudjam kihozni a lehetőségből

– mondta Iain Lindsay, aki többször is szavalt már a költészet napján magyar verseket.

A Brain Bar jövőfesztivált szeptember 29. és 30. között rendezik meg a Magyar Zene Házában, ahol idén száznál is több meghívott előadó, köztük egy világhírű magyar agykutató, egy robotikus ruhákat megálmodó futurista divattervező vagy akár egy antibitcoin-közgazdász is színpadra lép, de találkozhatunk Deanna Marsigliesével, a Pixar művészeti vezetőjével, az Agymanók és a Toy Story készítőjével is.

(Borítókép: Iain Lindsay.  Fotó: Lambert Attila /Hungary Today)

Rovatok