Index Vakbarát Hírportál

Farkas Veronika, a halál fordítója reménytelenségről és reményről

2022. július 9., szombat 14:11

Fontos kérdés, hogy meg lehet-e tréfálni egy fordítót úgy, hogy ne venne revansot, de az Index kultúra rovatának podcastműsorában erre nagyon hamar választ kapunk. Az arútluK vendége, Farkas Veronika ugyanis nem véletlenül a cyberpunk jeles és immár Zsoldos Péter-díjas fordítója, pontosan szúr vissza, észrevétlenül és nemes eleganciával.

Történt ugyanis, hogy az Agave Kiadó úgy döntött, hogy ismét lefordíttatja William Gibson örök érvényű cyberpunk sorozatát, a Neuromancer, Count Zero, Mona Lisa Overdrive-ot, melynek első részéért Farkas Veronika idén el is nyerte a magyar science-fiction és fantasy legrangosabb irodalmi elismerését, a Zsoldos Péter-díjat.

S miután Veronika az arútluK vendégeként mindjárt keresztkérdést kapott, amivel – lássuk be – egyetlen vendéget sem illene sarokba szorítani, máris készülhettünk a revansra, ami egy gyorsvonat robogását is meghazudtoló sebességgel érkezett. 

De legalább egyértelművé vált, hogy a fordítók is éppen olyan életvidám emberek, mint azok, akik arról faggatják, hogy egy fordító esetében a zsáner találja-e meg a fordítót, vagy fordítva. Farkas Veronika ugyanis alighanem a cyberpunk, a vámpíros irodalom és a krimik kiváló magyar nyelvű fordítója, aki magáról így vall,   

én vagyok az a műfordító, akit a lehető legtöbb díjra jelöltek, és a lehető legtöbb díjat nem nyerte el. 

Vagyis úgy érzi, hogy ezúttal nem feltétlenül egyetlen regényért kapta az elismerést, hanem eddig munkáinak elismeréséért.

S hogy miért is kell újrafordítani egy regényt? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk:

Ahogyan Farkas Veronika is mondja, a könyv, a Neuromancer stílusa és hangulata kifejezetten egyedi, képi világában pedig magában hordozza a Szárnyas fejvadász című film látványvilágát:

Sötét van, eső esik, neonfények, az utcán távol-keleti arcok sétálnak.

A fordító azt ajánlja, hogy akit érdekel ez a trilógia, az kezdje a második résszel, mert az sokkal egységesebb történet, aztán a többi részre úgyis kíváncsi lesz.  

Farkas Veronika már 150 könyvnél is többet fordított angolról magyarra. Egyszer azzal szembesítették, hogy ő az a fordító, aki szeret a halálról fordítani. Ez neki addig talán fel sem tűnt, pedig elnézve fordításainak címét, még az is lehet, hogy tényleg így van.

Eredeti szerzőt javítani sem fél, ha a szöveg igényli a szerkesztői beavatkozást, hiszen a cél az, hogy egy szöveg olvasmányos és gördülékeny legyen. Amire viszont nem vállalkozik, az az, hogy magyar szöveget fordítson angolra, mert a lelkiismerete nem engedi.

Viszont van olyan magyar nyelvű könyv, amit szívesen lefordítana angolra. Egy meleg-életvezetési tanácsadó könyvét például nagyon, mert úgy érzi, az embereket közelebb kellene hozni egymáshoz, és vannak témák, amelyekről muszáj volna beszélni. Például akkor, ha egy meleg pár örökbe fogad egy gyermeket.

A beszélgetésből azt is megtudhatjuk, hogy

Az arútluK vendége ezúttal Farkas Veronika fordító. Ha valaki lemaradt volna a legutóbbi podcastról, amelyben a nyári fesztiválok kerülnek terítékre, az ide kattintva meghallgathatja.

(Borítókép: Farkas Veronika. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok